Skóciai kalandok 1.

Hónapok óta készültünk arra a céges karácsonyi bulira, amelyet a skóciai St Andrewsban, a golf őshazájában tartott a Solutions Driven. Ahogy közeledett az adventi időszak, úgy lettünk egyre izgatottabbak, de ekkor még én sem sejtettem, hogy milyen kalandok elé nézek majd. Élményeim száma pedig csak nőtt azáltal, hogy én a saját utamat járva meghosszabbítottam britanniai tartózkodásomat bejárva Waleset és Londont. De nézzük mi történt Skóciában?

St Andrews, ahol már 600 éve golfoznak

Utunk december 16-án Edinburghba vezetett Budapestről, Brüsszelen át. A brüsszeli reptéren szakadt a hó, de az esti járattal sikerült elérnünk célunkat, ahol a Hilton Hotelban várt bennünket a szállás. Azaz csak várt volna, mert kiderült, hogy az előttünk érkező cseh csoport eggyel több szobát foglalt el, mint kellett volna. Fel is zörgettük őket éjféltájban, mire az egyik szobából egy álmos cseh hölgy jött ki, aki szerint nem ők hibáztak, hanem a hotel. Végül aztán mindenki ágyba került fél kettő körül.

Reggeli után egy céges busszal St Andrewsba vittek minket. Ez az a hely, ahol már 600 éve űzik a golfot és itt végezte az egyetemet Vilmos herceg is. Minket az ötcsillagos Fairmontban szállásoltak el, a golfpályák környékén.

Kedélyes skót ajtónálló

Napközben szakmai előadásokat hallgattunk, de lélekben már mindenki az esti karácsonyi partira készült. Jómagam az előadások után sétáltam egy nagyot a golfpályán, amelyet a hízó hold sejtelmes fénye világított meg, miközben a távolból a tenger hullámainak morajlása hallatszott. Nagy volt kinn a hideg, kellett is a jégeralsó (long jones) és jól esett a kandalló melege meg a forró tea miután visszatértem a hotelba.

Kandalló a Fairmontban

Jó volt a tűzhely mellett

A szobám

Vacsora előtt a hotel kocsmájában a skót népviseltbe öltözött kollégákkal még bedobtunk egy-egy italt (jómagam Gin Tonic-ot ittam), majd átmentünk a terembe, ahol már szóltak a karácsonyi dalok. A vacsorát követően sokat táncoltunk, majd éjfél után ismét a pubban kötöttünk ki, ahol magyar ételekről és borokról kellett kiselőadást tartanom az egyik nagyon kedves skót kollégának.

Skót úriemberek társaságában 1.

Skót úriemberek társaságában 2.

Skót úriemberek társaságában 3.

Feltűnt, hogy a britek nagyon sokat isznak. Jómagam két-három pohár borral és egy liter vízzel beértem, majd fél kettőkor le is feküdtem, míg mások reggel hétig járták a szobákat és italoztak. Persze én lélekben már a következő kalandra készültem, hiszen másnap délután unkatestvérem várt Londonban.

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s