Iroda a Városliget mellett

Irodánk, amely nemrégiben költözött a Hermina Business Towers-be, csupán egy kőhajításnyira van a Városligettől, ahol ebéd után szoktam frissítő sétákat tenni. Sokan nem is gondolnák, hogy egy ilyen szép park közelsége mekkora kincs és milyen felüdülést tud nyújtani a munkás hétköznapokban.

Az ember séta közben összegzi gondolatatit, aznap délelőtt elért eredményeit és ilyenkor tervezi meg következő lépéseit. Persze ezt sokkal oldottabb állapotban, mint bent az irodában, ahol folyamatosan csörögnek a telefonok, jönnek-mennek az elektronikus levelek és üzenetek, miközben záporoznak a kollégák kérdései is.

A városligeti séta közben az ember másképp gondolkodik. Történelmi és szakmai párhuzamokat keres, miközben megcsodálja a város szívében élő természetet, az építészeti és irodalmi emlékeket.

Minap, amikor jártam egyet, és utam a Vajdahunyad várába vezetett, a távolban megpillantottam a Hősök terét uraló Gábriel arkangyal szobrát és az járt agyamban, hogy kik lehetnek azok a hősök és példaképek, akinek nem jutott hely a szoborcsarnokban.

Eszembe jutott Almásy László esete, mivel róla sokat olvasok. Az általa ihletett Angol beteget olvasom jelenleg is, miközben a HÉV-en utazom reggelente, amelynek filmváltozatát legalább féltucatszor láttam már. De hát tudjuk, hogy ez a mű sok pontban távol áll az igazságtól. Ez nem is baj, hiszen a filmkészítés alapjában véve művészet, másodsorban pedig pénzcsinálás. (Vagy fordítva?)

Szóval eszembe jutott egy ember, akit ahelyett, hogy komolyan emlegetnénk az olyan világhírű magyar felfedezők és földrajztudósok között, mint például Teleki Pál, Lóczy Lajos, vagy Kőrösi Csoma Sándor, azért kapott fel a sajtó pár hónapja, mert állítólag az azonos neműekhez vonzódott és szerelmi szálak fűzték egy német tiszthez is. Persze úgy látom, hogy még csak ez lenne a legkisebb bűne, de azt már nem tudják neki megbocsátani, hogy a sivatagban német kémeket segített, meg azt sem, hogy az Erwin Rommel által vezetett Afrikahadtestben teljesített szolgálatot, ahol bár német egyenruha volt rajta, magyar kitüntetéseit viselte és hűségesküt soha nem tett a Führerre.

Javára legyen mondva a sajtónak, hogy a Magyar Nemzet újságírója, Margittai Gábor egy értékes cikksorozattal adózik a “homok atyjának”, amely valójában egy, a nagy felfedező nyomait követő útinapló.

Szerintem Almásyval kapcsolatban azt kellene hangsúlyozni, hogy milyen komoly tudományos felkészültséget igényelt az, hogy a sivatagban eljusson egy több ezer kilométerre lévő helyre és onnét élve térjen vissza a városokba, miközben korszakalkotó felfedezéseket tett. Manapság az ember azt hiszi, hogy egy laptoppal bárhol elboldogul, mert hát van GPS, Google, Wikipedia, meg minden. A sivatagban ez azonban nem működik. Meg szerintem amúgy sem. Egy komoly szakmai interjún, ahogy Almásy korában is, a dolgokat fejből kell tudni, nem lehet mindig az internetre hagyatkozni. Gondoljunk csak bele, hogy miként kommunikálna az a jelölt szóban angolul, aki mindig az internetes szótárban keresné azokat a szavakat, amelyek nem jutnak eszébe. Vagy hogyan programozna az a szoftverfejlesztő aki mindig a helpet bújná, és milyen gyorsan lenne úrrá egy szerverleálláson az a rendszergazda, aki folyton a böngészőben keresné a hiba okát. Nem azt mondom, hogy ezek a dolgok haszontalanok és a problémamegoldás folyamatában nem kerülhetnek elő ezek az eszközök, de ahhoz hogy ezeket hatékonyan használhassuk, nagyon komoly és alapos szakmai tudásra és felkészültségre van szükség.

Aki a sivatagban felfedező útra indul, annak nem csak a nappali forróságot és az éjszakai fagypont alatti hideget kell elviselnie, meg azt, hogy szinte alig ihat valamit, de tisztában kell lennie azzal is, hogy mindenben csak magára számíthat. Tehát nincs a környéken benzinkút, autószerelő, de még orvos sem. Almásy például értett a repülőgépekhez, az autókhoz, a fegyverekhez, de jól ismerte a helyi állatokat, növényeket, történelmet, kultúrát és nyelvjárásokat. Mondhatnánk, hogy polihisztor volt, azonban ismeretei és tapasztalata nélkül meg is halt volna a homoktengerben.  Manapság nem polihisztorokat keresnek a munkaadók, hanem inkább specialistákat, de sok esetben látjuk, hogy nem elég egyetlen dologhoz érteni az informatikán belül sem. Ahogy nincs értelme a régi reál és humán kategóriákat éltetni, nincs értelme a programozó és rendszergazda felosztást mereven kezelni, mivel semmit nem ér az a programozó, aki nem tudja munkáját egy rendszerben elhelyezni és semmit nem ér az a rendszergazda, aki nem tud egy alkalmazáshiba mögé nézni kódszinten.

Sétám végén a Közlekedési Múzeum mellett visz el az utam, s arra gondolok, hogy akár itt is szentelhetnének egy kiállítást Almásy Lászlónak, aki pilótaként is komoly eredményeket ért el. Elég ha arra gondolunk, hogy ő volt az aki repülővel feltérképezte a Nílus és Líbia között elterülő sivatagot.

Miután a séta a parkban kellőképpen felfrissített, tisztán láttam, hogy még sok feladat áll aznap előttem. Követnem kell egy hős nyomát, aki minden magyar fiatal számára példakép lehetne, és akinek csupán egyetlen szobrot emeltek, s az sem a Hősök terén áll. Rájöttem, hogy csak akkor lesz az országban „új gazdasági rend”, ha mindenki a munkájára koncentrál és az új lehetőségeket feltérképezve és kiaknázva képes értékeket teremteni és eredményeket felmutatni.

Kapcsolódó linkek:

Margittai Gábor írásai:

http://www.mn.mno.hu/portal/709173

http://www.mno.hu/portal/711895

http://www.mno.hu/portal/713165

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s