K+F központ Balatonfüreden?

10339759982010

Első hallásra elég „agyament” felvetésnek tűnik a dolog, főleg akkor, amikor a legtöbb cég, helytelenül, pont a kutatási-fejlesztési tevékenységét csökkenti a válság miatt. Arról nem is beszélve, hogy a veszprémi régióban fejlesztői bázissal rendelkező két nagy autóipari beszállító céget is keményen érinti a „megváltozott gazdasági helyzet”.

Az azonban biztos, hogy a rövid távú célok érdekében nem érdemes feláldozni a K+F hosszú távon teremetett értékeit. Jelenleg mégis sokan ezt teszik. Illetve tették, például a Debrecenben is, ahol szintén egy nagy amerikai autóipari cég kényszerült több tucat magasan képzett és nyelveket jól beszélő, országos szinten is az élvonalba tartozó szoftverfejlesztőtől megválni.

Persze ennek a jelei már egy évvel ezelőtt is érződtek. A válság ugyanis nem tavaly ősszel kezdődött, hanem sokkal előbb… Csupán két olyan autóipari K+F központ létrehozásának 2007-2008-as bukásáról tudok, amely Miskolchoz kötődött.

Akkor mégis miért jön az a lehetetlen felvetés, hogy pont a Balaton mellett hozzon valaki létre K+F központot?

Azért mert K+F tevékenységre és központokra nagyobb szükség van mint valaha, csak nem mindegy hogy hol.

Miskolcról inkább eljönnek az emberek Budapestre, nem hogy odamennének.

Debrecent is sokan bebukták azok közül akik Budapestről mentek le két-három évvel ezelőtt.

Talán egyedül Szeged az, amellyel kapcsolatban pozitív példákat tudnék felhozni.

Nyugaton viszont a legmenőbb szoftverfejlesztő- vagy kutató központokat a városokon kívül, kellemes, nyugodt és tiszta környezetben hozzák létre, pontosan azért, hogy az ott dolgozók tudásuk legjavát nyújthassák. Nem ritka, hogy ezeket a központokat az erdőbe, folyók, tavak mellé, vagy egyenesen a tengerpartra telepítik. (Jómagam dolgoztam ilyen helyen és számos ismerősöm is.)

Én hazabeszélek, hiszen Balatonfüreden nőttem fel. Egyet viszont biztosan tudok: szoftvert fejleszteni nyugodtabban máshol nem lehet. Nem szerénytelenség azt állítanom, hogy első szakmai sikereim is ehhez a helyhez kötődnek.

Barátaimmal már sokat agyaltunk ezen a témán és bizonyos érveket és ellenérveket össze is gyűjtöttünk.

De vajon elég-e egy K+F központ létrehozásához, hogy a szoftverfejlesztők és mérnökök szép, nyugodt és kellemes hangulatban, kényelmes, tiszta és egészséges környezetben, mediterrán mikroklímában alkothatnak és élhetik mindennapjaikat?

Elég-e a sikerhez az, hogy számos kulturális-, sportolási- és wellness lehetőség áll rendelkezésre a munka utáni kikapcsolódáshoz, például a nyári szezonban úszás, vitorlázás, strandröplabda, tenisz, vízisí, szörfözés, kerékpározás, horgászás, kirándulás, futás, lovaglás, futball, mini golf stb., télen pedig korcsolyázás, fallabda, uszoda, teke, teremfoci, stb.

Garantálja-e a sikerességet a veszprémi Pannon Egyetem közelsége, amely a régió szellemi központja, több tucat műszaki és gazdasági szakkal (gépész, vegyész, informatikus, közgazdász, stb.)? Garantálja-e az, hogy itt erős a nyelvoktatás (angol, német, francia, stb.), és több száz olcsó és jól képzett mérnök végez évente, akiknek bére negyede-ötöde a német átlagnak? Garancia-e a sikerhez az egyetem K+F tapasztalata és háttere, nem is beszélve a doktori iskolákról és a kiterjedt kapcsolatrendszerről?

Szóval sok a kérdés és persze nincs befektető. Csak az a baj, hogy a mai Magyarországon mi mindig befektetőre várunk, vagy ami jól működik, azt is eladjuk, vagy odaadjuk a globális spekulatív tőkének. Holott ha saját lábunkra állnánk, K+F nagyhatalom lehetnénk Európában, sőt a világon.

Tehát én azt mondom, hogy K+F tevékenység kell, de nem a nagyvárosokban, és ha lehet, akkor a magyarok ezt csinálják maguk és ne a külföldiek irányításával.

3 hozzászólás a következőhöz: “K+F központ Balatonfüreden?

  1. ivcsek szerint:

    Kitűnő ötlet, a Bóka meg amiyen jó polgi szerintem vevő is lenne rá, talán, bár valóban vannak kérdőjelek:)
    Blatonfüred pedig telitalálat, és én most szegedi lévén nem haza beszélék!

    Elküldöm e poztod likjét a polgámesternek, hátha lát benne fantázit…

  2. Spiller László szerint:

    Köszi szépen! Bár futólag ismerem a polgármestert, erről még nem tudtam vele beszélni eddig.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s