Karriermenedzsment informatikusoknak 11. – Hogyan mondjunk fel?

Mondjunk fel elegánsan!

A felmondás nem könnyű dolog és rengeteg feszültséggel és érzelmi hullámmal járhat ezért érdemes azt nagy körültekintéssel kezelni.

Álljon itt néhány tipp, amelyekkel megkönnyíthetjük a folyamatot!

Első körben érdemes tájékozódni, vagy szakértővel egyeztetni a hatályos jogszabályokról és arról, hogy esetünkben mire kell odafigyelni a felmondás során. Nézzük meg szerződésünket, hogy van-e benne versenytilalmi megállapodás. Nézzük meg bónusz levelünket és tájékozódjunk a bónusz kifizetések időpontjáról is. Ez fontos lehet felmondásunk időzítése szempontjából.

Felmondásunkat mindig írásban adjuk be, mivel csak így érvényes. Felmondó levelünket a munkáltatói jogkör gyakorlására jogosult nevére címezzük és 3 példányban készítsük el. Egyet magunknak, egyet a közvetlen felettesünknek és egyet a HR osztály részére. Használhatunk mintákat, de szakértő segítségével is elkészíthetjük felmondó levelünket. Az sem ritka, hogy a vállalat saját formanyomtatvány kitöltését kéri a felmondáskor, de ettől függetlenül legyen meg az általunk elkészített eredeti formátumban is a felmondó levél.

A felmondó levelet a közvetlen felettesünknek személyesen nyújtsuk át egy előre megbeszélt időpontban, arra azonban figyeljünk, hogy több napot ne várjunk ezzel. Ha közvetlen felettesünk előre láthatólag napokig nem elérhető, akkor forduljunk a HR osztályhoz, vagy közvetlenül a munkáltatói jogkör gyakorlására jogosult személyhez. Jó taktika, ha rövid felvezetés után magát a felmondó levelet adjuk át, mert akkor nem kell magyarázkodni, csupán a tényt közölni, hogy szeretnénk beadni felmondásunkat. A többi úgyis szerepel a dokumentumban. A részletekre, indokokra kitérhetünk a kilépő (exit) interjú során.

Ha a felmondást követően minél előbb eljövünk a cégtől, annál jobb. Álljunk a felmondási időhöz tisztességes módon, de finoman jelezzük, hogy szeretnénk minél előbb távozni. Lehet, hogy nagyszerű szakemberek vagyunk, de a cég nélkülünk is boldogulni fog. A felmondás után már csak saját magunknak és az új munkáltatónak tartozunk hűséggel.

Legyünk együttműködőek és tisztességesek a felmondási idő alatt. Az utolsó napokban is dolgozzunk lelkiismeretesen, de csak a szakmai információkra fókuszáljunk, ne foglalkozzunk személyi kérdésekkel.

Ne beszéljünk ellenajánlat lehetőségéről a jelenlegi munkáltatónkkal, mert ez a lehető legrosszabb taktika a felmondási folyamat során. Azok a munkavállalók, akik ilyenkor belemennek egy esetleges ellenajánlat elfogadásába, fél-egy éven belül végül önként távoznak. Egész pontosan 85 százalékuk 6 hónapon belül, 90 százalékuk pedig 12 hónapon belül. (Forrás: The Wall Street Journal)

Ne kritizáljuk a céget távozóban és főleg ne égessük fel magunk mögött a hidakat, hiszen a volt kollégáink referenciaszemélyként fognak majd szolgálni a jövőben.

Ne emlegessük a kollégáknak az új, de jobb munkahelyet.

Köszönjük meg az addigi együttműködést és jelezzük nyitottságunkat a későbbi együttműködésre is.

Felhasznált irodalom:

Pintér Zsolt: Hogyan csináljunk karriert?

Adecco Group, Way to Work, Career Center

Nyomtatvány Letöltés: http://letoltes.nyomtatvany.net/felmondolevel-minta-letoltes.html

Abimato TV: A Játékos! – Hogyan mondj fel? https://www.youtube.com/watch?v=8QYNpxg9vyw

 

Videó: Tv2 – Babavilág – Karriertanácsadás kismamáknak

A Babavilág műsorában tett nyilatkozatom 1 perc 15 másodperctől tekinthető meg az alábbi videón. Jó szórakozást kívánok hozzá! 

BABAVILÁG – 2018. 04. 21.

Tv2 – Babavilág – Karriertanácsadás kismamáknak

Adecco IT Academy 10 – Robotics – Summary

The celebration event of “Adecco IT Academy 10 – Robotics” started with 500 registrars and nearly 300 participants in one of Budapest’s most popular ruin pubs called Anker’t on May 11th. The popularity of the topic was well demonstrated by the fact that the visitors filled 3 halls in the pub where 3 professional presentations, a robot exhibition and a short robotic dance show during the opening ceremony could be seen.

László Spiller, Adecco’s executive consultant, summed up the story of Adecco IT Academy in his greeting and recalled the most exciting topics and images of the previous meetups. In the second part of his lecture he talked about how robots are transforming the world of work. The executive consultant concluded on the basis of Adecco’s various surveys and research that robotics are not the end of human work, and even technology actually creates more jobs. Furthermore, the world of work will be more flexible by routing routine jobs to robots, so we can work on more valuable projects.

Árpád Takács, represented the “University of Óbuda, Antal Bejczy iRobotetics Center” and Almotive Kft. at the Adecco IT Academy. In his professional lecture, he gave a comprehensive picture of the development of robotics, the importance of automation, the use of robots, artificial intelligence, and self-driving cars. At the end of his presentation the expert confirmed Adecco’s research results and said that “robots are our friends whom we create to help us and if we accept it, then the world of robotics and work will be in the right direction.”

Áron Tanos, from the “Hungarian Association of Robot Builders” spoke about the challenges and beauties of homemade robots. In his practice oriented lecture he talked about the association’s projects, international competitions, events and trainings. In addition, he summarized the knowledge, workshop, and equipment needed for building robots at home. The robot exhibition was particularly popular in the circles of children, which showed the robots, made by members of the association, during operation in a separate hall. For example, the robot arm, the xylophone robot, or the hydrogen powered small car could be tested.

For the organizer’s greatest pleasure both the presentations and the robot exhibition were full house from the beginning till the end of the event. Adecco IT Academy 10 ended with a prize draw where lucky guests got richer with valuable robot gifts. After the event, the participants continued their personal professional networking on the site.

László Spiller

The presentations of the experts can be downloaded here:

Árpád Takács: https://we.tl/S8dXuMd1Xy

Áron Tanos: https://drive.google.com/open?id=1QDrMTdmcIZeAbZeKKJlBSEXXpnhNIT4kvTJoH4NsA2k

 

Adecco IT Academy 10 Robotika – Összefoglaló

Az Adecco IT Academy 10 Robotika ünnepi rendezvénye 500 regisztrálóval és közel 300 résztvevővel indult május 11-én, Budapest egyik közkedvelt romkocsmájában, az Anker’t-ben. A téma népszerűségét az is jól mutatta, hogy 3 termet töltöttek meg a látogatók és a 3 szakmai előadás mellett még egy robotkiállítást is megtekinthettek, továbbá egy rövid robottáncos show-t is láthattak az ünnepi megnyitó során.

Spiller László, az Adecco vezető tanácsadója, köszöntőjében összefoglalta az Adecco IT Academy eddig történetét és felelevenítette a korábbi előadások legizgalmasabb témáit és képeit. Előadásának második részében pedig arról beszélt, hogy miként alakítják át a robotok a munka világát. A vezető tanácsadó azt a következtetést vonta le az Adecco különböző felmérései és kutatásai alapján, hogy a robotika nem az emberi munka végét jelenti, sőt a technológia valójában még több állást teremt. Továbbá rugalmasabb lesz a munkavégzés és az által, hogy a rutin munkákat robotokra bízzuk, értékesebb projekteken tudunk dolgozni.

Takács Árpád, az Óbudai Egyetem Bejczy Antal iRobottetchnikai Központját és az Almotive Kft-ét képviselte az Adecco IT Academy-n. Szakmai előadásában átfogó képet adott a robotika fejlődéséről, az automatizálás jelentőségéről, a robotok felhasználási területeiről, a mesterséges intelligenciáról és az önvezető autókról. A szakértő prezentációja végén megerősítette az Adecco kutatási eredményeit és elmondta, hogy „a robotok a barátaink, akiket azért készítünk, hogy segítsenek minket, és ha ezt elfogadjuk, akkor jó irányba fog fejlődni a robotika és a munka világa”.

Tanos Áron, a Robotépítők Magyarországi Egyesületének elnöke a házi robotépítés kihívásairól és szépségeiről beszélt. Gyakorlat központú előadásában az egyesület projektjeiről, nemzetközi versenyeiről, rendezvényeiről és képzéseiről beszélt. Továbbá összefoglalta, hogy a házi robotépítéshez milyen tudásra, műhelyre, és felszerelésre van szükség. Különösen a gyerekek köreiben örvendett nagy népszerűségnek az a kiállítás, amely egy külön teremben mutatta be az egyesület tagjai által készített robotokat működés közben. Ki lehetett próbálni például a robotkart, a xilofonozó robotot, vagy a hidrogénhajtású kisautót is.

A rendezők nagy örömére szolgál, hogy mind a szakmai előadások mind pedig a robotkiállítás folyamatos telt háznak örvendtek az esemény teljes ideje alatt. Az Adecco IT Academy 10 nyereménysorsolással zárult, mely során a szerencsés vendégek értékes robot ajándékokkal lettek gazdagabbak. A rendezvényt követően a résztvevők a helyszínen folytatták a személyes szakmai kapcsolatépítést.

Az előadók prezentációi itt tekinthetőek meg:

Takács Árpád: https://we.tl/S8dXuMd1Xy

Tanos Áron: https://drive.google.com/open?id=1QDrMTdmcIZeAbZeKKJlBSEXXpnhNIT4kvTJoH4NsA2k

Thus Spake Zarathustra: “Let there be Adecco IT Academy again.”

On May 11th, at 6 PM, Adecco IT Academy again at Anker’t. The the topic of the 10th meetup is robotics. I’m preparing by reading articles about robots and share them with my friends and followers. I watch movies, videos, and listen to music on robots. A couple of weeks ago, for example, I watched the movie Metropolits made in 1927 . And tonight’s program is “2001: A Space Odyssey”. This film is also my favorite because you can hear the masterpeice of my most beloved composer, Richard Strauss, the opening of the symphonic poem “Thus Spake Zarathustra”, which I now share with you as the preview of the film.
https://www.youtube.com/watch?v=vWF1glZWQa8

Imígyen szóla Zarathusztra: “Legyen újra Adecco IT Academy!”

Május 11-én, 18 órakor ismét Adecco IT Academy az Anker’t-ben. 10. meetup-unk témája a robotika. Én úgy készülök rá, hogy robotokkal kapcsolatos cikkeket olvasok és osztok meg barátaimmal, követőimmel. Robotos filmeket, videókat nézek és zenéket hallgatok. Pár hete például megnéztem az 1927-es Metropolits-t. A ma esti program pedig a “2001: Űrodüsszeia”. Ez a film azért is a kedvencem, mert felcsendül benne legkedvesebb zeneszerzőm, Richard Strauss “Imígyen szóla Zarathustra” című szimfonikus költeményének nyitánya, amelyet most megosztok veletek, mint a film beharangozóját.

Adecco GLC 2016 – Gala Dinner

We Act Today – GLC Amsterdam

With my new girlfriend

Új barátnőmmel, a kefebajuszos macskahölggyel

With my new girlfriend, the cat woman with a brush mustache

cat

Early morning businessmen

20160914_102113.jpg

Business developers

20160913_163211.jpg

Vivicitta Half Marathon done. Time: 1:40:32.

Vivicitta

Adecco Street Day – Way To Work

Street Day

Triatlon Barcelonában – élménybeszámoló

Ez a történet, egy hosszú kitartó munka gyümölcséről fog szólni, amely nem más, mint a Garmin Barcelona Triathlon 2012 teljesítése, ahová nem csak saját felkészülésemnek köszönhetően jutottam ki, hanem az Adecco Group és a Win4Youth mozgalom jóvoltából is. Elmesélem, hogy a féléves felkészülés során hogyan edzettem és, hogy milyen csodálatosak voltak a versenyt közvetlenül megelőző napok Barcelonában. Kitérek a verseny nehézségeire és természetesen megosztom mindazon tapasztalataimat, melyekből tanulni lehet.

A felkészülés hónapjai

Miután márciusban végén megérkeztem a Hasseltből, a belgiumi edzőtáborból, igen komoly edzésterv teljesítése várt rám. Ez azt jelenti, hogy egy hétből hat napot biztosan kellett edzenem és volt olyan nap, hogy több edzést is meg kellett csinálnom. Eleinte heti 6-7 órát sportoltam, de ez a szám lassan felkúszott 10-12 órára. Nyilván, az ember igyekezett az időbeosztásához igazítani az edzéstervet, ezért én az időigényesebb tréningeket, így az úszást és a kerékpározást hétvégére tettem.

A futást könnyebben megoldottam hét közben munka után, otthon Árpádföldön és közel hozzánk a vadregényes Szilas patak partján.  Természetesen annak érdekében, hogy este el tudjak menni futni, időben el is kellett jönnöm az irodából, melynek érdekében reggel egy órával korábban kezdtem. Általában 11-12 kilométert futottam edzéseim alkalmával, így jól is esett a vacsora, majd a korai, féltízes lefekvés. Nem is volt nehéz másnap a nyári napfelkeltére ráhangolódni és korán kelni, majd bemenni az irodába, amikor még friss az idő és nincs hőség. Természetesen a munka sokkal gyorsabban és hatékonyabban ment, mint máskor.

Hétvégén viszont mindig a Balatonon edzettem, hiszen itt tudtam gyakorolni az úszást vadvízi környezetben és itt lehetett a legnagyobb távokat letekerni biztonságos kerékpárúton. Szabadságaim alatt rendszerint reggel mentem úszni, amikor még üres a strand és általában 2 kilométert teljesítettem. Esténként pedig letekertünk 30-40 kilométert és aki ismeri a tihanyi nagy kört, vagy a Balatonfüredről Tótvázsony felé vezető utat, az sejtheti, hogy nem mindig sík terepen edzettünk.

Az edzéseknek köszönhetően 2 hónap alatt sikerült leadnom 5 kilót és azt folyamatosan tartani a felkészülés teljes ideje alatt, hiszen a hétvégeken és a szabadságok során akár napi 1500 kalóriát is elégettem pluszban, amit természetesen gyakori étkezésekkel pótolni kellett.

Szóval a felkészülés elég kemény, néha embert próbáló folyamat volt, de eljött a nap, amikor megérkeztem Barcelonába és tudtam, hogy teljesíteni fogom a próbatételt. Minden egyes számot, lépésről lépésre.

Az előkészületek napjai

Kora délelőtt érkeztem a városba, de mivel a felkészítő program csak délután indult, kihasználtam az időt és felültem az első városnéző buszra. Ez volt a leggyorsabb és legegyszerűbb módja annak, hogy a főbb nevezetességeket megnézzem és lefényképezzem, mivel tudtam, hogy később erre már nem lesz lehetőségem. Barcelona gyönyörű város és engem teljesen lenyűgözött. Csodálatos építészeti emlékei és földrajzi fekvése arra készteti az embert, hogy visszatérjen. Meg is fogadtam, hogy jövő nyáron folytatom a városnézést. A Sagrada Família olyan nagy hatással volt rám, hogy egyedül itt szakítottam meg ötórás városnéző buszozásomat és több fényképet is készítettem a még mindig épülő modern kori csodáról.

A versenyt megelőző napokon terem és szabadtéri foglalkozások váltották egymást. Persze mindig azt vártuk, hogy végre lemehessünk a tengerpartra és úszhassunk, majd pihenhessünk egy jót.

Péntek délelőtt elsétáltunk a tengerparton a szervezőkhöz, hogy felvegyük a sorszámunkat és megtekintsük egy triatlonra specializált kiállítást. Ebéd után kezdődött az úszásedzés. A parton gyakoroltuk a neoprén ruházat (wetsuit) helyes kezelését, majd a tengerben több kört kellett úszni egy távoli bója és a part között különböző stílusban. Bennem ekkor fogalmazódott meg, hogy wetsuit nélkül kellene úsznom, hiszen a víz meleg volt, úgy 23-24 fokos. Arra is rájöttem, hogy mivel a tenger sokkal jobban hullámzik, mint a Balaton, könnyebb az orientáció mellúszásban, mint gyorsban. Amúgy sem vagyok valami jó gyorsban, így tudtam, hogy a saját, megszokott stílusom sokkal nagyobb biztonságot fog nekem nyújtani. A wetsuit ellen még az is szólt, hogy nagyon felnyomott a víz tetejére, így akadályozott a lábtempóm helyes gyakorlásában. Nagyjából 1500 métert úsztunk összesen, mely után jól esett egy pohár sör és egy kis séta a strandon.

Szombaton a kerékpározásra egy műhelygyakorlattal és egy terepbejárással készültünk fel. Az első feladat során, ki kellett cserélni a belső gumit, felhelyeztük a pedálokat, beállítottuk a helyes nyeregmagasságot, végül ellenőrizni kellet a fékek és a váltók működését. Miután minden rendben volt, indulhatott a pálya felderítése. Kisebb biciklis csoportokba tömörülve bejártuk mind a kerékpáros szám, mind a futás útvonalát. Közben kóstolgattuk azt az izotóniás italt, amit majd verseny közben fogunk fogyasztani. Nagyjából 3 órát pedáloztunk, majd ebéd után ismét a strandra mentünk, ahol az úszás és a kerékpározás közötti váltásokat gyakoroltuk. Én már ekkor elhatároztam, hogy nem a biciklin fogom elfogyasztani azt a két müzli szeletet, amit ajánlanak, hanem úszás után, mielőtt felülnék a bringára, így végig koncentrálhatok a tekerésre és közben csak innom kell majd.

Szombat este korán feküdtünk, miután mindent összepakoltunk és előkészítettük kerékpárunkat a versenyre. 9-kor már ágyban voltunk, hiszen reggel 5-kor kellett kelni. Én jól aludtam, de sokan felébredtek a szomszédban dübörgő rock koncertre. Többen rémálmokra is panaszkodtak.

A verseny napja

5.30-as korai reggelivel indult a vasárnap. A lelkünkre kötötték, hogy ne együnk fehérjében dús, vagy zsíros ételeket, mert akkor le fogunk lassulni. Együnk inkább sok-sok szénhidrátot. Ezzel én úgy voltam, hogy 4 óránk volt még a startig és ha csak lekváros kenyeret eszem, akkor éhen halok a tengerparton, mielőtt neki indulunk a versenynek, ami nem több, mint 1,5 km úszás, 40 km kerékpározás és 10 km futás. Terveim szerint ez legalább 3 óra intenzív mozgás, amit majd bírnom kell. Ezért bizony tükörtojással, meg pulykasonkával kezdtem és csak azután ettem lekváros kenyeret. Szerintem jól is jártam, mert így kibírtam a startig és egyáltalán nem lassultam le, váltásoknál pedig fel tudtam töltődni.

Reggeli után vállunkon a teljes felszereléssel a depóba tekertünk, ahol letettük a kerékpárt, a kerékpáros cipőt, a sisakot, a futó cipőt és a többi kiegészítőt. Ez volt az a hely, ahol a különböző számok közötti váltás zajlott. Okosan kellett előkészíteni a terepet, hogy a váltások gördülékenyek legyenek és nem menjen el rájuk túl sok idő. Ezt követően ki-ki wetsuit-ban, ki-ki egybe részes triatlonos mezben lesétált a tengerpartra ahol még 2 órát azzal töltöttünk, hogy azokat néztük, akik előttünk startoltak. Elég borongósnak indult az idő, de ahogy sorra kerültünk, kisütött a nap és úgy tűnt, hogy a víz is nyugodt marad, persze azért voltak kisebb hullámok. Indulás előtt picit izgultam, de azzal nyugtattam magam, hogy mi is történhet valójában? Itt vagyok egy gyönyörű helyen, úszom egy jót, ahogy mindig is szoktam, utána bringázok egy jót a városban, a végén meg csak lefutom azt a tíz kilométert valahogy.

Start előtt pár perccel megmártóztam a tengerben, majd beálltam a tömeg mögé és a jelzést követően befutottam csapattársaimmal a vízbe. Szépen, nyugodtan, lazán elkezdtem tempózni, mert tudtam, hogy az úszók legnagyobb ellensége, ha pánikba esnek és elkezdenek fuldokolni. Miután megszoktam a vizet és betájoltam az első bóját beleerősítettem és fokozatosan felgyorsítottam. Erős melltempóban úsztam, de úgy, hogy ne éljem fel a tartalékaimat már rögtön a verseny elején. Több olyan embert is leúsztam, akik gyorsban nyomultak előre. Nagyjából kétszáz métert úsztunk befelé, a tengerben, majd az első bójánál, egy jobbos forduló után a parttal párhuzamosan úsztunk egy kilométert, végül egy újabb jobbos után kiúsztunk a partra. Nagyon élveztem az úszást, de éreztem, hogy bizony már fáradok. Sajnos a chipemet, ami a hivatalos időmet mérte, elhagytam a tengerben, de természetesen én mértem magamnak végig. Az úszás időm 40 perc lett.

A partról felfutottam a depóba, ahol nekem már nem kellett bajlódnom a wetsuit-tal, mivel nem abban úsztam. Annyi volt, hogy felvettem a bringás cipőt, a fejkendőt, rá a sisakot, felcsatoltam derekamra a sorszámot majd ettem egy müzli szeletet, ittam és már mentem is. A váltás itt 3-4 perc lehetett. (Azért nem tudom pontosan megmondani, mert nem mértem részidőket.)

A kerékpáros rész nagyon jól ment, bár voltak olyan időszakok, amikor nagyon fájt a derekam. Éreztem, hogy a combjaim is fáradtabbak a melltempótól, de tekertem, mint a szél. Összesen 4 kört kellett tenni és a pálya tele volt éles kanyarokkal, ezért nagyon kellett figyelni, nehogy az ember ütközzön, vagy másokba beleakadjon. Fültanúja voltam egy karambolnak mögöttem. Nem láttam, csak a hangokat hallottam, de azok elég borzasztóak volt. Recsegés, ropogás, csörömpölés és huppanás. A német csapattársam mesélte, hogy hasonló helyzetbe került, amelyből sikeresen kicsusszant, de a hátsója hozzáért egy angol úriember első kerekéhez, aki majdnem bukott emiatt és ezért erős nemtetszésének adott hangot. Szerencse, hogy ennyivel megúszták. Amúgy mindenki úriemberként viselkedett és elengedték a gyorsabbakat. Voltak olyan egyéni résztvevők, akik nem profi versenykerékpárokkal, hanem sima hegyi vagy túrakerékpárokkal versenyeztek. Ebből is látszott, hogy nem csak a győzelem, hanem a részvétel is fontos. Defektről nem tudok, de ha valaki edzői segítséggel cserélt volna belsőt, azt kizárták volna, bár a Win4Youth akkor is elismerte volna a teljesítést, persze abban az esetben ha az illető célba ér. A kerékpározást nagyjából 78 perc alatt csináltam meg. Magamhoz képest ez nagyon jó, mert edzéseim alkalmával 85 perc volt a rekordom. Egyébként volt akinek azért lett rossz az ideje, mert tévedésből 5 kört ment.

Miután a depóban letettem a bicajt, felvettem a futó cipőt, fejkendőt cseréltem, bevettem egy energiazselét, ittam, és nekiindultam a végső nagy megmérettetésnek. A vádlim ezúttal nem zsibbadt, mint ahogy azt máskor éreztem, amikor a váltásokat gyakoroltam, de a combom elég fáradt volt és a térdemben is éreztem némi gyengeséget. Ezért megint azt mondtam magamnak, hogy aggodalomra semmi ok, lényeg az, hogy végigcsináljam. Most már nem kell kapkodni, nem szabad elrontani. Inkább induljunk lassabban és fokozatosan gyorsítsunk fel. így is lett. Amikor 5 kilométernél tartottam, már éreztem, hogy bemelegedtem a futással és fokozatosan visszanyertem erőmet. Tudtam, hogy most már bele lehet húzni, de még nem jött el az én időm. Olyan ez, mint a csatamezőn. Ha túl korán kiugratod a lovasságot, akkor az ellenség tüzérsége le fogja tarolni az embereidet. Furcsa ezt kimondani, de önbizalmat adott, hogy láttam másokat összeomlani. Olyanokat, akik leúsztak és gyorsabbak voltak tekerésben. Tapasztalt atlétákat futottam le, akik évek óta triatlonoztak. A nyolcadik kilométernél még volt energiám, hogy növeljem a tempót és tudtam, hogy a kilencedik kilométer után kell robbantanom. Ha még lesz erőm, onnét a lehető legkeményebb tempót kell diktálnom magamnak, de ha nem megy, semmi gond, az a fontos, hogy célba érjek.  Az utolsó 1000 métert tényleg kemény tempóban csináltam végig. Sőt, az utolsó 200 méteren még csúcsra is járattam magam. Több csapattársamat itt futottam le. A tömeg még fel is hördült, akiket meg lefutottam, sorra felszisszentek mellettem. Végül átugrottam a célt, ahol már várt Patric, az Adecco Group feje, hogy gratuláljon és nyakamba akassza az érmet, a Garmin Barcelona Triatlon 2012 szimbólumát. A teljes időm 2:56:18 lett, amelyből a futás nagyjából 50 perc volt. Megint 5-7 perccel jobb, mint amiket edzéseken produkáltam. A leghosszabb idő egyébként 4 óra 34 perc volt a mi csapatunkban. Az Adecco Group két legjobb versenyzője 2 óra 11 perc alatt végzett és ezzel a 15-16. helyre kerültek. Ők ketten együtt Patric kezét fogva futottak be a célba, jelezve, hogy nem az egyéni helyezés, hanem az együttes teljesítmény számít.

Tényleg nem az idő számított, hanem az, hogy az Adecco csapata célba érjen.72 emberből 71-nek sikerült is. Az egyik csapattársunkat viszont hordágyon hozták be, ahol már várta a mentő. Ő sajnos összeesett futásközben és elájult. Szerencsére pár napon belül rendbejött a kórházban. Ebből is látszik, hogy a triatlon igen kemény próbatétel és komoly, kitartó felkészülést igényel.

Pihenés és tanulságok

Miután végeztünk a versennyel és bedobtunk néhány üveg frissítőt, leadtuk a wetsuit-okat és a bringát, majd a hotelban ebédeltünk és frissítő masszázst kaptunk. De mihelyst tehettük, lementünk a strandra barátaimmal Eckarttal, Darekkal és Cagrival. A verseny tanulságairól beszélgettünk. Mondtam is nekik, hogy egy nagyon fontos dolgot tanultam az amerikai kollégáktól. A versenyre való felkészülés nem csak edzésekből kell, hogy álljon, hanem bizony-bizony kisebb versenyek sorozatából is. Ők ugyanis azt csinálták, hogy 4-5 triatlonon is részt vettek az Államokban a nyár folyamán, mielőtt eljutottak volna Barcelonába. Miért van erre szükség? Nos azért, mert az már egy komolyabb szint, és ahogy az én példám is mutatja, sokkal jobb eredményeket hoz ki az emberből, mint a hétköznapi edzések. Ezzel egyébként egybe cseng Cseh Laci egyik televíziós sportműsorban tett nyilatkozata is, ahol elmesélte, hogy sokat gondolkodtak edzőjével, hogy mi az oka annak, hogy gyengébb teljesítményt nyújtott az olimpián, mint ahogy várták. Ő is az amerikai úszókat hozta fel példaként, akik minden hétvégén versenyre mennek, akár kisebbekre is, míg itthon az a jellemző, hogy csak a nagy versenyekre koncentrálnak, mondván, hogy arra tartalékolják az energiát.

Összegzés

Számomra az egész történet tanulsága az, hogy ha az ember jó adottságokkal bír és módszeresen készül egy nagy megmérettetésre, akkor képes is lesz végigcsinálni azt. Közben azonban folyamatosan fejlődni is kell, tehát a hobbi sport szintjéről el kell jutni a célorientált edzésekig, majd a versenyekig, sőt versenyek sorozatáig. Így lehet fokozatosan szintről szintre feljebb jutni. Szerintem ez érvényes az élet minden területére, így a munkára és az üzletre is. Persze fontos, hogy közben az ember mindezt élvezze is és társadalmi haszna is legyen annak, amit csinált. Ez a Win4Youth esetében a jótékonykodás, hiszen azzal, hogy 2012-ben 1 millió kilométer lefutása, illetve letekerése a cél, több gyermek alapítványt tudunk majd támogatni világszerte, ha meglesz. Az 1 millió kilométerből pedig még hiányzik legalább 300 ezer, így mindenkit arra tudok ösztönözni, hogy fusson és kerékpározzon minél többet, hiszen azzal is segít.

Edzőtábor Belgiumban

Élménybeszámoló

2012. március 23-tól március 27-ig Belgiumban tartózkodtam, ahol elkezdtük a felkészülést az Adecco nemzetközi csapatával az októberi Garmin Barcelona Triathlon-ra. A táborban a komoly elméleti felkészülés és a kemény edzések mellett rengeteg új barátra találtam a világ minden tájáról. Ez az esemény nem csak a sportról és a felfrissülésről szólt, hanem sokkal inkább olyan dolgokról, mint kapcsolatépítés, csapatépítés, összetartás és vállalati kultúra.

Rögtön az érkezést követően a brüsszeli reptér melletti Radison Hotelban gyülekeztünk, majd rövid ismerkedés és ebéd után át is szállítottak bennünket Hasseltba. A szobák elfoglalását követően mindenki a nyitó konferenciára sietett, ahol meg is kaptuk a felszerelést a következő napok edzéseihez. A zsákban szinte minden volt, ami alapfelszerelésként kell egy triatlonhoz: úszósapka, úszószemüveg, bicikli pedál, biciklis cipő, sisak, kulcsok, futó póló, sapka és egy Polar sportóra pulzusmérővel.

A bevezető után török szobatársammal felderítettük a várost, ahol a sörözők mellett egy Adecco irodát is találtunk. A vacsorát követően német kollégák társaságában vissza is tértünk az egyik belga sörözőbe és innentől kezdve mindig együtt vacsoráztunk. Én, a németek, a török kolléga majd másnap kiegészülve a japánokkal is.

A nap úgy kezdődött, hogy reggel kivittek minket abba a sportcentrumba, ahol az elméleti felkészítés és a tesztek zajlottak. Délután mindenkinek egy 4 órás felkészítő edzésen kellett részt vennie, majd a hotelba visszatérvén még volt egy összefoglaló oktatás. Ezután mindenki rendbe szedte magát és kimentünk egy jó helyre vacsorázni.

Első nap futással kezdtünk, s talán ez volt a legkönnyebb. Sok hasznos tippet kaptunk a bemelegítéshez, majd különböző rögtönzött csapatversenyeken vettünk részt, amelyek leginkább a váltófutásra emlékeztettek.

Másnap úszással folytattuk. Ez már nem volt olyan könnyű, mivel a gyorsúszásra fektették a hangsúlyt és az nem ment mindenkinek valami fényesen, ezért végig ezt kellett gyakorolni. Volt egy olyan gyakorlat, ahol a startot kellett eljátszani. Ezerrel hullámzik a víz, nem ér le a lábunk. Körülöttünk emberek a vízben miközben a szemünkbe könyökölnek, lenyomnak a vállunknál fogva, lágyékon rúgnak, a szemünk és a szánk tele sós vízzel, amitől hányingerünk lesz. Szóval maga a pokol, amit túl kell élni. Ezt a feszültséget egy edzés utáni különleges frissítéssel oldottuk a kantinban, ahol izotóniás sport italként belga söröket fogyasztottunk. Természetesen gyorsan megtaláltuk a közös hangot német barátaimmal és hamar csatlakoztak hozzánk az amerikai kollégák is. A beszélgetések során kiderült, hogy sokan nem tudják, hol is folytassák az úszásedzést, mert nincs nagyon uszoda ahol laknak. Erre panaszkodott az egyik angol csapattárs, de még a németek is. Ekkor arra gondoltam, hogy mi itt Budapesten milyen szerencsések vagyunk, hiszen itt rengeteg uszoda van. Sokan tavakban fognak edzeni, ahogy nyáron majd én is a Balatonban, mivel a start a háborgó tengerben lesz.

Harmadnap kerékpározással folytattuk a felkészülést. Ez nekem pont kapóra jött, mert délelőtt csináltam meg a kerékpáros terheléses tesztet, így benne voltam a ritmusban. Egy Forma 1-es versenypályán gyakoroltunk a kedvünkért ideszállított versenybringákkal. Volt egy kis szerelési műhelygyakorlat, majd a speciális cipővel és pedállal ismerkedtünk, végül pedig gyakoroltuk a sebességváltást, ami nem túl bonyolult, csak meg kellett szokni, hogy ezeknél a gépeknél hogyan megy. Miután tekertünk 20 kilométert, ismét egy fontos rész következett, mely során a különböző számok közötti váltásokat gyakoroltuk. Eljátszottuk, hogy kijövünk a tengerből, miközben egy tömlővel locsolták ránk a vizet, majd oda kellett futni a bringához, felvenni a cipőt, tekerni egy kört, letenni a bringát, felvenni futó cipőt és futni egy kört.

Csapattársaimmal összesen négyszer vacsoráztam, négyszer ebédeltem és háromszor reggeliztem együtt. Ezek nagyszerű alkalmak voltak arra, hogy beszélgessünk egymással. De talán a vacsora utáni hosszabb esti programok adtak arra lehetőséget leginkább, hogy megismerkedjünk egymással, egymás kultúrájával. Én szinte mindenkivel megtaláltam a közös hangot és a többiek szerint gyorsan nagy népszerűségre tettem szert a táborban, de engem leginkább a japánok fogtak meg.

Egyik esti sörözés alkalmával megkérdeztem, az egyik japán kollégát, hogy nekem mint idegennek, mit kell leginkább szem előtt tartanom, ha Japánba tévedek? Mi az ami a legfontosabb, ami nélkül nem boldogulhatok? Azt válaszolta, hogy jól kell tudni kérdezni. Hozzátette, hogy amúgy sem lenne egyszerű dolgom, mert kevesen beszélnek angolul. Miután beszélt a kollégájával, elmondta, hogy amit a japán kultúráról tudni kell, hogy kerülik a szégyent, vagy a szégyen érzését. El is mesélte, hogy például tett ki pénzt a hotel személyzetnek az ágyra, de nem vették el, s ez neki mekkora szégyen. Szerintem akkor is szégyellte magát, amikor arról meséltem neki, hogy az atomkatasztrófa után hívtunk japán diákokat Magyarországra, mert azt mondta, hogy nem biztos, hogy nekik erre van szükségük.

Másik érdekes eset az volt, amikor egy másik japán kolléga úgy mesélte el a repülőtérre indulása történetét iPhone-ja segítségével, mint egy képregényt. Ekkor rákérdeztem, hogy a japánok miért fényképeznek annyit? Azt mondta, hogy azért, mert utasításokra várnak és hogy ne vesszen kárba az idő, mindent lefényképeznek. Ha például egy helyi oda menne hozzájuk és elmondaná nekik, hogy mit érdemes megnézni, akkor beszélgetnének is vele.

A felkészülésnek és a versenynek a fő célja a jótékonykodás. Az Adecco Win4Youth több gyermek alapítványt támogat világszerte. Minél több kilométert úszunk, kerékpározunk és futunk, annál nagyobb támogatást kapnak az olyan alapítványok, amelyek például azért jöttek létre, hogy hátrányos helyzetű gyerekek Kínában könyvekhez jussanak, vagy sérült gyerekek Belgiumban megfelelő körülmények között sportolhassanak.

Az edzőtábor nagyon profi volt és köszönet illeti a szervezőket és az edzőket, amiért mindenben segítik az Adecco csapatát, hogy 2012. október 7-én, Barcelonában mind a 74 csapattag leküzdje a távokat: 1,5 km úszás, 40 km kerékpározás és 10 km futás.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

HR tanácsadás a kanapén? – blogajánló

Pszichológusként az élet számos területén hallottam ezt a kérdést: A pszichológiának mi köze van a HR-hez? A kérdés felmerülésének pillanatában joggal gondolkodom el pár percre azon, kinek mit jelent a pszichológia és mit a HR. Az első számú megkérdezett vagyis jómagam azt az elvet hordozom magamban és igyekszem megosztani a körülöttem lévőkkel, hogy szép és nélkülözhetetlen alapját képezi ennek az általam mélyen tisztelt tudománynak a híres freud-i analitikus helyzet, s a jól ismert kanapé, álomfejtés és a pszichoszexuális fejlődés és fixációk, mégis ma már ezek jóval túlhaladták az említett határt, és kiterjedtek a gyakorlatias világra.

Teljes cikk: PSYcruitment, Szigeti Nikoletta szakmai blogja

Sysadminday a Városligeti Sörsátorban

Pénteken Bőle Gyuri meghívására a Városligeti Sörsátorba mentem mint az Adecco vezető tanácsadója, ahol is a hazai IT médiapiac két meghatározó szereplője, az IDG és a HWSW-HUP egy 400 fős rendezvényt hozott össze azért, hogy kedvében járjanak az informatikai infrastruktúrák üzemeltetőinek, s lerombolják a róluk kialakult káros és alaptalan sztereotípiákat. Egyébként a rendszeradminisztrátorok elismeréséért 12 éve küzd a sysadminday.com, s kezdeményezésükre minden év júliusának utolsó péntekén világszerte megtartják a rendszeradminisztrátorok megbecsülésének napját. Az a kerekasztal beszélgetés, melynek én is résztvevője voltam, pontosan a kialakult előítéletekről szólt, illetve arról, hogy miként lehet ezeket megváltoztatni a karrierépítés folyamatában.

Felvonultunk a színpadra, mindenki egy korsó sörrel, ahogy azt ilyenkor illik. Míg beszélgetőpartnereim a dolgok emberi oldalát igyekezetek megfogni, én a rendszergazdákkal és rendszermérnökökkel támasztott követelményekről beszéltem leginkább. Ebben a cikkben tehát saját gondolataimat emelném ki.

Sysadminday 2011

Sysadminday 2011

„Milyen sztereotípiák léteznek a rendszergazdákkal szemben?” – szólt az első kérdés.

„Szerintem nem csak a rendszergazdákkal, hanem úgy általában az IT-sokkal szemben is léteznek előítéletek. Alap, hogy az átlagember nincs igazán tisztába vele, hogy mi a különbség IT-s és IT-s között. Velem is előfordult már régebben, hogy kollégáim tőlem várták valamilyen rendszerhiba elhárítását, és hiába kértem, hogy várjuk meg azt a rendszergazdát, akinek ez a kifejezett szakterülete. Ha meg az öltözködésről beszélünk, akkor elmesélem, hogy egy HR-es barátom említette, hogy ő már az illető ruházatáról megmondja, hogy valaki technikai vagy üzleti beállítottságú rendszergazda.”

„Milyen a jó rendszergazda?” – hangzott a kérdés.

„A jó rendszergazda akárcsak a többi IT szakember, teljes mértékben elkötelezett a szakma és a technológia iránt. Olyan ember, aki szabadidejében is sokat foglalkozik hálózatokkal és operációs rendszerekkel, s ha kell, otthon saját rendszert üzemeltet. Tehát a szakma a hobbija. Nem egy partnerem van, aki kijelentette, hogy Linux mérnöki pozícióra ne is küldjek olyan embert, akinek nem Linux van az otthoni gépén. Olyan embert keresnek, akik érdeklődnek az új technológiák iránt, ugyanakkor képesek mélységeiben is elmagyarázni, hogy például mi a különbség a Unix és a Windows között és ő speciel miért pont Linuxot használ? A jó rendszergazda okosan szervezi munkáját, és amit lehet, automatizál. Ezért fontos, hogy tudjon szkripteket írni, s az se árt, ha picit tud programozni is.”

„Milyen kérdések hangzanak el az interjún?” – jött a következő kérdés, melyre érdemben én tudtam válaszolni legjobban, mivel napi szinten ezt csinálom.

„Első és legfontosabb kérdés, hogy milyen munkái, projektjei voltak mostanság az illetőnek. Fontos, hogy úgy tudjon beszélni szakmájáról, hogy azt egy kívülálló is megértse. Az a jó szakember, aki egyszerű szavakkal, közérthetően tud munkáiról beszélni. Csak ezután lehet belemélyedni a technológiai kérdésekbe. Fontos, hogy elmondja, hogy mekkora infrastruktúrát üzemeltetett, netán tervezett. Hány szervert menedzselt? Netán kettőt-hármat? Vagy inkább több százat, vagy több ezret, mondjuk távoli eléréssel? Csinált-e nagy migrációs projekteket? Milyen új technológiai megoldásokat ismer? Tisztában vele, mi az a klaszterezés? Foglalkozott storage-okkal? Tudja-e, mi az a virtualizáció és mire jók a felhő alapú rendszerek? Ezek mind fontos dolgok. Persze, ha olyan tanácsadó ül az asztal végén, akinek ezekről fogalma sincs, akkor olyan, mintha az illető a falnak beszélne. Az én esetemben ez nem így van, hiszen az elmúlt 4-5 évben a legnagyobb nemzetközi rendszerházak, bankok és termelő vállalatok első számú infrastruktúra beszállítója lettem, s persze ez köszönhető annak, hogy én is az IT világából jövök.”

„Mi a jelentősége az önképzésnek?” – kérdezték a szervezők.

„Ahogy a HWSW-nek adott interjúmban már hangsúlyoztam, a papír, a tudás és a tapasztalat egyszerre számít. Olyan ez, mint egy szentháromság. Viszont egyre nő az önképzés jelentősége. Gondolok itt a Cisco papírokra, ahol a költséges tanfolyamokat meglehet spórolni egyéni felkészüléssel, már ha vannak rendelkezésünkre álló eszközök, amin gyakorolni tudunk. A vizsga amúgy is méregdrága, elég, ha a CCIE labor vizsgára gondolunk, amiért még ráadásul Brüsszelbe is kell utazni. Manapság nem is szívesen állják a cégek a tanfolyamok költségeit, mert akik papírt szereznek, hamarosan továbbállnak.”

„Mi jellemző a jó rendszergazdára, ha ezt nagyon röviden kellene összefoglalni?” – kaptuk az utolsó körkérdést.

„Ha röviden összefoglalhatom: szakmai elhivatottság, mély technológiai tudás, felhasználóbarát gondolkodás. És még egy dolgot hangsúlyoznék, ami itt még nem került szóba, s ez a jó angol nyelvtudás.” (A hallgatóság soraiból ezt az összefoglalást támogatták legtöbben, kezüket a magasba emelve.)

A kerekasztal után, beültem a Profession karriersarokba egy újabb korsó sörrel és egy zsíros kenyérrel, és vártam azokat a rendszergazdákat, akiknek karriertervezéssel kapcsolatos kérdései voltak. Jöttek is szép számmal, picit beigazolva azok félelmeit, akik már előre kongatták a vészharangot, miszerint „Ha a Spiller ott lesz a rendezvényen, akkor majd mindenkit le fog vadászni.” Szerintem levadászásról itt szó sem volt, inkább vidám hangulatban igyekeztem minél kimerítőbb válaszokat adni az érdeklődő rendszergazdák és rendszermérnökök kérdéseire.

Bringával a balatoni végvárak alatt

Már gyerekkorom óta terveztem ezt a kerékpártúrát, de valamiért soha nem jött össze. Valószínűleg nem volt elég akarat hozzá. Közeledett júliusi szabadságom és az időjárás az első napokra nem sok jót ígért, így családommal egyetértésben úgy döntöttem, hogy meglátogatom apámat, aki ilyenkor a pincéjénél tölti nyugdíjas, de dolgos napjait.

Vasárnap délben indultunk barátommal, Márkkal. Az idő ideális volt kerékpározáshoz. Borult volt az ég, de az eső nem esett. A hőmérséklet 20 fok körül lehetett, vagy valamivel alatta. A szél nem volt erős, de néha kaptunk szemből egy-egy kellemetlenebb hűvös löketet.

A terv az volt, hogy Balatonfüredről Badacsonyig tekerünk, ahol én hajóval folytatom utamat Keszthelyig, Márk pedig visszateker Füredre. Az útvonal tervező szerint ezt a nagyjából 45 kilométeres szakaszt 3 óra 45 perc alatt kellett volna megtennünk. Mi úgy gondoltuk, hogy 3 óra biztosan elég lesz pihenőkkel. Igazából négy óra előtt Badacsonyban kellett lenni, mert akkor indult a hajóm.

Kényelmes tempóban indultunk és sokat viccelődtünk az úton. Elsőként Zánkánál tartottunk egy rövid pihenőt, majd Révfülöpig meg sem álltunk. Az kissé zavart, hogy Udvarinál és Akalinál a bringaút folyton lemegy a partra, majd feljön a partról. Révfülöpnél tartottunk egy félórás pihenőt. Itt van egy emlékmű, amely röviden elmondja a település történetét. Idéznék a honlapjukról, amely hasonló összefoglalást tartalmaz:

“Az Árpád-korban a rév köré kis halászfalu települt. A XIII. században a szigeti részen már egyhajós, vörös homokkőből épült kis templomot emeltek. 1548-ban zsákmányra éhes kegyetlen török portyázók égették fel az addig szépen fejlődő kis települést, mely teljesen lakatlanná vált. A tűzben elpusztult Fülöp azonban – akár a főnixmadár – poraiból született újjá a XVIII. századtól.”

Az emlékmű szövegét olvasva megszólalt egy nyaraló úriember, miközben mohón egy hatalmas fagylaltot nyalogatott: “Ugyan már! Mit keresett volna a török a Balatonnál?”

A fenti nyilatkozat elárulta, hogy mennyire ismeri az átlag városlakó saját hazája történelmét. Biztosan nem így nyilatkozik, ha tudja, hogy a Balaton-felvidéken és a Bakony körül egy teljes végvárrendszer húzódott a XVI-XVII. században, melyet az osztrákok (akkor még őket is németeknek hívták) romboltattak le a török kiűzése után, azt az ürügyet találva, hogy elvesztették védelmi funkciójukat. Szóval nagyon is itt volt a török a Balatonnál és hol falvakat égetett fel, hol üzletelt a helyiekkel.

Végvárak a Balaton vidéken a XVI. század második féleben

Miután jót falatoztunk nagymamám meggyes pitéjéből, mert hogy vittünk bőven, folytattuk utunkat Badacsonyba. Gyorsan meg is érkeztünk és még majdnem egy órám volt a hajó indulásáig. Csináltunk néhány fényképet és ettünk még pár pitét, majd Márk visszafordult Füredre én pedig felszálltam a Györök motorosra.

A hajóút 2 órát vett igénybe, mivel kikötöttünk Szigligeten, majd Balatongyörökön és csak ezután futottunk be Keszthelyre. Elég rosszra fordult az idő, rövidebb szitáló záporok is elkaptak bennünket. Amikor tehettem, a tanúhegyeket fényképeztem.

Miután kikötöttünk Keszthelyen, még 15 kilométert kellett tekernem, át a vadaskerten, le a hévízi tóig, majd a pincéig. 45 perc tekerés után elértem végcélomat és este 7 előtt megérkeztem apám pincéjéhez, ahol már várt a vacsora.

Vörösborral ünnepeltük, hogy sikerült végrehajtani a régóta dédelgetett tervet. A vacsora csípős omlós házikolbászból, házi sonkából, halból, sajtból, házi sütésű magos kenyérből, saját termelésű fokhagymából, kovászos uborkából és erős paprikából állt. Nem, vagyok egy nagy húsevő, de a kolbász vetekedett a Pick Csípőssel.

Londoni kalandok

Skóciai és walesi kalandjaim után Londonba mentem, ahonnét december 23-án indult a gépem Budapestre. Előző nap már aggódva kémleltem az eget, mert attól féltem, hogy ha nagy hó lesz, akkor a karácsonyt családomtól távol, a rokonoknál kell töltenem. Bár megjegyzem, hogy még mindig jobb helyen lettem volna, mint azok, akik a repülőtereken ragadtak.

December 22-én délután indultunk Londonba, ahol Simon lakásának felújításán egy magyar fiú dolgozott. Útközben elég barátságtalan volt az idő, így inkább szunyókáltam, hogy kipihenjem a cardiffi kocsmázás fáradalmait. Esett minden, amit el lehet képzelni: eső, havas eső (sleet), hó, de az autópályát végre el kezdték szórni valamivel (talán gliter-nek mondták, de ebben nem vagyok biztos).

A lakás London északi részében, a Kilburn parknál található. Innét mentem be a belvárosba este hat után, hogy körülnézzek, miután elbúcsúztam az unokatestvéremtől, hiszen ő visszament Cardiffba. Negyed óra alatt beértem London szívébe és elindultam öt és fél órás sétámra a hideg éjszakában. A földalatti használata amúgy pofon egyszerű, szinte lehetetlen eltévedni. Emlékszem, amikor 1984-ben voltam először Londonban egyedül az unokatestvéremmel… Akkor még ketten is eltévedtünk és folyton kérdezősködni kellet, hogy merre menjünk az Oxford Circus, meg a Piccadilly Circus felé. 1991-ben és 1992-ben kicsit már könnyebben mentek a dolgok számomra, viszont most egyszer sem tévedtem el. Bejártam a nyüzsgő város egy részét, kezdve az Oxford Street-tel, és lefényképeztem azokat a nevezetességeket, amelyek leginkább lenyűgöznek a mai napig, és persze ahol volt elég fény. A kedvencem Nelson Admirális oszlopa, illetve szobra. Emlékeztet a budapesti Hősök terén álló oszlopra. Érdekes, hogy míg a britek egy nemzeti hőst helyeznek az oszlop tetejére, mi egy angyalt, aki a Szent Koronát tartja. Megnéztem a Big Bent és hallottam, amint elütötte a 9 órát, miközben lefényképeztem a parlament épületével együtt a Westminster Bridge-ről. Lefényképeztem az óriáskereket is, amely a város egyik legújabb jellegzetessége. Majd a Tower Bridge irányába vettem az utamat, amelyet pedig a London Bridge-ről fotóztam le. A Szent Pál székesegyház már a távolból lenyűgözött, így a közelébe férkőztem és több képet is készítettem róla.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Végül este 11 körül a Kilburn Park felé vettem az irányt, hiszen reggel ki kellett mennem Luton Airport-ra, ahonnét délután indult a gépem.

Éjszaka jól aludtam, majd a reggelimet követően, mely narancslekváros pirítósból és Lady Grey teából állt, a 328-as piros emeletes busszal kimentem a West Hampstead vasútállomásra, ahonnét a 9.20-as vonat kivitt Lutonba. (A jegyet előző este vettem meg 10 fontért.) Itt ismét buszra szálltam, és kint is voltam a reptéren.

A járatok még most is folyamatosan késtek, de már nem volt olyan kaotikus a helyzet, mint pár nappal korábban az edinburghi reptéren. Két órás késéssel indult a Wizz Air budapesti járata és egy kicsit olyan volt a hangulat, mint abban a háborús filmben, amikor mindenki fel akar jutni az utolsó repülőre, hogy végre hazajusson. Ez nem is csoda, hiszen ahogy a többi magyar élménybeszámolóját hallgattam fél füllel, én még szerencsésnek mondhattam magam, mert egyszer sem kellett a reptéren aludnom tábori ágyban.  Hála Istennek szerencsésen hazaértem és amikor ezeket a sorokat írom, ismét családom körében lehetek.

Bár a 7 napból hármat utaztam, vagy reptereken és vasútállomásokon töltöttem, úgy érzem nagyszerű élményekben volt részem és annak köszönhetően, hogy kicsit kizökkentem a hétköznapok kényelméből, sok újat láttam és tanultam, a folyamatos nyelvgyakorlásról nem is beszélve. Mindenkinek csak azt tudom javasolni, hogy néha vágjon hasonló kalandokba, mint én és azt ossza is meg másokkal.

Walesi kalandok 2.

Utunk december 22-én a walesi völgyvidékbe vezetett. Innét származik Simon barátja Jamie, aki az ősi, kelta eredetű walesi (velszi) nyelvet is beszéli.

A terepjáró most is jól jött, bár nem volt olyan nagy a hó, mint ahogy arra számítottunk. Útközben azon viccelődtünk, hogy miként festhet a havas tengerpart, így karácsony előtt.

Megérkeztünk a völgybe, amely évszázadokon keresztül bányászcsaládok megélhetését biztosította. Az ipar köré teljes falvak és kisvárosok települtek. Minden falunak megvoltak a maga templomai, kocsmái, bankjai, üzletei, amelyek még a közelmúltban is működtek. Ma már azonban a völgy inkább pihenőhely benyomását kelti, sem mint nyüzsgő iparvidékét. Olyan hely ez, ahová szívesen vonul vissza a természetszerető ember, hogy nyugodtan alkosson, vagy távmunkában dolgozzon. Néhol régi viaduktok romjai bukkantak fel a mélyben, a fenyvesek alatt, máshol pedig szerpentint láttam kanyarogni a távolban, a hegy szemközti oldalán. Mi a völgy szívébe tartottunk, hogy felvegyük Jamie nagymamáját, akit fel kellett vinnünk az egyik hegyi temetőbe, ahol férje nyugszik. Előtte viszont megálltunk a bányamúzeumnál, amely zárva volt, mivel karácsonyi partira készültek (itt is). Jamie elmesélte, hogy a hegyek alatt alagutak húzódnak, amelyekben gyakran játszottak gyermekkorukban. Az alagutak viszont veszélyesek, mert egy-egy nagyobb esőzés folyamán csak úgy ömlik belőlük a víz az árkokba. Felkapaszkodtunk a dzsippel a kis falusi temetőhöz, ahol nagy meglepetésemre hasonló stílusú síremlékekkel találkoztam, mint idehaza, holott azt mondják, hogy odaát milyen szerényen temetkeznek.

Miután bejártuk a völgyet, utunkat Wales legrégebbi kocsmája felé vettük, hogy harapjunk és igyunk valamit.

A helyszín Llangynwyd, a kocsma neve pedig The Old House, amely 1147 óta működik és számos híres ember látogatja manapság is. Az ajtóban egy kis tábla figyelmeztetett, hogy nem akárhová teszem be a lábamat: “You Are Now Entering The Oldest Pub In Wales”. Bent már ropogott a tűz a kandallóban és várt minket a sör, meg a chips, ami alatt a walesiek inkább tepsis burgonyát értenek. Ahogy beléptem, rájöttek, hogy idegen vagyok, abból a pár magyar szóból, amit Simonnal váltottam. Kérdezték is, hogy honnét jövök? Mondtam, hogy Magyarországról. Mosolyogtak és megjegyezték, hogy akkor mi magyarok biztosan jobban hozzá vagyunk szokva ehhez az időhöz. Mondtam, hogy igen, bár nálunk nem ilyen párás a levegő, ami miatt úgy érzi az ember, hogy csontig hatol a hideg, s ezért jobban is fázik. A kocsma alaphangulata hasonló volt egy jobb magyar kocsmáéhoz. Mintha csak a füredi Hatlépcsősben, vagy az arácsi kocsmában lettem volna és valamelyik barátom apjával beszélgettem volna. A kandalló nagyon tetszett, hiszen mifelénk inkább cserépkályhával fűtenek az ilyen helyeken. Feltűnt, hogy a britek kedvelik a gumicsizmát, amit az egyik klubtag papucsra cserélt odabent. Megérkezett a kocsma kutyája is, aki minden áron a kandalló közelébe akart feküdni. Meg is vakartam a füle tövét, meg az oldalát, amit nagyon élvezett. Miközben az étkező részben egy család ebédelt, fiatalok érkeztek a kocsmába. Ők is sört ittak akárcsak mi. Miután jól átmelegedtünk, elbúcsúztunk és hazamentünk a Cardiffba.

Britanniai tartózkodásom során ez volt a legjobb kaland, mert olyan helyekre is eljutottam, ahová turisták ritkán teszik be a lábukat. Sokkal többre értékeltem, hogy a walesi élet hétköznapjaiba is beleláthattam, mint a nagyvárosok nyüzsgését, pedig a következőkben abban is lett bőven részem.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Walesi kalandok 1.

December 20-án hajnali 1 órakor megérkeztem Cardiffba, Wales fővárosába, miután észak-déli irányban átszeltem Skóciát és Angliát. Ez azt jelenti, hogy legalább 400 mérföldet (640 km) tettem meg 8 óra alatt. Az unokatestvérem már várt a vasútállomás havas parkolójában. A rövid úton hazafelé elmeséltem neki, hogy a reptéren háborús hangulat uralkodott, amit pedig hó eltakarításként műveltek a kifutó pályákon, az cirkusz. A járdákat nem hólapátokkal, hanem seprűkkel és kefékkel akarták megtisztítani. Hóekének pedig kivénhedt ifáknak tűnő teherautókat állítottak be.

Másnap reggel, amikor az cardiffi öbölben sétára indultunk, ismét feltűnt, hogy a hótakarítás egyáltalán nem erőssége a briteknek. A járdákon 10 centis jégpáncél virított. Simon elmondta, hogy ez azért van így, mert a britek szerint „a hó a természet része és azt érintetlenül kell hagyni”. Kiderült, hogy még a téli gumit sem ismerik. Ha az ember bemegy egy szerelőműhelybe, értetlenül néznek rá, ha téli gumit akar tetetni az autójára. Simon terepjáróján viszont volt ilyen és a négy kerék meghajtás is jól jött.

Reggel meglátogattuk Simon egyik barátját, aki igazgató egy angol iskolában. Profi zongorista, így miután teljesítette kívánságomat és játszott Beethoventől egy részletet, zongora kísérettel elénekeltük a Hark! The Herald Angels Sing című dalt.

Első délelőttünk Cardiffban azzal telt, hogy szakadó hóban besétáltuk a Mermaid Quay-t, amely valaha a világ egyik legforgalmasabb kereskedelmi kikötője volt, most azonban itt található az operaház, számos luxus szálloda, étterem és nem utolsósorban újépítésű lakóingatlanok. Simon is itt él és elmesélte, hogy nyáron hatalmas nyüzsgés lepi el az öböl sétányait és kávézóit.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Délután bementünk a belvárosba, ahol apró ajándékokat vásárolgattam a családnak. Simon csak jó minőségű dolgokat vásárol, de tudott néhány olyan helyet, ahol ezeket jó áron meg is lehetett venni. Az Egyesült Királyság első látásra egy drága országnak tűnik, de ha az ember nyitott szemmel jár, akkor nagyon olcsón nagyon jó minőségű áruhoz is hozzá tud jutni.  Igényes karácsonyi ajándékot például akár már 1 fonttól is lehetett venni. Jobban odafigyelnek a különböző pénztárcájú vásárlók igényeire és jobban lehet alkudni egy-egy kiskereskedésben is. Olyan dolgok vannak az üzleti életben és a kereskedelemben, amelyek Magyarországon szinte elképzelhetetlenek. Sokkal türelmesebbek az emberek üzleti téren, míg nálunk mindenki gyorsan akar meggazdagodni.

Miután jól kivásároltuk magunkat, visszavonultunk az öböl menti lakásba és vörös forralt bort meg sloe gin-t iszogattunk, miközben a toronyszobából csodáltuk a kikötő fényeit.

Skóciai kalandok 2.

December 18-án, szombaton 11 órakor elhagytuk a Fairmontot és az irányt Edinburgh reptere felé vettük. A csapat itt két felé oszlott és ketten egy napot még a városban maradtak, míg hármunk tovább repült volna Londonba (Luton), ahol engem az unokatestvérem Simon várt. Az eredeti terv szerint Londonban maradtunk volna vasárnap estig, majd autóval irány Cardiff, Wales fővárosa. Azonban a rossz idő keresztülhúzta számításainkat.

Már átmentünk a becsekkoláson és a biztonsági vizsgálaton, amikor közölték, hogy törölték az EasyJet lutoni járatát. Ekkor vissza kellett kérnünk a csomagjainkat, majd át kellett tetetni a járatot egy másik napra, vagy másik végállomásra. Én a vasárnapi bristoli járatot választottam és megüzentem Simonnak, hogy menjen haza Cardiffba és jöjjön értem másnap Bristolba.

Ezután az újraegyesült ötfős csapat egy kisebb hotelban töltötte az éjszakát. Vacsora közben értékeltük a kialakult helyzetet és megbeszéltük, hogy ki merre megy tovább.

December 19-én reggel Edinburghba megérkezett a hó. Már hajnalban hallottam, hogy valami szemerkél, de amikor lementem reggelezni, elképedve tapasztaltam, hogy legalább 10 centi esett. Innentől kezdve teljesen egyedül folytattam utamat. A reptérre taxi vitt, ahol az előző napi események ismételték önmagukat. A bristoli járatot folyamatosan törölték, vagy áttették későbbi időpontra. Amikor dél körül közölték velem, hogy legközelebb várhatóan csak este 9 után megy gép Bristolba, úgy döntöttem, hogy vonattal megyek Cardiffba.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Átmentem az edinburghi vasútállomásra, ahol hasonló helyzet fogadott, mint a reptéren. Vonatjegyet nem volt könnyű szereznem, mivel nem volt nálam elég készpénz (a vonatjegy 130 font volt), a hitelkártyám nem működött, a céges hitelkártya pedig a másik csapatnál volt. A skót kollégák elérhetetlenek voltak, mivel vasárnap volt. Végül az unokatestvéremék vettek nekem egy jegyet Cardiffban és azt faxolták át Edinburghba. Felvettem a jegyet és láttam, hogy 2 percem van az indulásig. Rohantam a peronok felé, mint a filmekben, de a vonat szó szerint az orrom előtt gördült ki a vágányról. Még megérintettem a kocsi oldalát, de a kalauz rámordított, hogy álljak félre. A következő vonatot törölték, majd félóra késéssel indult egy Birminghamen át Cardiff felé. De nem volt ez ilyen egyszerű. Kint mínusz tíz fok volt és sorra szakadtak le a vezetékek, vagy fagytak be a vonatajtók, újabb késéseket okozva. Sorra késtem le a csatlakozásokat, míg végül az angliai Creweban átszálltam egy vonatra, amely elvitt a walesi Herefordba. De innét már nem ment vonat, így egy helyettesítő busz vitte le az utasokat Caridffba, ahová hajnali egykor érkeztem. Itt már várt az unokatestvérem és ezzel kezdetét vették walesi kalandjaim.

Ennek a kalandnak legnagyobb tanulsága az volt számomra, hogy legyen az embernél legalább két hitelkártya és annyi pénz, hogy egy vonatjegyet bármikor vehessen a következő célállomásig. A másik dolog, amit érdemes megemlíteni, hogy az előző este feltöltött mobiltelefonom tartotta bennem a lelket, mert így folyamatosan tudtam kommunikálni mindenkivel. A harmadik, hogy nagyon örültem, hogy nem bundadzseki, jégeralsó és meleg bakancs nélkül vágtam neki az útnak, mert ezek a cuccok mentették meg az életemet.

Helyes repülős öltözet: bundadzseki, dupla nadrág, meleg bakancs

Skóciai kalandok 1.

Hónapok óta készültünk arra a céges karácsonyi bulira, amelyet a skóciai St Andrewsban, a golf őshazájában tartott a Solutions Driven. Ahogy közeledett az adventi időszak, úgy lettünk egyre izgatottabbak, de ekkor még én sem sejtettem, hogy milyen kalandok elé nézek majd. Élményeim száma pedig csak nőtt azáltal, hogy én a saját utamat járva meghosszabbítottam britanniai tartózkodásomat bejárva Waleset és Londont. De nézzük mi történt Skóciában?

St Andrews, ahol már 600 éve golfoznak

Utunk december 16-án Edinburghba vezetett Budapestről, Brüsszelen át. A brüsszeli reptéren szakadt a hó, de az esti járattal sikerült elérnünk célunkat, ahol a Hilton Hotelban várt bennünket a szállás. Azaz csak várt volna, mert kiderült, hogy az előttünk érkező cseh csoport eggyel több szobát foglalt el, mint kellett volna. Fel is zörgettük őket éjféltájban, mire az egyik szobából egy álmos cseh hölgy jött ki, aki szerint nem ők hibáztak, hanem a hotel. Végül aztán mindenki ágyba került fél kettő körül.

Reggeli után egy céges busszal St Andrewsba vittek minket. Ez az a hely, ahol már 600 éve űzik a golfot és itt végezte az egyetemet Vilmos herceg is. Minket az ötcsillagos Fairmontban szállásoltak el, a golfpályák környékén.

Kedélyes skót ajtónálló

Napközben szakmai előadásokat hallgattunk, de lélekben már mindenki az esti karácsonyi partira készült. Jómagam az előadások után sétáltam egy nagyot a golfpályán, amelyet a hízó hold sejtelmes fénye világított meg, miközben a távolból a tenger hullámainak morajlása hallatszott. Nagy volt kinn a hideg, kellett is a jégeralsó (long jones) és jól esett a kandalló melege meg a forró tea miután visszatértem a hotelba.

Kandalló a Fairmontban

Jó volt a tűzhely mellett

A szobám

Vacsora előtt a hotel kocsmájában a skót népviseltbe öltözött kollégákkal még bedobtunk egy-egy italt (jómagam Gin Tonic-ot ittam), majd átmentünk a terembe, ahol már szóltak a karácsonyi dalok. A vacsorát követően sokat táncoltunk, majd éjfél után ismét a pubban kötöttünk ki, ahol magyar ételekről és borokról kellett kiselőadást tartanom az egyik nagyon kedves skót kollégának.

Skót úriemberek társaságában 1.

Skót úriemberek társaságában 2.

Skót úriemberek társaságában 3.

Feltűnt, hogy a britek nagyon sokat isznak. Jómagam két-három pohár borral és egy liter vízzel beértem, majd fél kettőkor le is feküdtem, míg mások reggel hétig járták a szobákat és italoztak. Persze én lélekben már a következő kalandra készültem, hiszen másnap délután unkatestvérem várt Londonban.

HR mulatóban jártunk

A héten egy jó hangulatú partin vettem részt kolléganőm, Andi társaságában a Babar nevű bárban, ahol a profession.hu által, a HR világából meghívott vendégek hallgathattak jó poénokat, ehettek, ihattak, majd kedvükre táncolhattak.

Érdekesen indult az este, hiszen mielőtt a bárba mentem volna, még ittam egy teát a Café Zsivágóban egy barátommal, majd átsétáltam a Huszár utcába. Kellemes meleg volt, jól esett lazítani a kemény munkanapot követően és azon gondolkodtam, hogy mennyit lehet tanulni a többi kollégától, főleg Jucitól, aki több felsővezetői elhelyezést is csinált a hónapban. (Van olyan executive search-re szakosodott tanácsadó, aki jó, ha egy felsővezetőt elad egy hónapban.) A skóciai vezetés elismerése kifejezéséül egy nagy csokor virágot küldött neki meglepetésként.

Mikor odaértem a bár elé, már hosszú sorok kígyóztak, hiszen mindenki hallani akarta a fellépőket. Miután bejutottam, leadtam névjegyemet, magamhoz vettem üdvözlő italomat, de Andi még valahol bent volt a tömegben, mivel nagy volt a zsúfoltság. Az első ember, akitől megkérdeztem, hogy melyik cégtől jött azt válaszolta, hogy „hát ő nem cégtől jött, csak kapott egy jegyet és várja a műsort”. Ekkor úgy gondoltam, hogy lazábban állok a dolgokhoz és nem erőltetem a szakmai kapcsolatépítést.

Mentem egy kört és találkoztam Eszterrel a profession.hu-tól. Végre netvörkölhettem egy kicsit, meg elmondhattam, hogy mik az elvárásaim a hup.hu oldalon megjelenő hirdetéseimmel kapcsolatban. Eszter nagyon kedves volt és elmondta, hogy éppen a virtuális állásbörze igazgatásával vannak elfoglalva, amelyről nekem is nagyon szívesen mutat egy demót.

Közben rátaláltam Andira és egyre jobb lett a hangulatom. Előkerültek Andi volt kollégái is, akikkel ittunk még egy kört, majd elkezdtünk beszélgetni, de ekkor már dőltek a poénok a fellépőkből is. Amennyit a műsorból hallottam, az nagyon jó volt, de igazából irodalomról és történelemről beszélgettünk. Főleg Passuth László művei jöttek szóba.

Véget ért a kiváló műsor és sokan a meleg miatt inkább az utcán építették üzleti kapcsolataikat, mi pedig úgy döntöttünk, hogy bent maradunk, iszogatunk, beszélgetünk és várjuk, hogy beinduljon a tánc.

A tánc nehezen indult be, de aztán kilenc körül már olyan húszan-harmincan mozogtak a zenére. A zene az nagyon változatosnak bizonyult. Lady Gaga számaitól George Michael-ig minden volt, bár nagyon hiányoltuk a Santa Mariát és társait. Szóval magyar zenét nem játszottak, pedig akkor biztos többen táncoltak volna.

Jómagam tízkor indultam el, mert hát várt a család, meg másnap dolgozni is kellett, de előtte még összefutottam Zoltánnal, akivel még a Pannon Állásbörze felkészítő napjain találkoztam, amikor karrierépítés témakörben tartottam előadást az ottani informatikus hallgatóknak.

Összegezvén a történteket azt kell mondanom, hogy nagyon jól sikerült a buli, sokkal jobban mint vártam, és tényleg jól kimulattuk magunkat. Talán jobb is, hogy ilyen laza volt az egész és őszintén szórakoztak az emberek, nem pedig csak a kapcsolatépítésre és üzletfejlesztésre összpontosítottak. Manapság sokan ész nélkül gyűjtik a kapcsolatokat a LinkedIn-en, holott az igazi üzleti kapcsolatok az ilyen jó hangulatú eseményeken köttetnek. Ezúton is köszönjük a profession.hu csapatának.

Bringás kalandok a Balaton-felvidéken

Közeleg a nyár vége és az idő sem mindig tökéletes. A szabadság alatt persze nem csak strandolni lehet és nagyokat úszni, hanem ahogy ez már kiderült előző élménybeszámolóimból, más sportoknak is lehet hódolni. Ezúttal futás, kajakozás és úszás helyett a bringázást választottuk.

Az elmúlt hetek embert próbáló hegyi futásai megviselték ízületeinket, így pihentetőbb sportok után kellett néznünk. Márknak a térde fájt, nekem pedig a derekam. Úszni sem tudtam hosszan, mert egy hete buktam a bringával és jól lehorzsoltam, meg összezúztam magam, a víz pedig nem tesz jót a sebeknek.

Szent István ünnepének délutánján elindultunk egy rövidebb túrára a Balaton-felvidéken. Az útvonal a következő településeken át vezetett: Balatonfüred, Balatonszőlős, Pécsely, Vászoly, Kisdörgicse, Dörgicse, Mencshely, Óbudavár, Szentantalfa, Tagyon, Zánka, Balatonakali, Fövenyes, Balatonudvari, Örvényes, Aszófő, Tihany, Balatonfüred. A táv 55 kilométer volt és kényelmes tempóban 3 és egynegyed óra alatt teljesítettük. A terep persze nem igazán volt nevezhető lazának, mivel nem egy 10%-os emelkedőn kellett felküzdeni magunkat. Vászolytól Zánkáig már jobb volt, mert ott lefelé sokat gurultunk, Zánkától Füredig pedig nem hegyi, hanem viszonylag sík terepen kellett tekerni.

Érdemes megemlíteni, hogy milyen csodálatosak ezek az ősi kis falvak a maguk szőlő- és borkultúrájával, templomaikkal és háborús emlékműveikkel. Sokak fantáziáját leginkább Vászoly izgatja, amely falu a Szent István felesége, Gizella parancsára később megvakított Vazulról kapta nevét, akinek a környéken voltak birtokai. Egyesek szerint itt volt a központja is, amely után kincsvadászok, fémdetektorokkal még ma is kutatnak.

Örömömre szolgált, hogy nagyon sok biciklistával találkoztunk a körút során és arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha minél többen sportolnának, hogy a munkában is jobban megállják a helyüket az emberek. Persze mértékkel, mert sérültnek lenni sem kifizetődő. Az is örvendetes, hogy végre a politika legfelsőbb szintjein is fontosnak tartják, hogy az átlagember is mozogjon. Megfogott a Magyar Labdarugó Szövetség új szövetségi kapitányának, Egervári Sándornak egy televíziós nyilatkozata is, miszerint “1922-ben, egy vesztes háború után, Trianon után, minden 1000 fő feletti üzemnek létre kellett hoznia egy új tornacsarnokot, most meg ezrével építik be a focipályákat, mert helyükön bevásárló központok épülnek”. Hát igen, minden csak akarat kérdése. Egészséges nemzetet akarunk, vagy fogyasztói társadalmat?

Én személy szerint az egészséges nemzet mellett teszem le a voksomat és azt kívánom mindenkinek, hogy mozogjon annyit, amennyit csak tud, legyen az akár úszás, futás, biciklizés, séta, vagy kemény fizikai munka a szőlőhegyen.

Futás helyett teljesítménytúra

Terveim szerint ezzel a bejegyzéssel vége lesz a fútóblog sorozatnak, de ha ismét lesznek említésre méltó kalandjaink, leírom majd azokat. Erről a legutóbbi futókalandról viszont érdemes megemlékezni, mert kissé másképp sikerült, mint ahogy terveztük.

A terv az volt, hogy a Kereszt mellett felfutunk a Jókai-kilátóba, majd a Tamás-hegyen végigfutunk és leereszkedünk a Koloska-patakhoz. Aztán felfutunk a Péter-hegyre, ahonnét lejutunk a csopaki Öreg-hegy lankáin elterülő szőlőhegyre, ahol majd viszonylag azonos magassági szinten, tehát emelkedő mentes szakaszon futhatunk a Kopasz-domb aljáig. Ezután a Nosztori-völgyet átszelve fel kell futnunk az Endrődi-kilátóba. Valójában ez a Balatoni Kék-túra egy elég kemény szelete.

Az már a térképre nézve is látszott, hogy ez egy nagyon durva próba lesz, hiszen a túra ösvény vonalát sűrűn metszették a magassági vonalak, de amit ez a futótúra valójában hozott, az elég meglepő volt.

Ahhoz már hozzászoktunk, hogy kilátóhoz nem könnyű feljutni, bármerről is közelítjük meg. Azt is tudtuk, hogy Tamás-hegy gerincén végighúzódó ösvényt kiálló sziklák tarkítják. Sőt, az sem volt meglepetés, hogy a Tamás-hegyről nem lesz könnyű levergődni, de arra nem gondoltunk, hogy a Péter-hegyre ilyen nehéz lesz felküzdeni magunkat. Ez volt az a pont, ahol a futás átment komoly teljesítmény túrába.

A hegyről leérvén kellemesebb szakasz jött a szőlőhegyen, de az Endrődi-kilátóhoz is inkább erős tempóban gyalogoltunk fel, mint futottunk. Aztán a hegyen ért bennünket a legnagyobb meglepetés. Nem találtuk a kilátót. (Pedig ahogy megtudtam, csak párszáz métert kellett volna még futni és meg lett volna.) Ekkor úgy döntöttünk, hogy nem azon az útvonalon megyünk vissza, amelyiken jöttünk, mert nem volt kedvünk több hegyet mászni.

A módosított útvonal a csopaki Homokbánya úton és a balatonarácsi Péterhegyi úton vitt visszafelé, amit nem is bántunk, hiszen gyönyörű szőlőskereteket és pincéket láttunk. (Errefelé terem az igazi rizling, amit a Borhéten kortyolgatunk, meg otthon vacsora után.) Aztán befutottunk Balatonarács központjába, ahol elhaladtunk a népház és a katolikus templom mellett, majd a teaházat és a kocsmát elhagyva a Hősök terére jutottunk, ahol a szakiskola is áll. Ezután még néhány utcányit kellett futnunk és véget ért az edzés.

A tanulság az, hogy máskor komolyan kell venni a térképet és annak megfelelően kell a futást megtervezni. Nem elég hangoztatni, hogy nagyon kemény lesz a terep, hanem ha látszik, hogy tényleg kevésbé futható, akkor más tervet kell készíteni. Vesztes csatát ne vívjunk. Ezt már Dzsingisz Kán is megmondta. Mentségünkre legyen mondva, hogy a próba felénél volt bennünk annyi rugalmasság, hogy a nehézségeket látva változtattunk a terven.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Minden nehézség ellenére most is büszkék lehetünk teljesítményünkre, hiszen 12 kilométert tettünk meg 1 óra 45 perc alatt egy nagyon durva hegyi terepen, ahogy ezt a mellékelt grafikon mutatja is.

Újabb erdei kalandok

Ismét eljött a szombat és mi újra futni mentünk. A megelőző hét 3 napján erre készültem és 6 kilométeres távokkal edzettem a megpróbáltatásra. Elneveztük az útvonalat a három kilátó próbájának, amelyet sikerrel teljesítettünk.

Esténként futottam egy-egy órát, laza, sík terepen, kisebb emelkedőkkel, nyugodt tempóban. Nem akartam magam széthajtatni, mert tudtam, hogy a hétvége kemény lesz.

Aztán eljött a szombat reggel, amelyre Márk barátommal már egy hete vártunk. Felszerelkeztünk, bemelegítettünk és indultunk. Bár a Balaton-átúszás elmaradt, futáshoz az idő ideális volt. Az első öt perces bemelegítő szakasz után eljutottunk a Lóczy-barlanghoz, ahonnét felfutottunk a Jókai-kilátóba, majd ráállván a kék keresztre, eljutottunk a Koloska-sziklákig. Itt áttértünk a zöld csíkra, mely egyenes felvitt bennünket a Noszlopy-kilátóba.

Visszafelé a Koloska-völgynek mentünk. Elfutottunk a Koloska-csárdáig, majd ráálltunk a zöld és a kék keresztre, amely ismét felvitt minket a Jókai-kilátóba.

Innét az útvonal elnevezése: “három kilátó”.

Közben fényképeket készítettem, amelyeket lassanként fel is töltök a Panoramio-ba.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

De nézzük a futás statisztikáját.

1 óra 53 perc alatt 16 kilométert futottunk, kemény hegyi viszonyok között. A mellékelt grafikon jól mutatja a terepviszonyokat. Elsőként nagyjából 150 méter tengerszint feletti magasságról kellett feljutnunk 315 méterre. Ezután jött a pihentető szakasz, majd 200 méterről felküzdöttük magunkat 322 méterre. Aztán megint “pihentünk” és ismét 200 méter körüli magasságból futottunk fel 315 méterre. Aztán megint lazább szakasz jött lefelé, persze itt meg arra kell vigyázni, hogy nehogy megsérüljünk. Tehát végig nagyon emberpróbáló volt a terep.

A rendszeres felkészülés meghozta az eredményt és látván, hogy képesek vagyunk keményebb útvonalak leküzdésére is, terveink között szerepel egy még az eddigieknél keményebb próba végrehajtása is.

A futókaland folytatódik

Miután éjszaka megküzdöttem a szúnyogokkal, a hőséggel, majd a hajnalban lecsapó szélvihar keltette zajjal, 9 órai alvás, vagy inkább vergődés után, egyáltalán nem kipihenve, kissé morcosan fogyasztottam el reggelimet, ami egy óriási szelet görögdinnyéből állt. Lélekben azonban már a futó kirándulásra készültem, amit ismét azon a tájon kívántunk lebonyolítani, ahol egykor cserkészként jártunk.

A hőmérsékleti viszonyok ideálisak voltak. Nagyjából 25 fok lehetett kint és 20-30 kilométeres szél fújt. Futás előtt fél órával még bedobtam egy joghurtot, amelybe növényi rostokat kevertem, hogy jobb legyen az emésztésem és legyen elegendő energiám a táv teljesítéséhez. Folyadék is volt bennem bővem, mivel megittam vagy 4-5 csésze teát reggeli után.

Az indulás időpontját fél tizenegyben szabtuk meg. Márk felcsatolta magára a drótokat, amelyeken keresztül a vérnyomás és pulzus értékek az órájára vándoroltak. Beindította a GPS adó-vevőt is, amely szintén az órára csatlakozik.

Elindultunk, de indulás előtt, a múltkori hülyeségekből tanulva, memorizáltam a térképet, így az útvonala a fejemben volt. Gyönyörűen végigfutottunk a túraösvényeken: a főhadiszállás, Lóczy-barlang, zöld háromszög, Jókai-kilátó, kék csík rövid szakasza, kék kereszt, zöld háromszög, piros háromszög, Koloska-sziklák, piros csík, Koloska-forrás, Koloska-völgy, piros csík, Koloska csárda, majd vissza a zöld kereszten, kék kereszt, kék csík, Jókai-kilátó, zöld háromszög, Lóczy-barlang és végül a főhadiszállás.



Ezúttal 1 óra 13 perc alatt teljesítettük a szintén 10 kilométeres távot, olyan kemény terepen, hogy a szintkülönbség jóval meghaladta a 120 métert. Gondolkodtunk is rajta, hogy vajon melyik régi cserkésztestvérünk tudná teljesíteni ezt a próbát. Hát bizony még a minket követő korosztálynak is komoly nehézségei lennének, így nem is csoda, hogy be kell vezetni az iskolákban a heti 5 testnevelés órát.

Vittem magammal egy kamerát és amolyan hadi tudósítóként fényképeket készítettem a legdurvább szakaszokról. A legérdekesebb sorozat a barlangtól a kilátóhoz vezető sziklás terep képei. Nos, azzal kezet fogok, aki ezen felfut velünk legközelebb. Persze van néhány olyan rövid sziklás szakasz, ahol szinte nem is lehet futni. Azon nevettünk, hogy mi felértünk 5 perc alatt, míg a turistáknak 10 percet javasol az irányadó tábla, persze lefelé. Röhej, hogy milyen kondiban vannak a magyar emberek, s nem csoda, hogy a nemzetközi fociban sem tudunk teljesíteni. Mert hát ugye ott futni kell, a 91-ik percben is ugyanolyan gyorsan, mint az elsőben.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Na, jó, azért találkoztunk olyan vándorokkal, akikben megvolt az akarat a testedzésre. Csak itt meg az volt a probléma, hogy a 70 éves mamát húzkodták a vihar után kidőlt fa  gyökerei között.

Miután Márk engedélyezte, hogy gyorsan felfussak a kilátóba és csináljak pár képet, visszafelé is teljesítettük a kilátó-barlang útvonalat, amelyen lefelé legalább olyan kemény mozogni, mint felfelé. A különbség az, hogy itt arra kell figyelni, hogy nehogy kimenjen a bokánk, ha egy kavicsra lépünk véletlenül.

A próbatétel végeztével elhatároztuk, hogy ez az útvonal ezentúl az alapedzés része lesz, amely majd felkészít bennünket hosszabb futókirándulásokra. Annyi biztos, hogy már a második alkalommal javítottunk teljesítményünkön és közel sem fáradtunk el annyira, mint a múltkor, bár megjegyzem én a héten háromszor edzettem sík terepen, 6 kilométeres távon, a siker érdekében.

Következő célpontunk a Noszlopy-kilátó, majd a tihanyi Csúcs-hegy lesz. Remélem hasonló élményekről írok majd akkor is.

Öregcserkészek hétvégi nagy kalandja

Múlt heti szabadságom alatt barátommal, Márkkal, úgy döntöttünk, hogy  napi 1 órás úszásedzéseinkbe beiktatunk egy keményebb futó napot is.

A kigondolt futó ösvény útba ejtette a Lóczy-barlangot, a Jókai-kilátót és a Koloska-völgyet, ahonnét az ugyanezen az útvonalon kellett visszatérnünk induló helyünkre.

A futás részemről nagyon jól sikerült, hiszen a több, mint 10 kilométeres távot 1 óra 20 perc alatt teljesítettük, bár hozzá kell tennem, hogy Márk pár nappal korábban Tihanyban egy ugyanilyen távot úgy 50 perc alatt teljesített, hasonló terepviszonyok között, s így lett harmadik a második helyezettől csupán 2 másodperccel lemaradva.

Szóval az első laza felvezető szakasz elvitt bennünket a barlanghoz, ahonnét tanösvény vezet a kilátóhoz. Nos, itt kezdődtek a gondok, hiszen olyan meredek, sziklás terepen mentünk felfelé, hogy sok helyen nem is lehetett futni. De nem is ez volt a fő gond, hanem az, hogy letértünk már rögtön az elején a zöld háromszöggel jelzett ösvényről és egy rövid vakvágány vitt bennünket egy kisebb erdei kúriához. Ez a kis zöld nyúlvány a barátom GPS-es sportórája által generált térképen is jól látszik.

Ekkor már eléggé kivoltam, de ismét nekifutottunk és közben olyan kemény sziklás emelkedőre kellett feljutni, hogy azt hittem nem élem túl. Aztán néhány méter gyaloglást is beiktatva sikerült felérni a kilátóhoz, ahonnét simább ösvények lazább tempót tettek lehetővé. Ezután ráálltunk a kék kereszt ösvényre, amely feltételezésem szerint a Koloska-sziklákhoz vitt volna bennünket. De közben megijedtünk, hogy eltévedünk, hiszen egyszer már lyukra futottunk és a favágóktól kértünk útbaigazítást. Egy téli túra alapján emlékeztem, ha átvágunk az erdőn, akkor a völgyben húzódó, piros csíkkal jelölt erdei útra jutunk majd, amely elvisz a völgy szívébe, a Koloska-forráshoz.

Így is lett. A forrásnál alaposan megmostam arcomat, hiszen ekkor már árnyékban is meleg volt, napon meg lehettet már vagy 30 fok, pedig még csak délelőtt 10 óra körül volt.

Visszafelé szintén az erdei úton mentünk, a Koloska csárda mögötti réthez, ahonnét egy sokak által nem is ismert régi erdei temető mellett vezet fel egy ösvény (zöld kereszt) a kék kereszt ösvényre, majd a kilátóhoz. Ekkor már  Márk is elbizonytalanodott, de mondtam, hogy a csárdától a kilátó csak 10 perc, bár ismét felfelé kell futni. Amikor ráértünk a kék keresztre, Márk felmutatott a hegyre: “Nézd csak Laca! Ott a kilátó!” – és hangosan nevetett. Én meg mondtam, hogy menjünk csak.

Miközben felfelé  mentünk tovább a zöld kereszten, jobbra elnézve láttuk a Balatont, sőt még Badacsonyt is.

Nekem itt is kellet gyalogolnom picit, de visszaértem a kilátóhoz. Ott kíváncsi kirándulók méregettek bennünket, ahelyett, hogy a strandoltak volna. Mondtam Márknak, hogy menjünk már fel a kilátóba, de lebeszélt, mert nem volt kedve végiggázolni a lépcsőkön bámészkodó embereken.

Visszafelé a barlanghoz én mentem elől, mivel lefelé nagyon kellett vigyázni a csúszós, meredek sziklás ösvényen. Szerencsésen, bokatörés nélkül leértünk a barlanghoz, ahol bámészkodó turisták újabb csoportjával találkoztunk. El is húztunk gyorsan, majd rátértünk a levezető szakaszra, amely bevitte bennünket a célba, ahol már várt minket  másfél-másfél liter szénsav mentes Szentkirályi Ásványvíz, hogy enyhítsük szomjunkat.

Aztán délután a strandon elemeztük az GPS-es óra adatai alapján készült grafikont is, majd levezetésként elmentünk úszni egyet.

Az abszint története 5.

Írta: Spiller Roland

7.  Az abszint fajtái:

Ugyan úgy mint más italoknál, az abszintnak is vannak különböző fajtáji, melyeket más és más módszerekkel készítettek és különböző gyógynövényekkel ízesítettek. Hat darab abszintot különböztetünk meg. Legtöbbjük nem különbözik másban csak az alkoholtartalomban, de vannak egészen eltérőek is.

Absinhte Suisse: Abban az időben mikor az abszintot készítették ez számított a hagyományos abszintnak. A szárított fehér ürömfüvet, a csillagánizst és az édes köményt kb. 85%-os tiszta alkoholban hagyták állni egy pár órát, míg az alkohol teljesen ki nem oldotta a szárított növények íz és hatóanyagait. Ezután kevés víz hozzáadása után elkezdték a desztillációt. A lepárlás után a folyadékot egy külön erre az esetre kifejlesztett színező berendezésbe tették, amiben még további gyógynövényeket adtak hozzá és ezáltal nyerte el az ital gyönyörű smaragdzöld színét. Ezután ismét vizet adtak hozzá, így hígítva az italt 68-72%-os alkoholtartalomra. Legutoljára pedig hordókba töltötték és három – négy hónapig érni hagyták. Az ital így érte el a legkiválóbb minőségét és ihatóságát.

Absinthe Fine: Ugyanaz mint Suisse, csak annyi különbséggel, hogy a párlat egy részét tiszta alkohollal helyettesítették és így hígították 68-72%-ra.

Absinthe Demi – Fine: Ugyanúgy készítik mint a Fine-t csak a kisebb alkoholfok elérése érdekében vízzel hígítják 50-60% alkoholfokra.

Absinthe Ordinaire: Ugyanaz mint az előző csak kisebb 45-50%-os alkoholfok. Érdekesség, hogy csak ez kapta meg a feltaláló nevét.

Absinthe Des Essences: Különböző módszerekkel nyert növényi olajokat kevertek el tiszta szesszel, ezután vízzel hígították a kívánt alkohol mennyiség eléréséhez. Általában mesterségesen színezték, különböző mérgező anyagokkal.

Absinthe La Blanche: Ez egy svájci fajta. Svájci neve „La Bleue”. Ebben a fajtában teljesen kihagyták a színezési folyamatot. Az ital átlátszó és tiszta és íz hatásaiban is teljesen más mint a francia fajtáké.

Ma már nem állítanak elő Absinthe Suisse-t, a mai abszintot talán a Fine változathoz lehet a legközelebbinek mondani, a mai abszintnál az érlelési idő is sajnos elég rövid. Így a minősége is messze elmarad az akkoritól.

8.  Az abszint fogyasztási rituáléja:

Az ital minden bizonnyal ennek is köszönheti még óriási sikerét. A különlegességével lenyűgözte az akkori és a mostani fogyasztókat is. Két különböző módszert ismerünk: a francia és a cseh módszert. A mai legismertebb szertartása a cseh módszer. Egy kanálra helyezünk egy vagy esetleg kettő darab kockacukrot, a pohár fölé tesszük és abszintot öntünk rá, a cukor ezután lassan magába szív egy kis abszintot, a magas alkoholtartalomból kifolyólag a kockacukor begyullad, pár másodperc után a kockacukor elkezd karamellizálódni, miután a cukor egy kicsit megkaramellizálódik leöntik vízzel és elkeverik. Az eredeti francia rituálé azonban más, ebben az esetben az abszint már a pohárban van és nem gyújtottak meg semmiféle kockacukrot, a pohár tetejére egy lyukacsos kanalat helyeztek amire rátették a kockacukrot és leöntötték jeges vízzel, a víz ahogyan elegyedett az abszinttal az úgy lett egyre opálosabb. Általában 1 : 5 –höz arányban szokták hígítani.

9.  Utószó:

Véleményem szerint ezt a különleges italt is lehet élvezni, de csak úgy hogy ha tudjuk hogy  hol a határ.

Zárásul egy utolsó gondolat az abszintról:

“Az első pohár után olyannak látod a dolgokat, amilyenek,
A második pohár után olyannak látod őket, amilyennek szeretnéd őket,
A harmadik pohár után olyannak látod őket, amilyenek valójában,
S ez a legszörnyűbb dolog a világon…”

Oscar Wilde


10. Irodalom jegyzék:

Prof. Dr. Bernáth Jenő: Gyógy- és Aromanövények. A vadon termő és termesztett Gyógynövények c. mű 3. Javított kiadása. 2000

Famous Absinthe Drinkers. http://www.the-night.net/absinthe.html

Szederkényi Éva: Smaragdzöld kultuszital: Az abszint ezer arca (Abszint történet, abszint alapanyag, abszint fogyasztási szokások) = Vendéglátás 50. év folyam 2007 3.sz 30-32

Az abszint története 4.

Írta: Spiller Roland

Pablo Picasso – Az abszint ivó

5.  Az abszint ma:

Amire nem kellett sokat várnia. Az abszint fogyasztása a nyugati országokban az utóbbi 5-6 évben reneszánszát éli. Az abszint köré épülő iparágaknak is újravirágzása figyelhető meg, egyre több gyártó kezdett el ismét abszintot forgalmazni, azt hangoztatva, hogy az ő készítményük a legeredetibb recept alapján és a legjobb minőségű alapanyagokból készül. (Aminek persze a fele se igaz.) A gyártók marketingjében persze mindig szerepet kapnak az ital híres fogyasztói és persze élénkítő, kreativitást növelő és hallucinogén hatása is. Mindezt teszik amellett, hogy az EU-tagállamokban tiltólistás növény lett az abszint eredeti alapanyaga a fehér ürömfű, ami a bódító tujont is tartalmazza aminek köszönhette az ital élénkítő hatásait. A mai abszint gyárak már a fekete ürömfűt használják ízesítőként, ami hasonlóan keserű, mint a fehér ürömfű, de azonban a káros tujontól mentes. Napjaink piacán már különféle színben találhatunk az üzletek polcain abszintot, a kéktől, a piroson és a feketén át egészen a zöldig, amik persze teljesen színező anyag „mentesek”. A tradicionális abszinthoz egyetlen dolog köti mai „rokonát”: a magas alkoholtartalom, ami a mai napig megőrizte a 60-70-80%-ot. Ebből kifolyólag már nem nevezhetjük napjaink „Zöld Tündérét” eredetinek, de sem zöldnek és sem tündérnek.

6.  Az abszint alapanyagai:

Az abszint egy desztillált alkohol, édes kömény, ánizs és fehér ürömfű drogjának keveréke. Az ital a történelem és az emberiség iparilag előállított legmagasabb alkoholtartalommal rendelkező itala, ami eléri a 60-70-80%-ot is. Kesernyés ízű smaragdzöld ital. Keserű ízét a fehér ürömfűnek köszönheti.

A fehér ürömfű: A latin neve Artemisia absinthium. Magyar népi megnevetései bárányüröm, hegyi üröm, patikai üröm, pusztai üröm, kálvinista tapló, mesétfű. A latin megnevezésben az első szó eredete Artemis (a női erény védelmezője, az asszonyok és a vadászok pártfogója) görög istennő nevéhez fűződik, mivel a görögök az ő adományának tartották ezt a növény csoportot. A második szó az absinthium jelentése a növény ízére utal az absinthosz minek megfelelője keserű és az apinthosz minek jelentése ihatatlan szavak összeolvadásából jött létre. Egyes római históriák szerint az olimpiai versenyek ünnepelt győztesei, a szertartás szerint szomjúságukat egy pohár borral oltották, amely át volt itatva ürömfűvel. Ezzel a rómaiak azt akarták jelképezni, hogy a győzelemnek is vannak keserű pillanatai. A Szentírásban is szerepel miszerint az ürömfű azon az úton termett melyen a hírhedt ördögi kígyó elmenekült a paradicsomból. Az Artemisia faj a zárvatermők (Magnoliophyta) törzsébe a kétszikűek (Magnoliopsida) osztályába, a fészekvirágúak (Asterales) rendjébe, a fészkesek (Asteraceae) családjába, a csővirágúak nemzettségébe tarozik. Igényeik nem túl nagyok, fény- és melegkedvelők és szárazságtűrő fajok, ezért számukra a legkedvezőbbek a déli, magas napsütötte órákkal rendelkező területek. Jól tűri a kis termőrétegű talajokat is. Az ürömfű ezüstmolyhos szárú másfél méter magasságra is megnövő, alsó részén elfásodó, felső részén elágazó növény. Drogját a teljes virágzásban szedett, legfeljebb 50 cm-es hajtásvégéből, vagy levélzetéből nyerik. Hatóanyagai a hajtásdrogban találhatóak, amik a következők: 0,2-0,4% szeszkviterpén lakton típusú keserűanyagot és 0,3-0,9% illóolajat (ürömolaj). Az illóolaj alkotó elemei a következők: 25-70% tujol, 3-12% tujon, pinén, cadinén, fellandrén. A keserűanyaga 70-75% abszintin és 25-30% artabszin. A világ feltehetőleg legkeserűbb növénye. Állítólag már egy gramm abszintin érezhetően keserűvé tesz 100 liter vizet is. A növény őshonos Eurázsia egész területén, köztük hazánkban is, de már az Amerikai szárazföldön is megtalálható a növény. Ezeken a területeken vadon is tömegesen előfordul. Termesztése általánosan elterjedt. Magyarországon az középkori kolostorrendek szerzetesei termesztették és különböző gyógyhatású elixíreket készítettek belőle. Az illóolaj és keserűanyag tartalma miatt alkalmas étvágyjavításra és az epeműködés elősegítésére. Serkentő hatással van a gyomornedv képződésre, tökéletes epe és szélhajtó. Már az ókori egyiptomiak és a görögök is ismerték és gyógyításra használták. C- és B-vitaminokat is tartalmaz. Az állat gyógyászatban féregűzőként alkalmazták. Használták még rovarűző hatása miatt. A fehér üröm illóolaja görcsoldó hatású, bedörzsölve enyhíti a reumás fájdalmakat. Gyógyhatásai miatt gyógyteák alapanyaga. Az abszinton kívül keserűlikőrökben és ürmösborokban, vermutokban is alkalmazták. Az illóolajában lévő α -, β -tujon, ami az abszint lényeges hatóanyaga. A tujon molekulaképlete a következő: C10H16O, molekulatömege 152. Nagyobb adagokban és töménységben a központi idegrendszert károsítja. A fehér ürömfű elsősorban az idegpályákhoz kötődik, legjelentősebb tünetei a remegés, szédülés, grimaszolás, tétovaság, álmatlanság és különböző gyakoriságú, fajtájú és intenzitású rohamok.

A fehér üröm


A fekete ürömfű: A latin neve Artemisia vulgaris. A népi elnevezései anyafű, közönséges üröm, mátrafű, taplóüröm, veres üröm. Ez ellentétben a fehér ürömfűvel az északi félteke mérsékelt égövi területein tenyészthető. Szintén a fészekvirágúak családjába tartozik. A középkorban a legenda úgy tartotta, hogy aki egy szál fekete ürmöt rak a tornácára az távol tartja az ördögöt a házától. A hírhedt kínai orvostudományban a moxaterápiában alkalmazzák. December elején a növény friss gyökérzetét kiássák, majd apró darabokra vágják és ezeket a kis darabokat pedig alkoholba áztatják bele. Gyógyító hatását a különböző idegi és eszmélet vesztéssel járó betegségeknél fejti ki, mint például az alvajárás, a vitustánc és az epilepszia is. A teljes virágzáskor gyűjtött a felső 40 cm-es hajtást és a vegetációs idő végén gyűjtött gyökeret használják fel a droghoz. Hatóanyaga szintén az illóolaj 0,1% melynek fő alkotó eleme a cineol. Számos szeszkviterpenoid komponenst tartalmaz, a legnagyobb mértékben β –kariofillént és β –kubebént.

Fekete üröm


Az ánizs: Latin neve (Pimpinella anisum). A magyar népies elnevezése: ánizsmag, illatos ánizs, közönséges ánizs. Az ernyősvirágzatúak (Apiales) rendjébe tartozik azon belül az ernyősök (Apiaceae) családjába. A mediterrán környezet kedvez neki. Az ánizs Délnyugat – Ázsiában, Észak – Afrikában, Törökországban ahol most is nagy mértékben termesztik és Spanyolországban ahonnan a legjobb minőségű magokat lehet beszerezni terem. – Véleményem szerint valószínű hogy ennek is köszönhető az ottani abszint termelés fennmaradása. Ha az országban engedélyezik az abszint termelését akkor van ki felvásárolja az ánizst. – A távol-keleti konyhákon nem tesznek különbséget az édeskömény és az ánizs között. Egynyári, lágyszárú növény kb. 45 cm magasra nő, szárának végén található az ernyő melyben benne vannak a növény fehér virágai. Minden talajon jól megterem, kedveli a meleget. Március közepén, vagy április elején vetik. Ernyőit júliusban aratják függően az éves időjárástól. A termés vagy a mag tojásdad alakú nem nagyobb 3,5 mm hosszúságnál és magfalán öt hosszanti barázda található. A magokat kicsépelik utána szellős helyen tárolják, majd a tűző nap segítségével kiszárítják. Tipikus édesgyökér illata a benne található illatanyagnak az anisic aldehyde –nek (ánizsos aldehid) köszönhetjük. Már az egyiptomiak is használták ízesítőszerként. Az ókorban Ázsia keleti részein fizetőeszköz is volt! Olvashatunk az ánizsról a Bibliában is, Máté tesz róla említést. Már az ókorban használták gyógyításra. Rómában Kr.u. alkalmazták egy nagyon híres fűszeres süteményben, a süteményt babérlevélbe tekerve sütötték meg, a rómaiak úgy gondolták, hogy ez a készítmény megvédi fogyasztóját a gyomorbántalmaktól és az emésztési zavaroktól. Pannónia azaz hazánk területére a római légiósok hozták. Nagyon népszerű ízesítő fűszer volt. 1305-ben minden hajónak, ami ánizsmagot szállított Angliába komoly összegeket kellett fizetnie a Londoni hatóságoknak, akik ebből befolyó bevételből javították a London Bridge–t. Az angolok egyik kedvenc ízesítője. IV. György király ruháit is ánizzsal illatosították. Sok helyen alkalmazzák az italok ízesítéséhez. Az ánizsból készül a görögök nemzeti itala az ouzo. Úgy mint az ouzo úgy a francia abszint és a pastis (ezt az ital kezdte el azután forgalmazni a Pernod cég miután betiltották az abszintot, lényegében ugyan az csak nem tartalmaz fehér ürömfüvet.) egyik ízesítő eleme. Ezeken az italokon az figyelhető meg, hogy ha vizet adunk hozzá a tiszta átlátszó színük opálosan fehéressé válik. Ez az ánizsolajnak köszönhető, mivel az ánizsolaj nagyon rosszul oldódik a vízben. Ezt az effektust Louche – hatásnak nevezik. Az ánizsolaj amellett hogy remek ízt ad például az előbb említett italoknak, még nem lehet mellékesnek mondani a gyógyhatásait sem. Javítja az étvágyat, az emésztést, vértisztító, hurutoldó, erősíti az idegeket, megszünteti a felfúvódást, az epe-, gyomor- és bélbántalmak enyhítője. Adagolják gyógyászati készítményekhez íz javítóként. Jól alkalmazható még köptetőként is.

Az ánizs


Az édeskömény: Latin neve Foeniculum vulgare. Ugyanannak a rendnek, családnak és nemzettségnek a tagja, mint az ánizs. Már időszámításunk előtt is ismerték és használták. Számtalan variánsa fejlődött ki az évezredek során. Legismertebb alfajai a közönséges édeskömény (F. vulgera var. vulgare), a római édeskömény (F vulgera var. dulce), az olasz édeskömény (F. vulgera var. azoricum) és az úgynevezett hajszerű édeskömény (F. vulgera var. capillaceum). Rengeteg terem Madeira szigetén. Az egész világon mérsékelt illetve meleg éghajlatú öveiben termesztik, de a legtöbbet Franciaország és Bulgária területén. A növény számára nagyon fontos a meleg éghajlat emellett nagyon fény igényes is, ha nem jut elegendő fényhez előfordulhat hogy virágai magkötés nélkül elhervadnak. Vízigénye változó de az első években erős öntözést igényel. Bármilyen talajon megterem. A növény évelő, de álltalába  előfordulnak két éves növények is. A növény akár 1-2m-es magasságot is elérheti. A szárak végén ernyősvirágzat található. A termés is ezeken az ernyős virágokon helyezkedik el, nagyon hasonlít a kaporéhoz, kb. 5-8mm hosszú. A terméseknek nagyon magas az illóolaj tartalma 2-5% ezen kívül tartalmaz még sok zsíros olajt is, és magas még a fehérje és a cukor szintje is. Az illóolaj lényeges komponense a növény édességét szolgáltató (transz) anetol 50-70% és a kámforos, kesernyés ízű α – fenchon ami kevesebb mint 50%. Tartalmazhat még egy kis metilkavikolt is. Ezek az arányok a növény variánsaiban mind-mind eltérő értékeket mutathatnak. Ellenben némelyik indiai fajtának összetétele jellegzetesebb lehet mivel nem tartalmaznak olyan arányban atenolt. A termésen kívül az egész növényben találhatunk még illóolajat, a gyökerében 0,6% és a szárában valamint a leveleiben 1-1,5% is. A tárolására nagyon oda kell figyelni, mivel a növényben található illóolajok nagyon illékonyak, ezért csak a növény teljes egészét tárolják. Ugyanúgy mint a fenti növényeknek ennek a növénynek is vannak gyógyászati hatásai. Az édes kömény is rendkívül jó étvágyjavító, szélhajtó és görcsoldó, ez a növény is fokozza a belső elválasztású mirigyek tevékenységét (nyál, tej). Egyik legjobb erjedés és puffadás gátló növényünk. Felhasználható még a menstruáció rendezésére. Enyhíti a klimax tüneteit azáltal, hogy aktiválja a női hormonokat.

Virágzó édeskömény

Édeskömény