Walesi kalandok 2.

Utunk december 22-én a walesi völgyvidékbe vezetett. Innét származik Simon barátja Jamie, aki az ősi, kelta eredetű walesi (velszi) nyelvet is beszéli.

A terepjáró most is jól jött, bár nem volt olyan nagy a hó, mint ahogy arra számítottunk. Útközben azon viccelődtünk, hogy miként festhet a havas tengerpart, így karácsony előtt.

Megérkeztünk a völgybe, amely évszázadokon keresztül bányászcsaládok megélhetését biztosította. Az ipar köré teljes falvak és kisvárosok települtek. Minden falunak megvoltak a maga templomai, kocsmái, bankjai, üzletei, amelyek még a közelmúltban is működtek. Ma már azonban a völgy inkább pihenőhely benyomását kelti, sem mint nyüzsgő iparvidékét. Olyan hely ez, ahová szívesen vonul vissza a természetszerető ember, hogy nyugodtan alkosson, vagy távmunkában dolgozzon. Néhol régi viaduktok romjai bukkantak fel a mélyben, a fenyvesek alatt, máshol pedig szerpentint láttam kanyarogni a távolban, a hegy szemközti oldalán. Mi a völgy szívébe tartottunk, hogy felvegyük Jamie nagymamáját, akit fel kellett vinnünk az egyik hegyi temetőbe, ahol férje nyugszik. Előtte viszont megálltunk a bányamúzeumnál, amely zárva volt, mivel karácsonyi partira készültek (itt is). Jamie elmesélte, hogy a hegyek alatt alagutak húzódnak, amelyekben gyakran játszottak gyermekkorukban. Az alagutak viszont veszélyesek, mert egy-egy nagyobb esőzés folyamán csak úgy ömlik belőlük a víz az árkokba. Felkapaszkodtunk a dzsippel a kis falusi temetőhöz, ahol nagy meglepetésemre hasonló stílusú síremlékekkel találkoztam, mint idehaza, holott azt mondják, hogy odaát milyen szerényen temetkeznek.

Miután bejártuk a völgyet, utunkat Wales legrégebbi kocsmája felé vettük, hogy harapjunk és igyunk valamit.

A helyszín Llangynwyd, a kocsma neve pedig The Old House, amely 1147 óta működik és számos híres ember látogatja manapság is. Az ajtóban egy kis tábla figyelmeztetett, hogy nem akárhová teszem be a lábamat: “You Are Now Entering The Oldest Pub In Wales”. Bent már ropogott a tűz a kandallóban és várt minket a sör, meg a chips, ami alatt a walesiek inkább tepsis burgonyát értenek. Ahogy beléptem, rájöttek, hogy idegen vagyok, abból a pár magyar szóból, amit Simonnal váltottam. Kérdezték is, hogy honnét jövök? Mondtam, hogy Magyarországról. Mosolyogtak és megjegyezték, hogy akkor mi magyarok biztosan jobban hozzá vagyunk szokva ehhez az időhöz. Mondtam, hogy igen, bár nálunk nem ilyen párás a levegő, ami miatt úgy érzi az ember, hogy csontig hatol a hideg, s ezért jobban is fázik. A kocsma alaphangulata hasonló volt egy jobb magyar kocsmáéhoz. Mintha csak a füredi Hatlépcsősben, vagy az arácsi kocsmában lettem volna és valamelyik barátom apjával beszélgettem volna. A kandalló nagyon tetszett, hiszen mifelénk inkább cserépkályhával fűtenek az ilyen helyeken. Feltűnt, hogy a britek kedvelik a gumicsizmát, amit az egyik klubtag papucsra cserélt odabent. Megérkezett a kocsma kutyája is, aki minden áron a kandalló közelébe akart feküdni. Meg is vakartam a füle tövét, meg az oldalát, amit nagyon élvezett. Miközben az étkező részben egy család ebédelt, fiatalok érkeztek a kocsmába. Ők is sört ittak akárcsak mi. Miután jól átmelegedtünk, elbúcsúztunk és hazamentünk a Cardiffba.

Britanniai tartózkodásom során ez volt a legjobb kaland, mert olyan helyekre is eljutottam, ahová turisták ritkán teszik be a lábukat. Sokkal többre értékeltem, hogy a walesi élet hétköznapjaiba is beleláthattam, mint a nagyvárosok nyüzsgését, pedig a következőkben abban is lett bőven részem.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s