Sokan teszik fel ezt a kérdést, és a jelenlegi kritikus gazdasági helyzet miatt nagyon időszerű, hiszen orvosok szerint is évtizedekig ki fog hatni egészségünkre a jelenlegi szituáció.
Én igazából csak a saját példámat tudom felmutatni, mivel jómagam is ember vagyok és sokszor leszek feszült a hétköznapok során, főleg munkavégzés közben. Ezzel nincs is baj, hiszen ez így természetes. A baj ott kezdődik, ha nem tudjuk kezelni a stresszt.
Mi kell ahhoz, hogy ezt hatékonyan tegyük? Először is ismerni kell önmagunkat és tudnunk kell, hogy miként hat ránk a “feszkó”.
Nekem például gyakran gombóc keletkezik a torkomban, bekerekedek, majd ez a gombóc egyre lejjebb megy a légcsövemben, amelyben ezáltal szorító érzés keletkezik. Aztán a feszültség rámegy a mellizmomra és ott érzek szúró érzést. Infarktus gyanú… Mondaná a szakember. Vagy mégsem? Nem tudom… Lényeg az, hogy megtanultam kezelni.
Összeszedtem azokat az eszközöket, amelyekkel hatékonyan kordában lehet mindezt tartani, sőt elejét lehet venni az ilyen fura tüneteknek.
Elsőként a tudatban kell rendet tenni. Meg kell magyaráznom magamnak, hogy attól nem mennek jobban a dolgok, ha folyton aggódom. Sőt, csak rosszabb lesz, mert megbetegszem. Ezt pedig azért nem kellene, hiszen van egy családom, aki számít rám, meg így már nem lesz esélyem arra, hogy értéket termeljek.
Következő lépésben oda kell figyelni az étkezésre. Jómagam reggelire és délelőtt csak gyümölcsöket eszem, hogy tiszta energiát nyerjek a nap kezdetén. Néha elfogyasztok egy-egy meggyes vagy almás pitét, de semmiképpen sem sonkástojással kezdem a napot.
Ebédre általában salátákat, zöldségleveseket és főzelékféléket fogyasztok egy-egy teljes kiőrlésű péksüteménnyel kísérve.
Kedvenc pH lugósító menümet a VegaFood szállítja.
Uzsonnára becsúszik egy alma, vagy mogyoró, dió, esetleg kókusz szirom.
Vacsora kicsit dúsabb fehérjében: hal vagy csirke vagy tojás vagy sajt, de mindenképpen salátával.
Erre azért már le kell nyomni egy pohár jó minőségű bort. Esetleg kettőt, de semmi esetre sem hármat. Aki nem tud mértéket tartani, az önmaga ellensége. Nem túl jó érzés másnaposan dolgozni. Meg 60 évesen máj elégtelenségben elhunyni sem.
A helyes étkezéshez elegendő mennyiségű folyadék fogyasztása is szükséges, amely 2-3 liter vizet jelent napi szinten. Nyáron ez lehet 4-5 liter is. A vízbe érdemes egy kis citromot is csavarni, amely kedvező lúgosító hatással van a szervezetre. Kedvenc teáim: fekete tea, zöld tea, fehér tea, vörös tea. Azok a teák amelyek pedig számomra kifejezetten segítenek oldani a feszültséget például a citromfű, az orbáncfű, a macskagyökér, de a kedvencem a Pannonhalmi Szívnyugtató Teakeverék.
Ha a fenti teák kevésnek bizonyulnak, akkor érdemes homeopátiás készítményekkel próbálkozni, olyanokkal mint például a Nervoheel, vagy a Sedatif PC, de semmiképpen se szedjünk nyugtatót, olyant mint például a Xanax.
Nagyon fontos, hogy az ülő munka mellett eleget mozogjunk. Ahova lehet, menjünk gyalog és a lift helyett használjuk a lépcsőt. Jómagam szombat-vasárnap egy-egy órát szoktam intenzíven futni. Emellett napi szinten művelem a jóga alapú 5 tibeti rítust, amely a nevével ellentétben inkább egy erősítő gyakorlatsorozathoz hasonlít.
És persze férfiaknak nagyon fontos a biztos családi háttér. Azok a férfiak bizonyíthatóan tovább maradnak életben, akiknek stabil párkapcsolatuk van és egészséges, rendszeres szexuális életet élnek partnerükkel.
Még egy fontos szabály van, ez pedig a rendszeresség. Érdemes magunkat egy adott ritmusra rászoktatni és aszerint élni, mert a szervezet is szereti a kiszámíthatóságot, akár a piacok, ha már a pénzügyi válság kapcsán beszélünk a stresszről.
Ami még nagyon fontos, hogy ne vigyük túlzásba munkát. Inkább tervezzük meg saját személyünkre szabva, hogy mit szeretnénk egy adott héten vagy napon elvégezni és próbáljunk a terv szerint haladni. A nagyobb feladatokat nyugodtan napoljuk el. És még egy nagyon fontos szabály: nem az a jó dolgozó, aki folyton túlórázik. Azt mondom, hogy itt is érvényes a régi mondás: “többet ésszel, mint erővel.” Általában azok túlóráznak, akik nem elég okosak és így akarják demonstrálni, hogy ők jók.
Fontos az is, hogy eleget pihenjünk. Bizony egy felnőtt dolgozó embernek kell a napi 8 óra alvás, ahhoz, hogy egyenletes és jól tudjon teljesíteni. Ha ez nem megy, akkor hétvégén az éjszakába menő tivornyák helyett inkább aludjunk egy-egy órával többet, akár 9-10 órát.
Nos, ezt jól összefoglaltam… Látszik, hogy próbálok egészségesen élni, aztán lehet, hogy holnap meg elüt a villamos – mondják a cinikusok. De addig is jól érzem magam, mert én nem küzdök gyomorbántalmakkal, székrekedéssel, súlyfelesleggel, kimerültséggel vagy másnapossággal.
Persze akinek ez nem tetszik, éljen úgy ahogy akar.