Front-end fejlesztő

Az Adecco a világ vezető nemzetközi hátterű HR szolgáltatója

Front-end fejlesztő

pozícióba keres szakembert, üzleti alkalmazás fejlesztéssel foglakozó partneréhez.

Amit kínálunk:

  • Változatos projektek – ügyfeleink üzleti profiljai között a dohányipartól a vadvédelmen át a légi forgalomig szinte minden megtalálható, emellett projektjeinken a csapatok folyamatos mozgásban vannak, így nem kell tartanod tőle, hogy évekig ugyanazon alkalmazással kell majd foglalkoznod.
  • Friss technológiák – megoldásainkat szinte minden esetben a piacon lévő legfrissebb stabil technológiákkal valósítjuk meg, így folyamatosan naprakész és sokoldalú tudással fogsz rendelkezni.
  • Szakmai kihívások – alkalmazásaink között több olyan is található, mely a világon teljesen egyedi igényre nyújt testre szabott megoldást, ezek tervezésének és megvalósításának pedig aktív részese lehetsz.
  • Hatékony fejlődés – vezető fejlesztőink és tapasztaltabb kollégáink folyamatos mentorálása mellett sokkal gyorsabban bővítheted és mélyítheted szakmai tudásodat.
  • MCP vizsgák – minden kollégánknak ingyenesen biztosítjuk a lehetőséget, hogy Microsoft képzéseken és vizsgákon vehessen részt.
  • Karrier építés – többszintű, átlátható értékelési rendszer és éves értékelések biztosítják, hogy minden visszajelzést megkapj, ami a szakmai előmeneteledet segítheti.
  • Cégen belüli közösségi élet – közvetlen hangulatú céges rendezvények (happy friday, bográcsozás, disznóvágás, gokart és bowling verseny, laser tag, csapatépítő kirándulások, céges grill-estek, fakultatív sport és egyéb programok).
  • Rekreáció – pihenősarok babzsákokkal, csocsóasztalokkal és Guitar Hero-val.
  • Gyümölcs-keddek – változatos gyümölcsválaszték minden kedden az egészséges életmód jegyében.

Feladatok:

  • Webalkalmazások fejlesztése Angular segítségével.
  • CSS / SASS fejlesztés.
  • Optimalizálás mobil eszközökre.
  • Integráció saját fejlesztésű REST API-val.

Elvárások:

  • 3 – 5 éves szakmai tapasztalat.
  • Javascript-ben programozás.
  • HTML és CSS, regex ismerete.
  • ES6, Angular, Webpack, Node.js, Git
  • REST API fejlesztésében szerzett tapasztalat.
  • Aktív angol nyelvtudás.
  • Proaktivitás.

Munkavégzés helye:

  • Budapest

Ha ajánlatunk felkeltette érdeklődését, kérem magyar és angol nyelvű önéletrajzát a pozíció megnevezéssel küldje Spiller László vezető IT toborzási tanácsadónk részére a laszlo.spiller@adecco.com címre vagy hívja a +36 30 291 3089-es telefonszámot.

Hírdetés

Full-stack Java/JavaScript fejlesztő

Az Adecco a világ vezető nemzetközi hátterű HR szolgáltatója

Full-stack Java/JavaScript fejlesztő

pozícióba keres szakembert, üzleti alkalmazás fejlesztéssel foglakozó partneréhez.

Feladatok:

  • Üzleti alkalmazások fejlesztésében való részvétel több szektorban (bank, energetika, ecommerce).
  • A teljes fejlesztési folyamatban való aktív részvétel.
  • Webalkalmazások fejlesztése elosztott architektúrában.
  • Kisebb fejlesztőcsapat és juniorok mentorálása.
  • Döntéstámogatás architektúrális kérdésekben és dokumentációk készítése.

Elvárások:

  • 4+ éves Java/Scala backend fejlesztési tapasztalat.
  • 3+ éves JS webes fejlesztési tapasztalat.
  • REST API modell ismerete.
  • Adatbázis fejlesztési ismeretek.
  • Jó problémamegoldó képesség, kreatív gondolkodás.
  • Tanulási hajlandóság.

Munkavégzés helye:

  • Budapest

Ha ajánlatunk felkeltette érdeklődését, kérem magyar és angol nyelvű önéletrajzát a pozíció megnevezéssel küldje Spiller László vezető IT toborzási tanácsadónk részére a laszlo.spiller@adecco.com címre vagy hívja a +36 30 291 3089-es telefonszámot.

PHP fejlesztő

Az Adecco a világ vezető, nemzetközi hátterű HR szolgáltatója, telekommunikációs megbízója részére értékesítési rendszer fejlesztéséért felelős csapatába keres

PHP fejlesztő

pozícióba munkatársat.

Feladatok:

  • Meglévő webes alkalmazások fejlesztése.
  • Hibakeresés, hibajavítás.
  • Alkalmazástámogatás.
  • Dokumentáció készítése.

Elvárások:

  • 2-3 év PHP fejlesztői tapasztalat.
  • Erős JavaScript ismeretek.
  • Back-end oldalon szerzett magas szintű ismeretek.
  • SQL ismertek (Oracle/MySQL/PostgreSQL)
  • Legalább alapszintű angol nyelvtudás.
  • Nyitottság személyiség.

Amit ajánlunk:

  • Versenyképes juttatási csomag,
  • Barátságos, kommunikatív, nyitott gondolkodású környezet,
  • Kimagasló munkahelyi körülmények,
  • Előrelépési lehetőségek, szakmai tréningek,
  • Innovatív technológiák.

Ha ajánlatunk felkeltette érdeklődését és alkalmasnak érzi magát a pozíció betöltésére, kérem magyar és angol nyelvű önéletrajzát a pozíció megnevezéssel küldje Spiller László vezető IT toborzási tanácsadónk részére a laszlo.spiller@adecco.com címre vagy hívja a +36 30 291 3089-es telefonszámot.

Application Support Developers

Adecco Group, the world’s leading provider of HR solutions, is looking for professional

Application Support Developers

who will be focused on providing application design

and development support for our client that creates online payment systems and banking applications.

The job:

  • Provide production support to desktop and mobile application services platform.
  • Design and development of software development projects.
  • Be the representative on production issues for the application development team.
  • Provide OOH support on a rotation basis during off-hours as needed to supplement dedicated 24/7 team.
  • Monitor production issue queue on a rotation basis.
  • Work with business team to prioritize, analyze and manage production issues to closure.
  • Individually accountable for application design on assigned projects.

The requirements:

  • Bachelor degree in the IT sector
  • Up to 1 years of experience in full life cycle development of projects involving desktop websites, mobile websites, and mobile apps (preferable).
  • Familiar with developing web application using HTML5, CSS3, JavaScript Frameworks
  • In depth understanding of Java programming language
  • Understanding of build tools
  • Understanding of continuous integration
  • Unit testing
  • Analytical and problem solving skills
  • Innovative, flexible and self-directed personality
  • Team player attitude
  • Willingness to learn new technologies
  • Any certificate on Java related technologies is a plus

Location:

  • Budapest, Hungary.

If you are interested in the position, please send your CV to our IT expert, László Spiller, executive consultant laszlo.spiller@adecco.com or call +36 30 291 3089.

 

Front-End Developers

Adecco Group, the world’s leading provider of HR solutions, is looking for professional

Front-End Developers

who will be focused on developing end-to-end user centric solutions for our client that creates online payment systems and banking applications.

The job:

  • Develop new user-facing features.
  • Ensure the technical feasibility of UI/UX designs.
  • Assure that all user input is validated before submitting to back-end.
  • Collaborate with other team members, team leader and project manager.
  • Providing accurate timing estimates on work.
  • Discussing technical solutions with team leader and providing innovative new ideas to solutions.
  • Maintaining a high awareness of industry issues, particularly in regard to accessibility, usability, and emerging technologies, with a view to incorporating these in future projects and staying ahead of the market.
  • Testing cross-browser, cross-platform and cross-device compatibility for inconsistencies.
  • Testing for compliance to specified standards such as accessibility standards in the clients region or domain.

The requirements:

  • Minimum 3 years experience with high traffic websites.
  • Proficient knowledge of HTML5, CSS3, client-side scripting and JavaScript frameworks, including JQuery.
  • Good knowledge of asynchronous request handling, partial page updates, and AJAX.
  • Understands key server-side web development concepts.
  • Proficient understanding of cross-browser compatibility issues and ways to work around them.
  • Basic knowledge of code versioning tolls, such as Git.
  • Develop and test across multiple browsers, platforms, and devices, including smart phones and tablets.

Location:

  • Budapest, Hungary.

If you are interested in the position, please send your CVs in English and Hungarian to laszlo.spiller@adecco.com with the name of the position and please register yourself at http://www.adecco.hu/hu/allaskeresoknek/regisztracio

Data Visualization and Usability Engineers

The Adecco Group, the world’s leading provider of HR solutions, is looking for professional

Data Visualization and Usability Engineers

who will be responsible for  interacting with the business to define needs and scope and deliver a range of dashboards and reports to improve the flow of information for the business partners.

The job:

  • Perform continuous analysis and requirement handling.
  • Contribute to the development and testing activities.
  • Maintain products and legacy features.
  • Customer support.
  • Deploy newly developed functionality to pilot customers.
  • Continuous improvement of products and processes.
  • Product documentation.
  • Configuration management.

The requirements:

  • MSc or BSc degree in computer science, engineering or related technical field.
  • Experience in multiple tools e.g. Tableau and the ability to manage multiple solutions to enable analytics.
  • Familiarity and working experience with Javascript based frameworks (e.g. AngularJS) is an advantage.
  • Good command of written and spoken English is a must.

Location:

  • Budapest, Hungary.

If you are interested in the position, please send your CVs in English and Hungarian to laszlo.spiller@adecco.com with the name of the position and please register yourself at http://www.adecco.hu/hu/allaskeresoknek/regisztracio.

 

C# Application Developers

The Adecco Group, the world’s leading provider of HR solutions, is looking for a professional

C# Application Developers

who will be responsible for  creating applications that cover a wide scope including network planning and configuration; network performance monitoring and secure connection to external networks.

The job:

  • Analyze detailed requirements coming from Solution Architects.
  • Design, implement and perform basic tests of software solutions.
  • Participate in maintenance activities of the related applications.
  • Participate in technical studies and prototyping.
  • Participate in test automation.
  • Close cooperation with all the team members (not only developers).
  • Provide marketing support and competence development related to the products.
  • Support the deployment of applications.
  • Provide expert support to service delivery activities worldwide.

The requirements:

  • MSc or BSc degree in computer science, engineering or related technical field.
  • Experience in developing ASP.NET based applications.
  • Experience in programming C# on .NET 4.0.
  • Experience in working with databases (MSSQL, Oracle) and XML.
  • Knowledge of JavaScript.
  • Good command of written and spoken English is a must.
  • Good team player, good mentoring skills.

Location:

  • Budapest, Hungary.

If you are interested in the position, please send your CVs in English and Hungarian to laszlo.spiller@adecco.com with the name of the position and please register yourself at http://www.adecco.hu/hu/allaskeresoknek/regisztracio.

JavaScript Developer

Our partner, an innovative web service development company, is looking for a

JavaScript Developer

who will be responsible for desgining and developing scientific web applications.

The job:

  • Designing and developing web application modules for reporting and data visualization.
  • Influencing the development of an underlying web services product.
  • Developing a complete web application from modules.

Requirements:

  • BSc or higher degree in IT or related field.
  • Good written and verbal communication in English.
  • Excellent Javascript and AJAX programming skills.
  • Experience with several Javascript libraries.
  • Good UI design skills.
  • Understanding the OOP basics.
  • Understanding Web Services.
  • Knowledge in agile development and software testing.

Sectors:

  • IT / Telecommunication
  • Development / Programming

Location:

  • Budapest, Hungary.

How to apply:

  • If you are interested in the position, please send your CV to our IT expert, László Spiller, executive consultant: laszlo.spiller@adecco.com
  • or call +36 30 981 0403.

Web User Interface Developer

I am looking for a

  • Web User Interface Developer

for a company specialized in travel search engine, based in Budapest.

The role:

  • Front-end software development, testing and maintenance,  as well as user interface design.
  • Cooperating with developers on the back-end side.

Requirements (higher weighting more important):

  • 10: 3 years experience in AJAX including modern JavaScript frameworks (Prototype, JQuery or YUI) and unobtrusive JavaScript.
  • 10: Deep knowledge of Object Oriented Programming and UML based design.
  • 10: Understanding architectural design patterns, e.g. MVC.
  • 10: Experience in version control tools, e.g.  CVS, SVN.
  • 10: 4 years experience in building multilingual websites and browser independent coding, including practice in CSS and templating languages, e.g. Velocity, Smarty and Django template.
  • 10: SEO and website optimization experience.
  • 10: Strong intermediate English.
  • 9: Well organized personality with the ability to work on different projects simultaneously.
  • 9: Open personality with good communication skills.
  • 8: Experience with high-traffic web applications.
  • 8: Understanding content Management Systems e.g. Joomla.
  • 8: Strong problem solving and analytical skills.
  • 8: Good design skills.
  • 7: Experience or deep understanding of the following tools and technologies: Java, J2EE, JSP, Tomcat, Eclipse, Hibernate.

Sectors:

  • IT/Telecommunications
  • IT programmer / Developer

Location:

  • Budapest


Vezető fejlesztő (PHP, SQL)

Mit várunk?
Ügyfélorientált, nyitott, dinamikus, rugalmas, jó kezdeményezőkészségű, önálló és csapatmunkában egyaránt hatékonyan dolgozó személyiség
Megfelelő kommunikációs készség szóban, írásban
Motiváció a szakmai célok megvalósítására
Kiváló problémamegoldó készség
Teljes munkaidőben a budapesti központban végzett munka
Szakirányú végzettség, és/vagy meggyőző referenciák
Alapfokú angol nyelvtudás – minimum írott szöveg megértése
MS Office felhasználói ismerete (Word, Excel, Outlook, PowerPoint)
Objektum orientált paradigmákban szerzett tapasztalat
Tervezési minták ismerete
PHP, SQL erős ismerete, legalább 3 év szakmai tapasztalat
UML ismerete, tervezési tapasztalat
Linux, Apache, Windows, Windows server alapvető ismerete
HTML, Javascript, AJAX ismerete
Verziókezelő rendszerek használatában szerzett jártasság (SVN, CVS)
Előnyök:
JavaScript frameworkok ismerete (pl.: JQuery, Ext-JS)
Zend Framework ismerete
Jártasság a kódminőség javítását szolgáló rendszerekben (pl.: phpDoc, CodeSniffer)
ORM rendszerek ismerete (pl.: Doctrine)
Tesztelési tapasztalat (Unit tesztek)
Agilis szoftverfejlesztési módszertanok ismerete (Pl.: Scrum, XP)
Continuous integration szerver tapasztalat
C++, C#, JAVA ismerete
Feladatok:
Különféle programozási munkák mellett foglalkozik technológiai tanácsadással, rendszertervezéssel, rendszerintegrációval, adatbázis tervezéssel, fejlesztői csapat koordinálásával. Feladatai közé tartozik még a folyamatos projektkövetés és dokumentálás. Szoros együttműködés a projektmenedzserekkel, designerekkel, a front-end és back-end fejlesztőkkel.
Mit kínálunk:
Versenyképes jövedelem
Fejlődési és előrelépési lehetőség
Lendületes iparág
Progresszív cég
Tapasztalt szakértő csapat
Inspiráló munka
Jelentkezés: karrier@erise.hu

Mit várunk?

  • Ügyfélorientált, nyitott, dinamikus, rugalmas, jó kezdeményezőkészségű, önálló és csapatmunkában egyaránt hatékonyan dolgozó személyiség
  • Megfelelő kommunikációs készség szóban, írásban
  • Motiváció a szakmai célok megvalósítására
  • Kiváló problémamegoldó készség
  • Teljes munkaidőben a budapesti központban végzett munka
  • Szakirányú végzettség, és/vagy meggyőző referenciák
  • Alapfokú angol nyelvtudás – minimum írott szöveg megértése
  • MS Office felhasználói ismerete (Word, Excel, Outlook, PowerPoint)
  • Objektum orientált paradigmákban szerzett tapasztalat
  • Tervezési minták ismerete
  • PHP, SQL erős ismerete, legalább 3 év szakmai tapasztalat
  • UML ismerete, tervezési tapasztalat
  • Linux, Apache, Windows, Windows server alapvető ismerete
  • HTML, Javascript, AJAX ismerete
  • Verziókezelő rendszerek használatában szerzett jártasság (SVN, CVS)

Előnyök:

  • JavaScript frameworkok ismerete (pl.: JQuery, Ext-JS)
  • Zend Framework ismerete
  • Jártasság a kódminőség javítását szolgáló rendszerekben (pl.: phpDoc, CodeSniffer)
  • ORM rendszerek ismerete (pl.: Doctrine)
  • Tesztelési tapasztalat (Unit tesztek)
  • Agilis szoftverfejlesztési módszertanok ismerete (Pl.: Scrum, XP)
  • Continuous integration szerver tapasztalat
  • C++, C#, JAVA ismerete

Feladatok:

  • Különféle programozási munkák mellett foglalkozik technológiai tanácsadással, rendszertervezéssel, rendszerintegrációval, adatbázis tervezéssel, fejlesztői csapat koordinálásával. Feladatai közé tartozik még a folyamatos projektkövetés és dokumentálás. Szoros együttműködés a projektmenedzserekkel, designerekkel, a front-end és back-end fejlesztőkkel.

Mit kínálunk?

  • Versenyképes jövedelem
  • Fejlődési és előrelépési lehetőség
  • Lendületes iparág
  • Progresszív cég
  • Tapasztalt szakértő csapat
  • Inspiráló munka


Vezető PHP fejlesztő

Média területen piacvezető multinacionális cégcsoporthoz keresünk munkatársakat Web 2.0 és közösségi portál témájú projektekhez. A cégcsoport több olyan oldalt is üzemeltet, melyek a világ leglátogatottabb 100 weboldala, illetve Magyarország leglátogatottabb 10 weboldala között szerepelnek. Az új fejlesztések mind a tartalom, mind pedig az alkalmazott technológiák alapján szintén a világ élvonalába tartoznak. Komoly, tőkeerős háttér biztosítja a nyugodt munkát, a kiemelt bérezést és a szakmai fejlődést.

A Feladat:

  • PHP alapú nemzetközi portálrendszerek fejlesztése egy professzionális csapatban
  • Meglévő rendszerek továbbfejlesztése, illetve kreatív új ötletek kidolgozása

Szakmai elvárások:

  • Min. 3+ év fejlesztési tapasztalat
  • Magas fokú PHP (5) ismeretek
  • Erős és alapos SQL ismeretek (MySQL 5.x)
  • Objektum Orientált programozási háttér (Java vagy C++) vagy OOP teljes körű ismerete
  • Javascript és Javascript könyvtárakban szerzett tapasztalat (jQuery, prototype, ExtJS)
  • SVN vagy CVS tapasztalat
  • Nyílt forráskódú technológiák az alapos ismerete (PHP, MySQL, memcache)
  • CSS és HTML részletes ismerete
  • Kiváló csapatjátékos, specifikáció alapján önálló, koncentrált munkavégzés
  • Junior fejlesztők munkájának koordinálása
  • Jó szóbeli és írásbeli kommunikációs készség
  • Megbízható, megfontolt személyiség
  • Szakmai angol szöveg megértése

Előnyt jelent:

  • Szakirányú végzettség, szakmai képzések
  • PHP-s keretrendszer vagy keretrendszerek használatában szerzet tapasztalat
  • Szoftverfejlesztésben szerzett tapasztalat (UML nem követelmény, de előny)
  • Szakmai cikkek olvasása, szakmai tudás önállóan történő szinten tartása, fejlesztése

Amit kínálunk:

  • A legmodernebb technológiák használata
  • Fiatal, dinamikus csapat
  • Szakmai támogatás és tudásbázis a munkavégzéshez
  • Folyamatos fejlődés, kihívások
  • Nemzetközi karrierlehetőség
  • Kiemelkedő bérezés: Tapasztalattól és szakmai tudástól függően.
  • Cafeteria rendszer, céges tréningek, szakmai utak

Munkaidő, helyszÍn:

  • Modern, jól felszerelt iroda Budapest központjában
  • Napi fix, nyolc órás munkaidő

Web Developer (Java/J2EE)

About this role:
The candidate will work with some of the best developers in the industry, putting their experience to practice alongside ours. The candidate will have to proactively learn our systems and then lead enhancements and propose new ideas.
You will work as part of a delivery focused, state-of-the-art software development team responsible for designing, developing and supporting web-based solutions for our partner. You will use cutting edge software development techniques and technologies, following the best practices of the industry.

You will help our partner implement:

Scalable, fault tolerant and distributed web applications

Complex software design patterns using the latest J2EE technologies

Software testing frameworks (unit/non regression/ user acceptance)

Normalized relational databases

Secure role-based applications

Web applications that exhibit traceability and facilitate troubleshooting

Modern, sophisticated and internationalized user interfaces

Requirements:

We are looking for engineers with experience in the following areas:
A passion for cutting edge object oriented software development techniques, patterns and best practices
A strong sense of ownership; you own, and are accountable for, your deliverables and you manage the full application lifecycle
The ability to work effectively in English with diverse cultures in a global team; sensitivity and appreciation for diverse cultural norms/styles
The ability to communicate issues clearly and concisely to peers, senior management and clients
Organizational, time management and team work skills
To be highly motivated, dynamic, hardworking and eager to succeed
To be able to perform independent work as well as work in partnership with business people in various financial disciplines such as Operations and Research.

Required Qualifications and Skills:
A University Undergraduate or Master’s Degree in Computer Science
3-4 years professional experience of developing web applications in Java
Fluent English
Solid understanding of Object Oriented Analysis and Design
Practical experience using Java frameworks such as Spring, Hibernate, JSF
Demonstrable knowledge of core web languages: HTML, JavaScript, XML, CSS
Development experience using the latest web technologies: RIA development (AJAX, Flex), Web Services, Web standards

Nice to have:
Understanding of Content Management issues (document lifecycle, workflow, versioning, indexing)
Experience with Microsoft Office SharePoint Server
Experience of scripting languages: Perl, Unix/Linux shell
Website design, web application GUI design