Bringával a balatoni végvárak alatt

Már gyerekkorom óta terveztem ezt a kerékpártúrát, de valamiért soha nem jött össze. Valószínűleg nem volt elég akarat hozzá. Közeledett júliusi szabadságom és az időjárás az első napokra nem sok jót ígért, így családommal egyetértésben úgy döntöttem, hogy meglátogatom apámat, aki ilyenkor a pincéjénél tölti nyugdíjas, de dolgos napjait.

Vasárnap délben indultunk barátommal, Márkkal. Az idő ideális volt kerékpározáshoz. Borult volt az ég, de az eső nem esett. A hőmérséklet 20 fok körül lehetett, vagy valamivel alatta. A szél nem volt erős, de néha kaptunk szemből egy-egy kellemetlenebb hűvös löketet.

A terv az volt, hogy Balatonfüredről Badacsonyig tekerünk, ahol én hajóval folytatom utamat Keszthelyig, Márk pedig visszateker Füredre. Az útvonal tervező szerint ezt a nagyjából 45 kilométeres szakaszt 3 óra 45 perc alatt kellett volna megtennünk. Mi úgy gondoltuk, hogy 3 óra biztosan elég lesz pihenőkkel. Igazából négy óra előtt Badacsonyban kellett lenni, mert akkor indult a hajóm.

Kényelmes tempóban indultunk és sokat viccelődtünk az úton. Elsőként Zánkánál tartottunk egy rövid pihenőt, majd Révfülöpig meg sem álltunk. Az kissé zavart, hogy Udvarinál és Akalinál a bringaút folyton lemegy a partra, majd feljön a partról. Révfülöpnél tartottunk egy félórás pihenőt. Itt van egy emlékmű, amely röviden elmondja a település történetét. Idéznék a honlapjukról, amely hasonló összefoglalást tartalmaz:

“Az Árpád-korban a rév köré kis halászfalu települt. A XIII. században a szigeti részen már egyhajós, vörös homokkőből épült kis templomot emeltek. 1548-ban zsákmányra éhes kegyetlen török portyázók égették fel az addig szépen fejlődő kis települést, mely teljesen lakatlanná vált. A tűzben elpusztult Fülöp azonban – akár a főnixmadár – poraiból született újjá a XVIII. századtól.”

Az emlékmű szövegét olvasva megszólalt egy nyaraló úriember, miközben mohón egy hatalmas fagylaltot nyalogatott: “Ugyan már! Mit keresett volna a török a Balatonnál?”

A fenti nyilatkozat elárulta, hogy mennyire ismeri az átlag városlakó saját hazája történelmét. Biztosan nem így nyilatkozik, ha tudja, hogy a Balaton-felvidéken és a Bakony körül egy teljes végvárrendszer húzódott a XVI-XVII. században, melyet az osztrákok (akkor még őket is németeknek hívták) romboltattak le a török kiűzése után, azt az ürügyet találva, hogy elvesztették védelmi funkciójukat. Szóval nagyon is itt volt a török a Balatonnál és hol falvakat égetett fel, hol üzletelt a helyiekkel.

Végvárak a Balaton vidéken a XVI. század második féleben

Miután jót falatoztunk nagymamám meggyes pitéjéből, mert hogy vittünk bőven, folytattuk utunkat Badacsonyba. Gyorsan meg is érkeztünk és még majdnem egy órám volt a hajó indulásáig. Csináltunk néhány fényképet és ettünk még pár pitét, majd Márk visszafordult Füredre én pedig felszálltam a Györök motorosra.

A hajóút 2 órát vett igénybe, mivel kikötöttünk Szigligeten, majd Balatongyörökön és csak ezután futottunk be Keszthelyre. Elég rosszra fordult az idő, rövidebb szitáló záporok is elkaptak bennünket. Amikor tehettem, a tanúhegyeket fényképeztem.

Miután kikötöttünk Keszthelyen, még 15 kilométert kellett tekernem, át a vadaskerten, le a hévízi tóig, majd a pincéig. 45 perc tekerés után elértem végcélomat és este 7 előtt megérkeztem apám pincéjéhez, ahol már várt a vacsora.

Vörösborral ünnepeltük, hogy sikerült végrehajtani a régóta dédelgetett tervet. A vacsora csípős omlós házikolbászból, házi sonkából, halból, sajtból, házi sütésű magos kenyérből, saját termelésű fokhagymából, kovászos uborkából és erős paprikából állt. Nem, vagyok egy nagy húsevő, de a kolbász vetekedett a Pick Csípőssel.

Hírdetés