Futás helyett teljesítménytúra

Terveim szerint ezzel a bejegyzéssel vége lesz a fútóblog sorozatnak, de ha ismét lesznek említésre méltó kalandjaink, leírom majd azokat. Erről a legutóbbi futókalandról viszont érdemes megemlékezni, mert kissé másképp sikerült, mint ahogy terveztük.

A terv az volt, hogy a Kereszt mellett felfutunk a Jókai-kilátóba, majd a Tamás-hegyen végigfutunk és leereszkedünk a Koloska-patakhoz. Aztán felfutunk a Péter-hegyre, ahonnét lejutunk a csopaki Öreg-hegy lankáin elterülő szőlőhegyre, ahol majd viszonylag azonos magassági szinten, tehát emelkedő mentes szakaszon futhatunk a Kopasz-domb aljáig. Ezután a Nosztori-völgyet átszelve fel kell futnunk az Endrődi-kilátóba. Valójában ez a Balatoni Kék-túra egy elég kemény szelete.

Az már a térképre nézve is látszott, hogy ez egy nagyon durva próba lesz, hiszen a túra ösvény vonalát sűrűn metszették a magassági vonalak, de amit ez a futótúra valójában hozott, az elég meglepő volt.

Ahhoz már hozzászoktunk, hogy kilátóhoz nem könnyű feljutni, bármerről is közelítjük meg. Azt is tudtuk, hogy Tamás-hegy gerincén végighúzódó ösvényt kiálló sziklák tarkítják. Sőt, az sem volt meglepetés, hogy a Tamás-hegyről nem lesz könnyű levergődni, de arra nem gondoltunk, hogy a Péter-hegyre ilyen nehéz lesz felküzdeni magunkat. Ez volt az a pont, ahol a futás átment komoly teljesítmény túrába.

A hegyről leérvén kellemesebb szakasz jött a szőlőhegyen, de az Endrődi-kilátóhoz is inkább erős tempóban gyalogoltunk fel, mint futottunk. Aztán a hegyen ért bennünket a legnagyobb meglepetés. Nem találtuk a kilátót. (Pedig ahogy megtudtam, csak párszáz métert kellett volna még futni és meg lett volna.) Ekkor úgy döntöttünk, hogy nem azon az útvonalon megyünk vissza, amelyiken jöttünk, mert nem volt kedvünk több hegyet mászni.

A módosított útvonal a csopaki Homokbánya úton és a balatonarácsi Péterhegyi úton vitt visszafelé, amit nem is bántunk, hiszen gyönyörű szőlőskereteket és pincéket láttunk. (Errefelé terem az igazi rizling, amit a Borhéten kortyolgatunk, meg otthon vacsora után.) Aztán befutottunk Balatonarács központjába, ahol elhaladtunk a népház és a katolikus templom mellett, majd a teaházat és a kocsmát elhagyva a Hősök terére jutottunk, ahol a szakiskola is áll. Ezután még néhány utcányit kellett futnunk és véget ért az edzés.

A tanulság az, hogy máskor komolyan kell venni a térképet és annak megfelelően kell a futást megtervezni. Nem elég hangoztatni, hogy nagyon kemény lesz a terep, hanem ha látszik, hogy tényleg kevésbé futható, akkor más tervet kell készíteni. Vesztes csatát ne vívjunk. Ezt már Dzsingisz Kán is megmondta. Mentségünkre legyen mondva, hogy a próba felénél volt bennünk annyi rugalmasság, hogy a nehézségeket látva változtattunk a terven.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Minden nehézség ellenére most is büszkék lehetünk teljesítményünkre, hiszen 12 kilométert tettünk meg 1 óra 45 perc alatt egy nagyon durva hegyi terepen, ahogy ezt a mellékelt grafikon mutatja is.

Hírdetés

Újabb erdei kalandok

Ismét eljött a szombat és mi újra futni mentünk. A megelőző hét 3 napján erre készültem és 6 kilométeres távokkal edzettem a megpróbáltatásra. Elneveztük az útvonalat a három kilátó próbájának, amelyet sikerrel teljesítettünk.

Esténként futottam egy-egy órát, laza, sík terepen, kisebb emelkedőkkel, nyugodt tempóban. Nem akartam magam széthajtatni, mert tudtam, hogy a hétvége kemény lesz.

Aztán eljött a szombat reggel, amelyre Márk barátommal már egy hete vártunk. Felszerelkeztünk, bemelegítettünk és indultunk. Bár a Balaton-átúszás elmaradt, futáshoz az idő ideális volt. Az első öt perces bemelegítő szakasz után eljutottunk a Lóczy-barlanghoz, ahonnét felfutottunk a Jókai-kilátóba, majd ráállván a kék keresztre, eljutottunk a Koloska-sziklákig. Itt áttértünk a zöld csíkra, mely egyenes felvitt bennünket a Noszlopy-kilátóba.

Visszafelé a Koloska-völgynek mentünk. Elfutottunk a Koloska-csárdáig, majd ráálltunk a zöld és a kék keresztre, amely ismét felvitt minket a Jókai-kilátóba.

Innét az útvonal elnevezése: “három kilátó”.

Közben fényképeket készítettem, amelyeket lassanként fel is töltök a Panoramio-ba.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

De nézzük a futás statisztikáját.

1 óra 53 perc alatt 16 kilométert futottunk, kemény hegyi viszonyok között. A mellékelt grafikon jól mutatja a terepviszonyokat. Elsőként nagyjából 150 méter tengerszint feletti magasságról kellett feljutnunk 315 méterre. Ezután jött a pihentető szakasz, majd 200 méterről felküzdöttük magunkat 322 méterre. Aztán megint “pihentünk” és ismét 200 méter körüli magasságból futottunk fel 315 méterre. Aztán megint lazább szakasz jött lefelé, persze itt meg arra kell vigyázni, hogy nehogy megsérüljünk. Tehát végig nagyon emberpróbáló volt a terep.

A rendszeres felkészülés meghozta az eredményt és látván, hogy képesek vagyunk keményebb útvonalak leküzdésére is, terveink között szerepel egy még az eddigieknél keményebb próba végrehajtása is.

A futókaland folytatódik

Miután éjszaka megküzdöttem a szúnyogokkal, a hőséggel, majd a hajnalban lecsapó szélvihar keltette zajjal, 9 órai alvás, vagy inkább vergődés után, egyáltalán nem kipihenve, kissé morcosan fogyasztottam el reggelimet, ami egy óriási szelet görögdinnyéből állt. Lélekben azonban már a futó kirándulásra készültem, amit ismét azon a tájon kívántunk lebonyolítani, ahol egykor cserkészként jártunk.

A hőmérsékleti viszonyok ideálisak voltak. Nagyjából 25 fok lehetett kint és 20-30 kilométeres szél fújt. Futás előtt fél órával még bedobtam egy joghurtot, amelybe növényi rostokat kevertem, hogy jobb legyen az emésztésem és legyen elegendő energiám a táv teljesítéséhez. Folyadék is volt bennem bővem, mivel megittam vagy 4-5 csésze teát reggeli után.

Az indulás időpontját fél tizenegyben szabtuk meg. Márk felcsatolta magára a drótokat, amelyeken keresztül a vérnyomás és pulzus értékek az órájára vándoroltak. Beindította a GPS adó-vevőt is, amely szintén az órára csatlakozik.

Elindultunk, de indulás előtt, a múltkori hülyeségekből tanulva, memorizáltam a térképet, így az útvonala a fejemben volt. Gyönyörűen végigfutottunk a túraösvényeken: a főhadiszállás, Lóczy-barlang, zöld háromszög, Jókai-kilátó, kék csík rövid szakasza, kék kereszt, zöld háromszög, piros háromszög, Koloska-sziklák, piros csík, Koloska-forrás, Koloska-völgy, piros csík, Koloska csárda, majd vissza a zöld kereszten, kék kereszt, kék csík, Jókai-kilátó, zöld háromszög, Lóczy-barlang és végül a főhadiszállás.



Ezúttal 1 óra 13 perc alatt teljesítettük a szintén 10 kilométeres távot, olyan kemény terepen, hogy a szintkülönbség jóval meghaladta a 120 métert. Gondolkodtunk is rajta, hogy vajon melyik régi cserkésztestvérünk tudná teljesíteni ezt a próbát. Hát bizony még a minket követő korosztálynak is komoly nehézségei lennének, így nem is csoda, hogy be kell vezetni az iskolákban a heti 5 testnevelés órát.

Vittem magammal egy kamerát és amolyan hadi tudósítóként fényképeket készítettem a legdurvább szakaszokról. A legérdekesebb sorozat a barlangtól a kilátóhoz vezető sziklás terep képei. Nos, azzal kezet fogok, aki ezen felfut velünk legközelebb. Persze van néhány olyan rövid sziklás szakasz, ahol szinte nem is lehet futni. Azon nevettünk, hogy mi felértünk 5 perc alatt, míg a turistáknak 10 percet javasol az irányadó tábla, persze lefelé. Röhej, hogy milyen kondiban vannak a magyar emberek, s nem csoda, hogy a nemzetközi fociban sem tudunk teljesíteni. Mert hát ugye ott futni kell, a 91-ik percben is ugyanolyan gyorsan, mint az elsőben.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Na, jó, azért találkoztunk olyan vándorokkal, akikben megvolt az akarat a testedzésre. Csak itt meg az volt a probléma, hogy a 70 éves mamát húzkodták a vihar után kidőlt fa  gyökerei között.

Miután Márk engedélyezte, hogy gyorsan felfussak a kilátóba és csináljak pár képet, visszafelé is teljesítettük a kilátó-barlang útvonalat, amelyen lefelé legalább olyan kemény mozogni, mint felfelé. A különbség az, hogy itt arra kell figyelni, hogy nehogy kimenjen a bokánk, ha egy kavicsra lépünk véletlenül.

A próbatétel végeztével elhatároztuk, hogy ez az útvonal ezentúl az alapedzés része lesz, amely majd felkészít bennünket hosszabb futókirándulásokra. Annyi biztos, hogy már a második alkalommal javítottunk teljesítményünkön és közel sem fáradtunk el annyira, mint a múltkor, bár megjegyzem én a héten háromszor edzettem sík terepen, 6 kilométeres távon, a siker érdekében.

Következő célpontunk a Noszlopy-kilátó, majd a tihanyi Csúcs-hegy lesz. Remélem hasonló élményekről írok majd akkor is.

Öregcserkészek hétvégi nagy kalandja

Múlt heti szabadságom alatt barátommal, Márkkal, úgy döntöttünk, hogy  napi 1 órás úszásedzéseinkbe beiktatunk egy keményebb futó napot is.

A kigondolt futó ösvény útba ejtette a Lóczy-barlangot, a Jókai-kilátót és a Koloska-völgyet, ahonnét az ugyanezen az útvonalon kellett visszatérnünk induló helyünkre.

A futás részemről nagyon jól sikerült, hiszen a több, mint 10 kilométeres távot 1 óra 20 perc alatt teljesítettük, bár hozzá kell tennem, hogy Márk pár nappal korábban Tihanyban egy ugyanilyen távot úgy 50 perc alatt teljesített, hasonló terepviszonyok között, s így lett harmadik a második helyezettől csupán 2 másodperccel lemaradva.

Szóval az első laza felvezető szakasz elvitt bennünket a barlanghoz, ahonnét tanösvény vezet a kilátóhoz. Nos, itt kezdődtek a gondok, hiszen olyan meredek, sziklás terepen mentünk felfelé, hogy sok helyen nem is lehetett futni. De nem is ez volt a fő gond, hanem az, hogy letértünk már rögtön az elején a zöld háromszöggel jelzett ösvényről és egy rövid vakvágány vitt bennünket egy kisebb erdei kúriához. Ez a kis zöld nyúlvány a barátom GPS-es sportórája által generált térképen is jól látszik.

Ekkor már eléggé kivoltam, de ismét nekifutottunk és közben olyan kemény sziklás emelkedőre kellett feljutni, hogy azt hittem nem élem túl. Aztán néhány méter gyaloglást is beiktatva sikerült felérni a kilátóhoz, ahonnét simább ösvények lazább tempót tettek lehetővé. Ezután ráálltunk a kék kereszt ösvényre, amely feltételezésem szerint a Koloska-sziklákhoz vitt volna bennünket. De közben megijedtünk, hogy eltévedünk, hiszen egyszer már lyukra futottunk és a favágóktól kértünk útbaigazítást. Egy téli túra alapján emlékeztem, ha átvágunk az erdőn, akkor a völgyben húzódó, piros csíkkal jelölt erdei útra jutunk majd, amely elvisz a völgy szívébe, a Koloska-forráshoz.

Így is lett. A forrásnál alaposan megmostam arcomat, hiszen ekkor már árnyékban is meleg volt, napon meg lehettet már vagy 30 fok, pedig még csak délelőtt 10 óra körül volt.

Visszafelé szintén az erdei úton mentünk, a Koloska csárda mögötti réthez, ahonnét egy sokak által nem is ismert régi erdei temető mellett vezet fel egy ösvény (zöld kereszt) a kék kereszt ösvényre, majd a kilátóhoz. Ekkor már  Márk is elbizonytalanodott, de mondtam, hogy a csárdától a kilátó csak 10 perc, bár ismét felfelé kell futni. Amikor ráértünk a kék keresztre, Márk felmutatott a hegyre: “Nézd csak Laca! Ott a kilátó!” – és hangosan nevetett. Én meg mondtam, hogy menjünk csak.

Miközben felfelé  mentünk tovább a zöld kereszten, jobbra elnézve láttuk a Balatont, sőt még Badacsonyt is.

Nekem itt is kellet gyalogolnom picit, de visszaértem a kilátóhoz. Ott kíváncsi kirándulók méregettek bennünket, ahelyett, hogy a strandoltak volna. Mondtam Márknak, hogy menjünk már fel a kilátóba, de lebeszélt, mert nem volt kedve végiggázolni a lépcsőkön bámészkodó embereken.

Visszafelé a barlanghoz én mentem elől, mivel lefelé nagyon kellett vigyázni a csúszós, meredek sziklás ösvényen. Szerencsésen, bokatörés nélkül leértünk a barlanghoz, ahol bámészkodó turisták újabb csoportjával találkoztunk. El is húztunk gyorsan, majd rátértünk a levezető szakaszra, amely bevitte bennünket a célba, ahol már várt minket  másfél-másfél liter szénsav mentes Szentkirályi Ásványvíz, hogy enyhítsük szomjunkat.

Aztán délután a strandon elemeztük az GPS-es óra adatai alapján készült grafikont is, majd levezetésként elmentünk úszni egyet.

Hogyan védekezzünk a munkahelyi stressz ellen válság idején?

Sokan teszik fel ezt a kérdést, és a jelenlegi kritikus gazdasági helyzet miatt nagyon időszerű, hiszen orvosok szerint is évtizedekig ki fog hatni egészségünkre a jelenlegi szituáció.

Én igazából csak a saját példámat tudom felmutatni, mivel jómagam is ember vagyok és sokszor leszek feszült a hétköznapok során, főleg munkavégzés közben. Ezzel nincs is baj, hiszen ez így természetes. A baj ott kezdődik, ha nem tudjuk kezelni a stresszt.

Mi kell ahhoz, hogy ezt hatékonyan tegyük? Először is ismerni kell önmagunkat és tudnunk kell, hogy miként hat ránk a “feszkó”.

Nekem például gyakran gombóc keletkezik a torkomban, bekerekedek, majd ez a gombóc egyre lejjebb megy a légcsövemben, amelyben ezáltal szorító érzés keletkezik. Aztán a feszültség rámegy a mellizmomra és ott érzek szúró érzést. Infarktus gyanú… Mondaná a szakember. Vagy mégsem? Nem tudom… Lényeg az, hogy megtanultam kezelni.

Összeszedtem azokat az eszközöket, amelyekkel hatékonyan kordában lehet mindezt tartani, sőt elejét lehet venni az ilyen fura tüneteknek.

Elsőként a tudatban kell rendet tenni. Meg kell magyaráznom magamnak, hogy attól nem mennek jobban a dolgok, ha folyton aggódom. Sőt, csak rosszabb lesz, mert megbetegszem. Ezt pedig azért nem kellene, hiszen van egy családom, aki számít rám, meg így már nem lesz esélyem arra, hogy értéket termeljek.

Következő lépésben oda kell figyelni az étkezésre. Jómagam reggelire és délelőtt csak gyümölcsöket eszem, hogy tiszta energiát nyerjek a nap kezdetén. Néha elfogyasztok egy-egy meggyes vagy almás pitét, de semmiképpen sem sonkástojással kezdem a napot.

Ebédre általában salátákat, zöldségleveseket és főzelékféléket fogyasztok egy-egy teljes kiőrlésű péksüteménnyel kísérve.
Kedvenc pH lugósító menümet a VegaFood szállítja.

Uzsonnára becsúszik egy alma, vagy mogyoró, dió, esetleg kókusz szirom.

Vacsora kicsit dúsabb fehérjében: hal vagy csirke vagy tojás vagy sajt, de mindenképpen salátával.

Erre azért már le kell nyomni egy pohár jó minőségű bort. Esetleg kettőt, de semmi esetre sem hármat. Aki nem tud mértéket tartani, az önmaga ellensége. Nem túl jó érzés másnaposan dolgozni. Meg 60 évesen máj elégtelenségben elhunyni sem.

A helyes étkezéshez elegendő mennyiségű folyadék fogyasztása is szükséges, amely 2-3 liter vizet jelent napi szinten. Nyáron ez lehet 4-5 liter is. A vízbe érdemes egy kis citromot is csavarni, amely kedvező lúgosító hatással van a szervezetre. Kedvenc teáim: fekete tea, zöld tea, fehér tea, vörös tea. Azok a teák amelyek pedig számomra kifejezetten segítenek oldani a feszültséget például a citromfű, az orbáncfű, a macskagyökér, de a kedvencem a Pannonhalmi Szívnyugtató Teakeverék.

Ha a fenti teák kevésnek bizonyulnak, akkor érdemes homeopátiás készítményekkel próbálkozni, olyanokkal mint például a Nervoheel, vagy a Sedatif PC, de semmiképpen se szedjünk nyugtatót, olyant mint például a Xanax.

Nagyon fontos, hogy az ülő munka mellett eleget mozogjunk. Ahova lehet, menjünk gyalog és a lift helyett használjuk a lépcsőt. Jómagam szombat-vasárnap egy-egy órát szoktam intenzíven futni. Emellett napi szinten művelem a jóga alapú 5 tibeti rítust, amely a nevével ellentétben inkább egy erősítő gyakorlatsorozathoz hasonlít.

És persze férfiaknak nagyon fontos a biztos családi háttér. Azok a férfiak bizonyíthatóan tovább maradnak életben, akiknek stabil párkapcsolatuk van és egészséges, rendszeres szexuális életet élnek partnerükkel.

Még egy fontos szabály van, ez pedig a rendszeresség. Érdemes magunkat egy adott ritmusra rászoktatni és aszerint élni, mert a szervezet is szereti a kiszámíthatóságot, akár a piacok, ha már a pénzügyi válság kapcsán beszélünk a stresszről.

Ami még nagyon fontos, hogy ne vigyük túlzásba  munkát. Inkább tervezzük meg saját személyünkre szabva, hogy mit szeretnénk egy adott héten vagy napon elvégezni és próbáljunk a terv szerint haladni. A nagyobb feladatokat nyugodtan napoljuk el. És még egy nagyon fontos szabály: nem az a jó dolgozó, aki folyton túlórázik. Azt mondom, hogy itt is érvényes a régi mondás: “többet ésszel, mint erővel.” Általában azok túlóráznak, akik nem elég okosak és így akarják demonstrálni, hogy ők jók.

Fontos az is, hogy eleget pihenjünk. Bizony egy felnőtt dolgozó embernek kell a napi 8 óra alvás, ahhoz, hogy egyenletes és jól tudjon teljesíteni. Ha ez nem megy, akkor hétvégén az éjszakába menő tivornyák helyett inkább aludjunk egy-egy órával többet, akár 9-10 órát.

Nos, ezt jól összefoglaltam… Látszik, hogy próbálok egészségesen élni, aztán lehet, hogy holnap meg elüt a villamos – mondják a cinikusok. De addig is jól érzem magam, mert én nem küzdök gyomorbántalmakkal, székrekedéssel, súlyfelesleggel, kimerültséggel vagy másnapossággal.

Persze akinek ez nem tetszik, éljen úgy ahogy akar.