Bringával a balatoni végvárak alatt

Már gyerekkorom óta terveztem ezt a kerékpártúrát, de valamiért soha nem jött össze. Valószínűleg nem volt elég akarat hozzá. Közeledett júliusi szabadságom és az időjárás az első napokra nem sok jót ígért, így családommal egyetértésben úgy döntöttem, hogy meglátogatom apámat, aki ilyenkor a pincéjénél tölti nyugdíjas, de dolgos napjait.

Vasárnap délben indultunk barátommal, Márkkal. Az idő ideális volt kerékpározáshoz. Borult volt az ég, de az eső nem esett. A hőmérséklet 20 fok körül lehetett, vagy valamivel alatta. A szél nem volt erős, de néha kaptunk szemből egy-egy kellemetlenebb hűvös löketet.

A terv az volt, hogy Balatonfüredről Badacsonyig tekerünk, ahol én hajóval folytatom utamat Keszthelyig, Márk pedig visszateker Füredre. Az útvonal tervező szerint ezt a nagyjából 45 kilométeres szakaszt 3 óra 45 perc alatt kellett volna megtennünk. Mi úgy gondoltuk, hogy 3 óra biztosan elég lesz pihenőkkel. Igazából négy óra előtt Badacsonyban kellett lenni, mert akkor indult a hajóm.

Kényelmes tempóban indultunk és sokat viccelődtünk az úton. Elsőként Zánkánál tartottunk egy rövid pihenőt, majd Révfülöpig meg sem álltunk. Az kissé zavart, hogy Udvarinál és Akalinál a bringaút folyton lemegy a partra, majd feljön a partról. Révfülöpnél tartottunk egy félórás pihenőt. Itt van egy emlékmű, amely röviden elmondja a település történetét. Idéznék a honlapjukról, amely hasonló összefoglalást tartalmaz:

“Az Árpád-korban a rév köré kis halászfalu települt. A XIII. században a szigeti részen már egyhajós, vörös homokkőből épült kis templomot emeltek. 1548-ban zsákmányra éhes kegyetlen török portyázók égették fel az addig szépen fejlődő kis települést, mely teljesen lakatlanná vált. A tűzben elpusztult Fülöp azonban – akár a főnixmadár – poraiból született újjá a XVIII. századtól.”

Az emlékmű szövegét olvasva megszólalt egy nyaraló úriember, miközben mohón egy hatalmas fagylaltot nyalogatott: “Ugyan már! Mit keresett volna a török a Balatonnál?”

A fenti nyilatkozat elárulta, hogy mennyire ismeri az átlag városlakó saját hazája történelmét. Biztosan nem így nyilatkozik, ha tudja, hogy a Balaton-felvidéken és a Bakony körül egy teljes végvárrendszer húzódott a XVI-XVII. században, melyet az osztrákok (akkor még őket is németeknek hívták) romboltattak le a török kiűzése után, azt az ürügyet találva, hogy elvesztették védelmi funkciójukat. Szóval nagyon is itt volt a török a Balatonnál és hol falvakat égetett fel, hol üzletelt a helyiekkel.

Végvárak a Balaton vidéken a XVI. század második féleben

Miután jót falatoztunk nagymamám meggyes pitéjéből, mert hogy vittünk bőven, folytattuk utunkat Badacsonyba. Gyorsan meg is érkeztünk és még majdnem egy órám volt a hajó indulásáig. Csináltunk néhány fényképet és ettünk még pár pitét, majd Márk visszafordult Füredre én pedig felszálltam a Györök motorosra.

A hajóút 2 órát vett igénybe, mivel kikötöttünk Szigligeten, majd Balatongyörökön és csak ezután futottunk be Keszthelyre. Elég rosszra fordult az idő, rövidebb szitáló záporok is elkaptak bennünket. Amikor tehettem, a tanúhegyeket fényképeztem.

Miután kikötöttünk Keszthelyen, még 15 kilométert kellett tekernem, át a vadaskerten, le a hévízi tóig, majd a pincéig. 45 perc tekerés után elértem végcélomat és este 7 előtt megérkeztem apám pincéjéhez, ahol már várt a vacsora.

Vörösborral ünnepeltük, hogy sikerült végrehajtani a régóta dédelgetett tervet. A vacsora csípős omlós házikolbászból, házi sonkából, halból, sajtból, házi sütésű magos kenyérből, saját termelésű fokhagymából, kovászos uborkából és erős paprikából állt. Nem, vagyok egy nagy húsevő, de a kolbász vetekedett a Pick Csípőssel.

Hírdetés

Bringás kalandok a Balaton-felvidéken

Közeleg a nyár vége és az idő sem mindig tökéletes. A szabadság alatt persze nem csak strandolni lehet és nagyokat úszni, hanem ahogy ez már kiderült előző élménybeszámolóimból, más sportoknak is lehet hódolni. Ezúttal futás, kajakozás és úszás helyett a bringázást választottuk.

Az elmúlt hetek embert próbáló hegyi futásai megviselték ízületeinket, így pihentetőbb sportok után kellett néznünk. Márknak a térde fájt, nekem pedig a derekam. Úszni sem tudtam hosszan, mert egy hete buktam a bringával és jól lehorzsoltam, meg összezúztam magam, a víz pedig nem tesz jót a sebeknek.

Szent István ünnepének délutánján elindultunk egy rövidebb túrára a Balaton-felvidéken. Az útvonal a következő településeken át vezetett: Balatonfüred, Balatonszőlős, Pécsely, Vászoly, Kisdörgicse, Dörgicse, Mencshely, Óbudavár, Szentantalfa, Tagyon, Zánka, Balatonakali, Fövenyes, Balatonudvari, Örvényes, Aszófő, Tihany, Balatonfüred. A táv 55 kilométer volt és kényelmes tempóban 3 és egynegyed óra alatt teljesítettük. A terep persze nem igazán volt nevezhető lazának, mivel nem egy 10%-os emelkedőn kellett felküzdeni magunkat. Vászolytól Zánkáig már jobb volt, mert ott lefelé sokat gurultunk, Zánkától Füredig pedig nem hegyi, hanem viszonylag sík terepen kellett tekerni.

Érdemes megemlíteni, hogy milyen csodálatosak ezek az ősi kis falvak a maguk szőlő- és borkultúrájával, templomaikkal és háborús emlékműveikkel. Sokak fantáziáját leginkább Vászoly izgatja, amely falu a Szent István felesége, Gizella parancsára később megvakított Vazulról kapta nevét, akinek a környéken voltak birtokai. Egyesek szerint itt volt a központja is, amely után kincsvadászok, fémdetektorokkal még ma is kutatnak.

Örömömre szolgált, hogy nagyon sok biciklistával találkoztunk a körút során és arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha minél többen sportolnának, hogy a munkában is jobban megállják a helyüket az emberek. Persze mértékkel, mert sérültnek lenni sem kifizetődő. Az is örvendetes, hogy végre a politika legfelsőbb szintjein is fontosnak tartják, hogy az átlagember is mozogjon. Megfogott a Magyar Labdarugó Szövetség új szövetségi kapitányának, Egervári Sándornak egy televíziós nyilatkozata is, miszerint “1922-ben, egy vesztes háború után, Trianon után, minden 1000 fő feletti üzemnek létre kellett hoznia egy új tornacsarnokot, most meg ezrével építik be a focipályákat, mert helyükön bevásárló központok épülnek”. Hát igen, minden csak akarat kérdése. Egészséges nemzetet akarunk, vagy fogyasztói társadalmat?

Én személy szerint az egészséges nemzet mellett teszem le a voksomat és azt kívánom mindenkinek, hogy mozogjon annyit, amennyit csak tud, legyen az akár úszás, futás, biciklizés, séta, vagy kemény fizikai munka a szőlőhegyen.