Trendek és újdonságok az adattárolási technológiákban

Adecco IT Academy 

Adecco IT Academy – 2013. március 13.

DANUBIUS HEALTH SPA RESORT HELIA ****

Az Adecco IT Academy eddigi legnépesebb (80 fős) rendezvényén Módly Zoltán, az EMC tanácsadója tartott szakmai előadást az adattárolási technológiák újdonságaikról. A tartalmas előadást követően Spiller László ismertette az Adecco Candidate International Mobility programját, melyet egy rendszermérnököknek szervezett mini állásbörze követett, hazai és külföldi ajánlatokkal.

Spiller László, az Adecco vezető tanácsadója, köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a rekord számú résztvevő is azt bizonyítja, hogy az elmúlt évek munkája nem volt hiábavaló, hiszen immáron az Adecco IT Academy történetének 4. előadását szervezték meg. Az eddigi előadók olyan nagy neveket képviseltek, mint a Morgan Stanley, a Microsoft, vagy a Cisco. A résztvevők és az állandó tagok száma pedig előadásról előadásra nő. Jelenleg 825 regisztrált tagja van az Adecco IT Academy-nek, a hivatalos blogját pedig 8.347 alkalommal tekintették meg. Egyre többen jelentkeznek előadónak is, melynek köszönhetően már a következő két-három alkalom témája is megvan.

Módly Zoltán előadó szakterületei közé tartoznak az adattárolási megoldások, valamint az informatikai biztonság. Tapasztalatot szerzett nagyvállalati pre-sales konzultációban és komplex IT megoldások tervezésében.

Az előadás igazi csemege volt azoknak, akik az EMC innovatív adattárolási technológiáira voltak kíváncsiak, legyen szó akár egy olyan szakemberről, aki erre a területre specializálódott, vagy egy olyan döntéshozóról, aki egy közepes magyar vállalatot vezet.

Az előadásból képet kaphattunk az adattárolás kihívásiról, megismerhettük a piac aktuális trendjeit és az EMC innovatív válaszait. A korábban elsősorban  a nagyvállalati megoldásairól ismert és piacvezető gyártó termékei kis- és középvállalatok számára is elérhetőek és jól alkalmazhatóak, és rendkívül népszerűek a virtualizációs környezetekben. Ennek kulcsa többek között a virtualizációs környezetekkel történő magas fokú integrációban, valamint az adatok életciklusát automatikusan követő, mindig a leginkább költséghatékony tárolást megvalósító tiering megoldásban rejlik. Az előadás azt is megmutatta, hogy a kényelmetlen és megbízhatatlan szalagos mentéseket hogyan lehet költséghatékony módon diszkes deduplikációs megoldásra cserélni, és hogyan lett napjainkra realitás a szalagmentes működés. A közönség kedvence talán az EMC „időgép”, hivatalos nevén a RecoverPoint volt, amely lehetővé teszi, hogy probléma, adatvesztés vagy emberi hiba után – mintha visszatekernénk az idő kerekét – megkereshetjük a hiba előtti pillanatot, és adatainkat visszaállíthatjuk az annak megfelelő állapotba.

Miután a közönség egy igazi „hardcore” szakmai előadást hallhatott, több kérdést is intézett az előadóhoz, melyek alapos megválaszolása után kisorsolásra került egy Raspberry PI-t, az EMC jóvoltából.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A sorsolást követően Spiller László beszélt az informatika világának hazai és globális álláspiaci trendjeiről. Elmondta, hogy az International Mobility program lényegének megfelelően az Adecco helyi irodái és partnerei évek óta folyamatosa együttműködnek annak érdekében, hogy olyan álláskeresőknek találjanak munkát, akik külföldön szeretnének dolgozni. Az Adecco globális trendjeit elemezve László elmondta, hogy a legnagyobb mozgás Kelet-Európából a skandináv országokba történik, de jelentős a munka céljából történő átköltözés Ázsiából Észak-Amerikába és Dél-Amerikából az Ibériai-félszigetre. Az Adecco Magyarország jelenleg Írországba, Spanyolországba és Ausztráliába közvetít aktívan informatikusokat, de a jövőben várható, hogy többek között Norvégiában, Svédországban és Németországban is nyílnak olyan pozíciók, amelyeket magyar informatikusokkal szeretnének betölteni. A résztvevők figyelmét nagyban felkeltette az a részletes elemzés, amely az USA-ban legfelkapottabb IT pozíciók fizetési sávjairól szólt.

Óriási érdeklődés övezte a meghirdetett mini állásbörzét is, melyen az Adecco tanácsadói közel húszféle hazai és külföldi IT pozíciót ajánlottak az érdeklődőknek.

Forrás: http://adeccoitacademy.wordpress.com/

Hírdetés

Vállalatirányítás másképp – Dinamikus üzleti megoldások

Adecco IT Academy előadás 2012. október 17.

2012. október 17-én az Adecco központjában ERP szakemberek körében, szakmai előadással ünnepeltük az Adecco IT Academy fennállásának 1. évfordulóját.

Az előadás felvezetőjében Spiller László az Adecco vezető tanácsadója hangsúlyozta, hogy már az első összejövetelek alkalmával sikerült olyan szaktekintélyeket felkérni, akik a hazai IT világ elitjébe tartoznak. Ilyen volt például Smulovics Péter, a Morgan Stanley részéről, aki nyitóelőadásában a banki alkalmazások működési alapjaiba nyújtott betekintést.

Októberi előadónk, Strén András a Microsoft Magyarország partner menedzsere a Microsoft Dynamics AX 2012 innovatív világába vezette be a hallgatóságot, izgalmas hangeffektekkel és videókkal felvértezett touch screen alapú prezentációjában.

András hangsúlyozta, hogy a magyar piac gazdasági szempontból nagymértékben ki van téve a hektikus változásoknak. Eddig azt mondtuk, hogy a „változás állandó”, de ma már inkább az a jellemző, hogy „a változás fokozódik”, ezért egy-egy igényre gyors informatikai megoldást kell nyújtani.

Az üzleti környezetre jellemző, hogy több csatornán ömlik ránk az információ és ezt nem mindig tudjuk hatékonyan kezelni. A jelenleg működő ERP rendszereknek általában magas a birtoklási költségük és sokszor nem felelnek meg a kihívásoknak, az upgrade ciklusok kitolódnak, a használati idejük pedig elnyúlik. Ezek miatt a meglévő szinergiákat nem tudjuk kihasználni.

Az előadó kiemelte, hogy manapság a hangsúly a social media alapú kollaborációra helyeződik át, hiszen lassan felnő egy olyan generáció, amely a közösségi médiát élete szerves részének tekintik, email helyett taggel, lájkol, kommentel, csetel, videokonferenciát használ. A vállalatirányítási felhasználói kézikönyv helyett csak a bekapcsoló gombot keresni, mint egy okos telefonnál. Érdekességként kiemelte, hogy ma már az emberek kétharmada a FaceBook-on bejelöli barátként főnökét. Az üzletnek tehát ki kell használnia a közösségi oldalakban rejlő energiát.

A Microsoft értelmezésben a felhő alapú szolgáltatás több mint egy egyszerű üzemeltetési opció, azt jelenti, hogy az ERP-t összekapcsolják azokkal a szolgáltatásokkal, amelyeket az emberek mindennap használnak, annak érdekében, hogy a dinamikusan változó gazdasági környezetben „tervezni lehessen a tervezhetetlent”. Egy-egy új felhő alapú üzleti funkciót gyorsan be lehet kötni a vállalatirányítási rendszer működésébe. Az üzleti folyamatok gyors változását ma már nem lehet mindig a régi ERP rendszerekben egyedi fejlesztésekkel nyomon követni, tehát annak érdekében, hogy ne kelljen folyton költséges fejlesztéseket finanszírozni, a Microsoft egy új ERP modellt alkotott, amely képes grafikus felületeken munkafolyamat tervezésre, szervezeti struktúrák gyors változtatására egy programsor begépelése nélkül.

A Microsoft Dynamics AX, a mindenki számára ismerős vállalati szerepkörönként testreszabott felhasználói felületeinek köszönhetően egységes, nagyon gyorsan használatba vehető rendszert biztosít. Mindegy, hogy éppen Outlook-ban, vagy akár Excel-ben vagy Dynamics AX-ben dolgozunk, ugyanazt a központi vállaltirányítási rendszert használjuk. Így valós időben tudjuk például a megszokott Excel-ben a közös költségvetés tervezési munkát végezni a nélkül, hogy folyamatosan helyi mentésű, strukturálatlan táblázathalmazokat és verziókat kelljen egymásnak küldözgetnünk, majd ezeket visszatöltenünk a vállalatirányítási rendszerünkbe.

Az előadó egy kiskereskedelmi (retail) példán keresztül szemléltette a Microsoft Dymanics AX for Retail nyújtotta lehetőségeket, hiszen ez egy olyan dinamikusan változó környezet, ahol a piaci előny kifejezetten a gyorsaságon és egységes kommunikáción múlik. A legérdekesebb rész talán az volt, ahol a változó vevői igények  alapján valós időben képes a Microsoft megoldás különböző értékesítési csatornák részére dinamikus eCommerce felületeket generálni, így párhuzamosan kezeli a boltba betérő érdeklődőket, és a mobiltelefonon kereső potenciális vásárlókat, vagy éppen a webes felületen vagy a facebook-on keresőket. Ennek az öntanuló rendszernek a nagy előnye, hogy nincs szükség folyamatosan webes fejlesztői csapatra, teljesen automatikusan a Dynamics AX valós idejű adataival dolgozik, létrehozva egy a kampánytervezéstől a végrehajtásig terjedő egységes rendszert, mely magába foglalja a központi kereskedelem vezérlési, a bolt vezérlési és a kassza funkciókat is, mely segítségével a kereskedelmi stratégiánkat nagyon gyorsan ki tudjuk tenni a field-re.

Az előadás végén munkaerő piaci trendekről volt szó, ahol Strén András felhívta figyelmet, hogy jelenleg a Microsoft Dynamics AX szakértők és fejlesztők nagyon keresettek, ezért azoknak a szakembereknek, akik erős ERP alapokkal rendelkeznek érdemes magukat ebbe az irányba tovább képezni. Ezt Spiller László az Adecco részéről csak megerősíteni tudta és jelezte, hogy bizonyos pozícióknál, például funkcionális konzulensi területen már engedményekre is készek az ügyfelek, tehát olyanok is jelentkezhetnek, akik például Oracle vagy SAP technológiákban jártasak, a munkaadók pedig belső tanfolyamokon keresztül tanítják meg azokat a skill-eket, amelyeket majd nemzetközi projektekben kell hasznosítani.

Az 2012. októberi Adecco IT Academy előadás olyan sikeres volt, hogy már közvetlenül az előadás után több jelentkezést regisztráltunk a 2013-as februári előadásunkra, amit terveink szerint ismét egyik nagy nemzetközi partnerünk tanácsadója fog tartani a storage és backup technológiák újdonságai témakörben.

Computerworld nyilatkozat

Ezúton ajánlom a 2011. december 29-én megjelent Computerworld nyilatkozatomat:

Hiány van programozókból

Nem igazán változott az elmúlt néhány évben a szoftverfejlesztők iránti kereslet. Mind a nagy, multinacionális kutatás-fejlesztési központok, mind a hazai kis- és középvállalatok bőven kínálnak állásokat; gyakorlatilag minden cég C#, C++ és Java-fejlesztőket keres. Újdonságnak számít a mobilalkalmazás-fejlesztés. Egyelőre kevés olyan szakember van, aki kielégítő szinten műveli ezt a területet. Ugyan még a piac sem szívna fel nagy tömegű fejlesztőt, arra a néhány pozícióra is nehéz megfelelő embert találni.

Bőven van kereslet a projektmenedzserek iránt is. Sok helyen van szükség gyakorlott programmenedzserekre, továbbá az IT-infrastruktúrához, valamint az IT-biztonsághoz értő projektmenedzserekre. „A nyugati világból kiinduló válság hatására a vállalatok egyre több pozíciót hoznak az Egyesült Államokból és több nyugat-európai országból Magyarországra. Ennek tudható be, hogy ma mintegy háromszor annyi pozícióra keresünk IT-szakembereket, mint tavaly. Pedig a tavalyi év se volt rossz, a mélypontot 2009 jelentette. Programozókból egyértelműen hiány van, és a meglévőket is nehéz fellelni. Jellemzően olyan típusú emberekről van ugyanis szó, akik szép csöndben végzik a dolgukat, nem keresnek aktívan állást. A fejvadásznak kell rábukkanni a jó fejlesztőkre, és elcsábítani őket. A legnagyobb kereslet az objektumorientált programozáshoz kötődő szakemberek, valamint a beágyazott rendszerekhez értők iránt mutatkozik” – tájékoztatott Spiller László, az Adecco vezető tanácsadója.

Keresik az idősebb fejlesztőket is

Az egyetemről kikerülők sokszor az alapfogalmakkal sincsenek tisztában. Az objektumorientált programozás terén például nem ritka, hogy még a definíciókat sem tudja a jelölt, és ez komoly gond. Az Adecco tapasztalata szerint nagyon fontos az elméleti tudás – kizárólag annak birtokában lehet hatékonyan dolgozni. Manapság olyan magasak az elvárások, olyan gyorsan kell reagálni, hogy képtelenség a Google-ra hagyatkozva boldogulni. De természetesen a jól megalapozott szaktudás önmagában nem elég. Rendkívül fontos a jó kommunikációs készség és a nyelvtudás is. Nem véletlen, hogy a tanácsadó cégnél minden állásinterjút angolul folytatnak. A magas szintű angolnyelv-tudás mindenütt alapkövetelmény, második nyelvet csak nagyon kevés munkáltató ír elő.

„Az utóbbi 10-12 évben sajnos sokat romlott a fiatalok szaktudása, függetlenül attól, hogy melyik felsőoktatási intézményből kerültek ki. Éppen ezért nem is állítok fel rangsort, nem jelent sem jó, sem rossz pontot, hogy hol végzett az illető, mindenkit meghallgatok. A meglehetősen gyenge mezőnyben természetesen vannak kivételek, például azok a villamosmérnökök, akik programozásra adják a fejüket, és beágyazott rendszerek fejlesztésével foglalkoznak. Ezen a területen azonban – a nagyobb tudás dacára – általában alacsonyabbak a fizetések az átlagosnál. A szoftverfejlesztői munkakörökben, kortól és nemtől függetlenül mindenki labdába rúg. Ha valaki szakmailag elismert, jól tud angolul és megvan a szükséges kapcsolatteremtő képessége, akár 60 évesen is jó pozícióra számíthat. E téren sokat változott a helyzet az utóbbi időben” – mutatott rá Spiller László.

Legfőbb elvárás a stabilitás

De vajon melyek a munkavállalók legfőbb elvárásai a munkahellyel kapcsolatban? Az Adecco tapasztalata szerint mindent megelőz a stabilitás iránti vágy, a szakmai fejlődés lehetősége csak a második helyen szerepel. Ami a fizetéseket illeti, a többéves gyakorlattal rendelkezők általában akár havi 100 ezer forintot is beáldoznak, ha stabil, kiszámítható munkahelyet találnak. Megtehetik, hiszen az informatikában általában átlag fölöttiek a bérek.

A frissen végzettek kezdőbére többnyire bruttó 250-300 ezer forint, de vannak helyek – főként a pénzügyi szektorban -, ahol megadják a 350 ezer forintot is. Egy Java vagy .NET fejlesztő két év múlva bruttó 400-500 ezer forintra számíthat. Ha valaki jól teljesít, 5 év alatt elérheti a bruttó 700-800 ezer forintos havi fizetést. Átlagon felül fizetik a projektmenedzsereket is, náluk sem ritka a havi 700-800 ezer forintos bruttó bér. Az IT-piacon a hálózati rendszermérnökök fizetése a legmagasabb. Egy CCIE képesítéssel rendelkező, 8-10 éves szakmai és némi projektmenedzsment-tapasztalattal bíró szakember megkereshet havi bruttó 1,1-1,4 millió forintot is.

Jelenleg a magyar informatikusoknak nem igazán éri meg a külföldi munkavégzés. Ha valakinek szerencséje van, és Angliában vagy az Egyesült Államokban kap egy jó munkát, az természetesen vonzó lehet, ám a környező országokban, sőt például Spanyolországban sem lehet a hazainál lényegesen magasabb bérekre számítani. A tanácsadó tapasztalata szerint a bérkülönbség nem éri el a 20 százalékot.

Forrás: Mallász Judit, Computerworld

Óriási az érdeklődés a novemberi előadás iránt

Adecco IT Academy

Óriási az érdeklődés a 2011. november 8-án, 18 órakor kezdődő Adecco IT Academy nyitó előadása iránt.

Mivel sokkal többen jelezték részvételüket, mint amennyire számítottunk, a helyszín némileg módosult, de a cím ugyanaz:

Átrium Irodaház – Átrium Étterem

1134 Budapest, Váci út 45.

Térkép: http://www.atriumpark.hu/images/terkep_nagy.jpg

Program:

  • 17.30: Regisztráció kezdete
  • 18.00: Regisztráció zárása
  • 18.00: Köszöntő – Spiller László, Adecco Magyarország, vezető tanácsadó
  • 18.02: Nyitó beszéd – Vég Ottó, Adecco Magyarország, ügyvezető igazgató
  • 18.05: Szakmai előadás – Smulovics Péter, Morgan Stanley, vice president
  • Mi is az a „Morgan Stanley Desktop”?
  • Vajon mi lehet a közös 4000 alkalmazásban?
  • A Grid és a Cloud egybekelése Szauron szemén át
  • Hogyan lehet egyszerre több száz főnököd? – agilitás++
  • 18.50: Kérdések az előadóhoz
  • 19.10: Köszönetnyilvánítás az előadónak
  • 19.12: Nyeremény sorsolás
  • 19.15: Kötetlen beszélgetések, kapcsolatépítés
  • 20.00: A rendezvény zárása

Szeretettel várjuk a leendő Adecco IT Acadmey tagokat!

Az Adecco IT Academy csapata

Készülődés a HVG állásbörzére

Október 6-án az Adecco színeiben ismét tartok egy előadást.

Címe:

Szakmai tesztek az informatikában

avagy

Készülj velünk a megmérettetésre!

Témák:

  • IT szakmai önéletrajz elemei
  • IT projektek összefoglalása az interjún
  • Rendszermérnöki kérdések
  • Tipikus programozói tesztek és megoldásaik
  • Házi feladatok és próbanapok
  • AC-k folyamata IT munkaköröknél
Kapcsolódó írásaim:
Figyeljétek a programot és gyertek el az előadásra!
Az Adecco standján minden eddiginél több IT pozíció vár benneteket!

Bejegyzés a Mefiblog-on



“Néhány hónapja elkezdtem követni például Spiller László IT-fejvadász blogját, amit mindenkinek ajánlok, mert érdekes témák vannak rajta.”

Multi cég, vagy magyar cég? – videóblog indul

Videóblog indul a Miskolci Egyetemen tartott 2010. márciusi karriermenedzsment előadások anyagából.

A videók nagy része csak azok számára lesz elérhető, akik ott voltak az előadásokon, illetve akikkel ők megosztják majd.

Az előadások anyaga mellett letölthetőek lesznek a kamerával rögzített próba-villáminterjúk is.

Egyelőre csak azt a videót teszem nyilvánossá, ahol arra a kérdésre válaszolok, hogy mi van akkor, ha a jelölt, aki egy multi cég pozíciójára pályázik, valójában nem vágyik arra, hogy multi cégnél dolgozzon?

Cikk az ÁllásStart 2010-ben

Megjelent egy cikkem az ÁllásStart 2010 kiadványban, a 120. oldalon

Címe: A főnököt is megfigyelik, senki sincs biztonságban

Itt belelapozhatsz a kiadványba: www.allas-start.hu

Klub Rádió interjú, 2008. február 24.

Füssy Angéla készítette velem a Pannon Egyetem állásbörzéje kapcsán 2008. február 24-én.

Ide kattintva lehet letölteni!