Ma reggel 6 órakor keltem a siófoki templom harangjának szavára. Jól aludtam a kicsiny panzió még kisebb szobájában, de mégis a korai kelés miatt, kissé álmosan mosakodtam, majd szedtem össze magam a reggelihez.
Lementem az étterembe, ahol a biztonsági őr várt pálinkás jó reggelt kívánva. Elsőre nem vettem a lapot, bár nagyanyám, aki pár éve halt meg, székely származású volt és minden reggel egy gyűszűnyi pálinkával kezdte a napot. Élt is vagy 83 évet. Isten nyugosztalja.
“Szóval pálinkás, rumos, vagy inkább konyakos…?” – kérdi tőlem a személyzetet képviselő biztonsági őr.
Erre mondom neki, hogy “nem iszom, mert dolgozni megyünk”.
“Ha nem vagyok indiszkrét, mi járatban vagy erre felé?” – kérdi.
“Az egyik nagy amerikai partnerünknek toborzunk mérnököket.” – felelem.
“Ja, azt tudom, onnét szoktak ide jönni.” – feleli.
Közben összeállt a reggeli az asztalon és a kolléganőm még szíves kekszecskét is kapott a kávéjához. Én persze teát ittam…
“Meg se’ kérdeztem, hogy tegezhetlek-e benneteket… Már úgy hozzá szoktam… Ne haragudjatok.”
“Most már mindegy…” – gondolom. (Jó dolog a tegeződés, csak nem mindegy, hogy melyik végén vagy.)
Majd lejött még egy korán kelő lakó.
“Ha nem vagyok indiszkrét, te mi járatban vagy errefelé?” – hangzik ismét a kérdés.
A választ már nincs időm meghallgatni, mert ha eszem, akkor csak az ételre figyelek.
A reggeli végeztével irány a buszállomás.
Felszálunk a buszra és út közben azt halljuk, hogy bizony egy 18 éves, de jó állapotban lévő magyar Ikarus buszon utazunk, amelyben többet ér a jegyautomata, mint maga busz.
(Jobb ez mint a kettes metró. Hát a virtuális négyesről meg nem is beszélve.)
A sofőr nyomja végig a ‘stand-up’ humort, majd nem által megállni a körgforgalomban sem, hogy felvegye barátját, aki éppen arra kocog.
A fellépés folytatódik, én meg inkább meditálok, illetve megpróbálok meditálni, mert a felszálló középiskolások sorra tarkón vágnak hátizsákjukkal.
A mutatvány folytatódik, amikor is a buszsofőr barátjának demonstrálja a buszajtó működését menet közben, vagyis kinyitogatja-becsukogatja, ki-be, ki-be, miközben úgy 40-nel száguldunk a főúton.
Nagyjából fél óra telik el, amikor meditációmból ébredek.
Ekkor rádöbbenek, hogy vidéken még szokás átadni az idősebbeknek a helyet, de azért itt is vannak olyan fiatalaok, akik a hátizsákjuknak is vesznek jegyet, csak azért, hogy inkább senki ne üljön melléjük.
Végleg felocsúdok, mert megérkeztünk.
A diákok átszállnak egy másik buszra, mi meg elindulunk küldetésünk helyszínére.
The Weblog of Spiller The IT Headhunter 