Báthory vs. The Countess, avagy a kétarcú grófnő

Manapság reneszánszukat élik a vámpír történetek és a könyvreklámok plakátjairól csakúgy csurog a vér. Nemrég a Viasat Historyn láthattuk a krumlovi vámpírhercegnő történetét, mely sokkal inkább inspirálhatta Bram Stokert a Dracula megalkotására, mint a karós vajda, III. Vlad története. Mostanában pedig két filmet is vetítettek a magyar mozikban Báthory Erzsébet grófnő, a “vérúrnő” életéről, s mivel engem nagyon érdekel a történelem és a titokzatos történetek, megnéztem a filmeket.

Nekem igazából mindkét alkotás megnyerte tetszésemet, hiszen engem nem csak a történelmi hitelesség szempontjai, vagy a legenda kutatása vitt a moziba, hanem a művészet szeretete. Hiszen attól, hogy az ember mérnök gyökerekkel bír, szeretheti a művészetet és véleményem szerint nem léteznek a “humán” és “reál” beállítottság erőltetett kategóriái. Már csak azért sem, mert rengeteg olyan tudóst lehetne mondani, akik hódoltak valamilyen művészetnek is, gondoljunk csak Einstein hegedű mániájára. De a legjobb példa erre az olyan polihisztorok élete, mint Leonardo da Vinci, vagy a magyar Hermann Ottó. Azon aztán meg végképp sokan meglepődnek, hogy az egyház nagyjai között hány természettudós, zeneszerző és művész volt, pedig a modern materialista ember ezt nem is gondolná.

A művészet és a kultúra valódi célja, hogy gyönyörködtessen, ahogy Sebeők János mondta a minap az egyik televíziós csatorna műsorában, s ezt ma már sokan elfelejtik. Szóval én nem csak azért néztem meg a filmeket, mert kíváncsi voltam egy egykor élt nemes asszony életére, hanem mert át akartam élni a kor hangulatát.

Elsőként Julie Delpy alkotását, A grófnőt (The Countess) tekintettem meg a Hunnia moziban. Ez a mű hangulatában, színvilágában  és történetében letisztultabb, ha tetszik puritánabb, mint Juraj Jakubisko Báthoryja. Sokkal inkább a misztikumra és románcra koncentrál, továbbá a háttérben meghúzódó rémtettekre és összeesküvésre. Ezért a szereplők öltözetében és a jelenetekben is a fekete, ezüst, valamint a halvány arany benyomások dominálnak. Ebbe a hangulatba szakít bele a kicsorduló vér vörös színe, amelyet a gyertyalángok sejtelmes világa aranyoz be. Előttem van a kastély sötét, magas orma, valamint a havas erdő fatörzseinek nyersessége, amint a sűrű bundájú szürkefarkasok felbukkannak.

Julie Delpy – The Countess (2009)

A ruhák olyanok, hogy szinte ma is felvehetnénk őket. Rájövünk, hogy az emberek ugyanúgy jártak bálokba, mint manapság és ha bekapcsoljuk a Bartók, vagy Classic rádiót, sokszor ugyanazokat a dallamokat halljuk felcsendülni. A király is inkább hivatalnokként jelenik meg a filmben, s nem mint abszolutista uralkodó. A nyugatias férfi hajviseleteken is felfedezzük, hogy akár ma is vágathatnánk ilyen frizurát a fodrásszal, sőt a borosta már akkor is jól állt férfiaknak.

A film azt sugallta még számomra, hogy Báthory Erzsébet és férje Nádasdy Ferenc nem csak Magyarország, hanem Európa legbefolyásosabb nemesemberei voltak, hiszen a Habsburg II. Mátyás magyar király, aki egyben cseh király és a bécsi székhelyű Szent Római Birodalom (Német-római Császárság) feje is volt, bizony tartozott nekik a birodalom török elleni védelméért és tartozását nem hitelkártyával, vagy más virtuális pénzzel törlesztette, ha egyáltalán törlesztette, hanem aranyban.

Amikor megnéztem a Báthoryt a Veszprém Plázában, meglepődtem, sőt nagyon meglepődtem, hogy a szlovákok valójában egy jó filmet készítettek a XVI-XVII. századi magyar történelem kavargó időszakáról. Persze egytized részben mi is benne voltunk a produkcióban, de ez mégsem egy magyar film, s ezt sajnálom. Előbb-utóbb nem csak a földünket, de a történelmünket is elbirtokolják vagy belakják szomszédjaink és ezért csakis magunkra vethetünk. Úgy tűnik, a szlovákok nagyok akarnak lenni, mi pedig kicsik. Aki pedig nagy akar lenni, az is lesz előbb, vagy utóbb.

Aztán az is eszembe jutott még, hogy igazából Karády Katalin óta nincsenek is magyar sztárok és sztárok nélkül nincs sikerfilm – ezt tudomásul kell venni. Voltak jó magyar színészek a háború után is, de a rendszer nem engedte, hogy sztárokká válhassanak. Ennek ellenére később is születtek jó történelmi filmek, persze itt nem a Honfoglalásra gondolok, amelyben szintén játszott Franco Nero.

De nézzük mit sugallt még számomra Báthory. Itt már inkább a vörös színek lángolása tett rám mély benyomást. Sokkal életszerűbb, világosabb, ha tetszik élénkebb volt, és helyet kapott benne a humor, főleg ha a két szerzetesre gondolok. Legjobb jelenet az volt, amikor a fiatal szerzetes megpillantotta egy lány fedetlen kebleit, aki bent a meleg kunyhóban   fürdőt vett és erre a fiú farkasvonyításban tört ki, ami csakúgy visszhangzott a havasokon. Az öreg szerzetes is jó fej volt, akit a már említett polihisztorokhoz hasonlítanék, hiszen feljegyzéseit tükörírással készítette és da Vinci féle technikákat használt egy görkorcsolya megalkotásához, meg egy fényképező szerű masinához. Bírtam még Fickót, az óriást, aki mindig a kutyákkal aludt és éjjel nappal a grófnő testi épségét óvta a kastélyban.

Röhejes volt számomra, hogy akkoriban mennyire utálták egymást a katolikus és protestáns keresztények. Talán jobban, mint a közös ellenséget, az iszlám törököt, akivel amúgy egész jó kis üzleteket lehetett kötni, meg megtámadni a Habsburg csapatokat, ha az érdek úgy kívánta, hiszen őstörténetünk szerint a török rokonaink is ugyebár.

Anna-in-Bathory-anna-friel-616545_1050_662

Anna Friel – Báthory (2008)

A ruhák magyarosabbak voltak és megjelent benne a kardtánc is némi csárdás hangulatú zenei aláfestéssel, melynek szintén több évezredes nomád gyökerei vannak. Aztán az is eszembe jutott, hogy sok dolog, amit ma modern csodának tartunk, már akkor is létezett. Elég, ha végigmegyünk a számítástechnika vagy az orvostudomány történetén. Az alapok már évszázadok, sőt évezredek óta itt élnek köztünk, csak ezt sokan nem tudják. A Báthoryban van anatómia, természetgyógyászat, gyógynövényes wellness kúra vérfürdő helyett, és kábító gombák, melyek eltorzítják a grófnő tudatát. A kábítószerezés modern problémának tűnik, pedig már akkor is létezett. Az is nagyon érdekes volt, hogy Monteverdi egyik opera előadása is megjelenik a filmben, melyet személyesen adott 1595-ben Esztergom sikeres ostroma után.

Sokan kérdik, hogy a grófnő legendája igaz-e? Nem tudom, de annyi biztos, hogy akkoriban nem bántak kesztyűs kézzel a jobbágyokkal és az életük nem ért annyit, mint egy nemes emberé.

Egy szóval megérte megnézni a filmeket, még ha más és más szemszögből közelítettek is a témához.

Sokat mesélhetnék még, de inkább azt kérem, hogy nézze meg mindenki mindkét filmet és kicsit olvasson is utána a történelmi háttérnek és a legendának, majd ne hagyja, hogy ezek befolyásolják, hanem hagyatkozzon az érzéseire és a benyomásaira és élje bele magát a történetbe, amely kikapcsolódásnak sem rossz.

1 hozzászólás a következőhöz: “Báthory vs. The Countess, avagy a kétarcú grófnő

  1. Peti szerint:

    Nekem sikerült kedvet csinálnod a filmekhez! A Báthory-t amúgyis meg szerettem volna nézni, csak még időm nem volt rá. Most azt hiszem, hogy a másikat is meg fogom.

    Ha már a történelmi filmeknél tartunk, ajánlom figyelmedbe az Utolsó jelentés Annáról című, Kéthly Annáról szóló filmet. A rendezés nagyszerű, gyakran könnyfakasztó, máskor gúnyos. A színészi játékok sem maradnak el: Eszenyi Enikő játssza a 70 éves Annát, és nagyszerűen formálja meg. A filmben feltűnik még egy kevésbé ismert lengyel színésznő, Beata Fudalej is az egykori izraeli miniszterelnök, Golda Meir személyében; az ő színészi teljesítményét is kimagaslónak tartom.

    Aki szereti a történelmet, mindenképpen nézze meg!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s