Skóciai kalandok 2.

December 18-án, szombaton 11 órakor elhagytuk a Fairmontot és az irányt Edinburgh reptere felé vettük. A csapat itt két felé oszlott és ketten egy napot még a városban maradtak, míg hármunk tovább repült volna Londonba (Luton), ahol engem az unokatestvérem Simon várt. Az eredeti terv szerint Londonban maradtunk volna vasárnap estig, majd autóval irány Cardiff, Wales fővárosa. Azonban a rossz idő keresztülhúzta számításainkat.

Már átmentünk a becsekkoláson és a biztonsági vizsgálaton, amikor közölték, hogy törölték az EasyJet lutoni járatát. Ekkor vissza kellett kérnünk a csomagjainkat, majd át kellett tetetni a járatot egy másik napra, vagy másik végállomásra. Én a vasárnapi bristoli járatot választottam és megüzentem Simonnak, hogy menjen haza Cardiffba és jöjjön értem másnap Bristolba.

Ezután az újraegyesült ötfős csapat egy kisebb hotelban töltötte az éjszakát. Vacsora közben értékeltük a kialakult helyzetet és megbeszéltük, hogy ki merre megy tovább.

December 19-én reggel Edinburghba megérkezett a hó. Már hajnalban hallottam, hogy valami szemerkél, de amikor lementem reggelezni, elképedve tapasztaltam, hogy legalább 10 centi esett. Innentől kezdve teljesen egyedül folytattam utamat. A reptérre taxi vitt, ahol az előző napi események ismételték önmagukat. A bristoli járatot folyamatosan törölték, vagy áttették későbbi időpontra. Amikor dél körül közölték velem, hogy legközelebb várhatóan csak este 9 után megy gép Bristolba, úgy döntöttem, hogy vonattal megyek Cardiffba.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Átmentem az edinburghi vasútállomásra, ahol hasonló helyzet fogadott, mint a reptéren. Vonatjegyet nem volt könnyű szereznem, mivel nem volt nálam elég készpénz (a vonatjegy 130 font volt), a hitelkártyám nem működött, a céges hitelkártya pedig a másik csapatnál volt. A skót kollégák elérhetetlenek voltak, mivel vasárnap volt. Végül az unokatestvéremék vettek nekem egy jegyet Cardiffban és azt faxolták át Edinburghba. Felvettem a jegyet és láttam, hogy 2 percem van az indulásig. Rohantam a peronok felé, mint a filmekben, de a vonat szó szerint az orrom előtt gördült ki a vágányról. Még megérintettem a kocsi oldalát, de a kalauz rámordított, hogy álljak félre. A következő vonatot törölték, majd félóra késéssel indult egy Birminghamen át Cardiff felé. De nem volt ez ilyen egyszerű. Kint mínusz tíz fok volt és sorra szakadtak le a vezetékek, vagy fagytak be a vonatajtók, újabb késéseket okozva. Sorra késtem le a csatlakozásokat, míg végül az angliai Creweban átszálltam egy vonatra, amely elvitt a walesi Herefordba. De innét már nem ment vonat, így egy helyettesítő busz vitte le az utasokat Caridffba, ahová hajnali egykor érkeztem. Itt már várt az unokatestvérem és ezzel kezdetét vették walesi kalandjaim.

Ennek a kalandnak legnagyobb tanulsága az volt számomra, hogy legyen az embernél legalább két hitelkártya és annyi pénz, hogy egy vonatjegyet bármikor vehessen a következő célállomásig. A másik dolog, amit érdemes megemlíteni, hogy az előző este feltöltött mobiltelefonom tartotta bennem a lelket, mert így folyamatosan tudtam kommunikálni mindenkivel. A harmadik, hogy nagyon örültem, hogy nem bundadzseki, jégeralsó és meleg bakancs nélkül vágtam neki az útnak, mert ezek a cuccok mentették meg az életemet.

Helyes repülős öltözet: bundadzseki, dupla nadrág, meleg bakancs

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s