Este a tóparton

Ma nagyon elfáradtunk és kissé morcosan indultunk haza, pedig úgy érzem, hogy több fronton is sikerült áttörést elérnünk, és jól halad a toborzási projekt, amelyen dolgozunk.

Hiába, a hosszú hetek kemény munkája leszívja az embert és ilyenkor már nehezen mutatja vidámabbik arcát embertársai felé. Bár megjegyzem, még mindig jobb a munkában elfáradni, mint abban idegileg kikészülni.

A fáradtságot egy közös vacsorával oldottuk a hotel éttermében, mely közben átbeszéltük, hogy kik és mik a hátráltató tényezők, és ezeken hogyan tudnánk úrrá lenni. De azt is megvitattuk, hogy milyen irányban kell tovább mennünk és mit kell tennünk a teljes siker érdekében. Olyan volt ez a vacsora, mint amikor a bajtársak a harc szünetében egyeztetik a következő taktikai lépéseiket, miközben a csajkából eszegetik a tábori kosztot. A koszt itt tonhal salátából, vegetáriánus pizzából és rántott sajtból állt, és persze lecsúszott egy-egy pohár bor is.

Közben egy másik szálon egy érdekes gondolat futott az agyamban. (Aki foglakozott már szálak programozásával (multi threading), az tudja, hogy mekkora kihívás azokat szinkronizálni.) De a lényeg az, hogy azon gondolkodtam, hogy milyen vezetők is léteznek valójában. A Viasat History egyik műsora adta meg nekem a választ. Ott Trója ostromát elemezték és a szemben álló felek hőseit állították példaképül. Ott volt például Agamemnón, Mükéné királya, aki azt mondta a katonáinak, hogy “előre”, ő meg inkább hátul maradt és sokkal inkább saját kényelmével és luxus igényeinek kielégítésével volt elfoglalva, mint a harcosok bajaival. Aztán ott volt még a görög seregben Akhilleusz, aki szintén vezető volt, hiszen követték és tisztelték őt bajtársai, bár ő maga egyáltalán nem volt csapatjátékos és bármikor bátran ellent mondott feljebbvalóinak. Olyan típus volt ő, akit egy modern hadseregben bármikor halálra ítélne a hadbíróság, parancs megtagadásért. Akkor ki az igazi vezér? – kérdezhetnénk. Az a ki hátul marad és végrehajtatja tervet, vagy az, aki élen jár a harcban, a saját feje után megy és a többi harcos követi őt tűzön-vízen át. És persze ott volt Párisz, Trója hercege, aki a harcban mindig élen járt és embereivel törődve önfeláldozó vezető példáját mutatta. Szerintem mindenki ilyen főnököt szeretne magának…

A vacsora után kolléganőim társaságában sétálni mentünk. Csodálatos kép várt minket a móló végén, amint áttekintettünk az északi partra. Naplemente volt és egy fekete földcsík osztotta ketté a borostyán öltözékben vöröslő eget és tó smaragd vízét. Közben hűvös északi szél csapott meg bennünket, majd a távoli nyugatra tekintve elláttunk egészen Badacsonyig. Olyan érzés volt ez, mint maga a projekt, amelyen dolgozunk. Már határozottan látjuk a végét, de még tudjuk, hogy odébb van a befejezés, s ahhoz, hogy elérjük célunkat, evezni kell a csónakban, keményen.

Befejezésként pedig had idézzem kolléganőmet, Zsuzsát, aki az északi part fényeitől megihletődve beszélt, miután besötétedett. Azt mesélte nekünk, hogy amikor repülőn utazik éjszaka és letekint a magasból a városok parányinak látszó fényeire, mindig azt mondja, hogy “az óriás felesége kiborította ékszeres dobozát”.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s