Bringás kalandok a Balaton-felvidéken

Közeleg a nyár vége és az idő sem mindig tökéletes. A szabadság alatt persze nem csak strandolni lehet és nagyokat úszni, hanem ahogy ez már kiderült előző élménybeszámolóimból, más sportoknak is lehet hódolni. Ezúttal futás, kajakozás és úszás helyett a bringázást választottuk.

Az elmúlt hetek embert próbáló hegyi futásai megviselték ízületeinket, így pihentetőbb sportok után kellett néznünk. Márknak a térde fájt, nekem pedig a derekam. Úszni sem tudtam hosszan, mert egy hete buktam a bringával és jól lehorzsoltam, meg összezúztam magam, a víz pedig nem tesz jót a sebeknek.

Szent István ünnepének délutánján elindultunk egy rövidebb túrára a Balaton-felvidéken. Az útvonal a következő településeken át vezetett: Balatonfüred, Balatonszőlős, Pécsely, Vászoly, Kisdörgicse, Dörgicse, Mencshely, Óbudavár, Szentantalfa, Tagyon, Zánka, Balatonakali, Fövenyes, Balatonudvari, Örvényes, Aszófő, Tihany, Balatonfüred. A táv 55 kilométer volt és kényelmes tempóban 3 és egynegyed óra alatt teljesítettük. A terep persze nem igazán volt nevezhető lazának, mivel nem egy 10%-os emelkedőn kellett felküzdeni magunkat. Vászolytól Zánkáig már jobb volt, mert ott lefelé sokat gurultunk, Zánkától Füredig pedig nem hegyi, hanem viszonylag sík terepen kellett tekerni.

Érdemes megemlíteni, hogy milyen csodálatosak ezek az ősi kis falvak a maguk szőlő- és borkultúrájával, templomaikkal és háborús emlékműveikkel. Sokak fantáziáját leginkább Vászoly izgatja, amely falu a Szent István felesége, Gizella parancsára később megvakított Vazulról kapta nevét, akinek a környéken voltak birtokai. Egyesek szerint itt volt a központja is, amely után kincsvadászok, fémdetektorokkal még ma is kutatnak.

Örömömre szolgált, hogy nagyon sok biciklistával találkoztunk a körút során és arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha minél többen sportolnának, hogy a munkában is jobban megállják a helyüket az emberek. Persze mértékkel, mert sérültnek lenni sem kifizetődő. Az is örvendetes, hogy végre a politika legfelsőbb szintjein is fontosnak tartják, hogy az átlagember is mozogjon. Megfogott a Magyar Labdarugó Szövetség új szövetségi kapitányának, Egervári Sándornak egy televíziós nyilatkozata is, miszerint “1922-ben, egy vesztes háború után, Trianon után, minden 1000 fő feletti üzemnek létre kellett hoznia egy új tornacsarnokot, most meg ezrével építik be a focipályákat, mert helyükön bevásárló központok épülnek”. Hát igen, minden csak akarat kérdése. Egészséges nemzetet akarunk, vagy fogyasztói társadalmat?

Én személy szerint az egészséges nemzet mellett teszem le a voksomat és azt kívánom mindenkinek, hogy mozogjon annyit, amennyit csak tud, legyen az akár úszás, futás, biciklizés, séta, vagy kemény fizikai munka a szőlőhegyen.

Hírdetés