A héten a BME-n jártam, a Simonyi Károly Szakkollégium Szakmai Estjén, melyen 250 informatika szakos hallgató találkozhatott Magyarország azon legsikeresebb cégvezetőivel, akik szintén az egyetem falain belül tanultak. A rendezvény célja az volt, hogy a hallgatóknak kedvet csinálják a külföldi csereprogramokhoz és tapasztalatszerzéshez, mely hosszútávon a magyarországi kutatás-fejlesztés versenyképességét növeli. A vendégek kerekasztal beszélgetés formájában, amolyan anekdotázós stílusban számoltak be külföldön megszerzett tapasztalataikról, s arról, hogy az miként tette őket és vállalkozásaikat sikeressé.
Az előadóterem 18 órára teljesen megtelt, és sokaknak nem jutott ülőhely, így csak 18.15-kor nyitotta meg a beszélgetést Kollár Ferenc (Microsoft) az est moderátora.
Az ülési sorrend a következő volt:
- Ésik Róbert (Nokia Siemens Networks)
- Kürti Sándor (Kürt Zrt.)
- Vajta László (BME)
- Drajkó László (Microsoft)
- Várady Péter (evosoft Hungary)
Első körben mindenki bemutatkozott, mondott néhány szót cégéről, de a száraz számok mellett már ekkor rengeteg poén hangzott el, amely végigkísérte az egész estét, hihetetlenül jó hangulatot varázsolva a terem fülledt levegőjébe. Kürti Sanyi bácsiról már ekkor kiderült, hogy felülmúlhatatlan humora van, és azt kell, hogy mondjam, hogy ő volt az este Jolly Joker-e, amit elsőre nem is gondolna az átlagember egy Széchenyi Díjasról és az Év Üzletemberéről.
A megjelent menedzserekről kiderült, hogy egytől egyig dolgoztak külföldön hosszabb-rövidebb ideig. A kommunista rendszer alatt nagy dolognak számított, ha valaki külföldön dolgozhatott. Az is nagy szó volt, ha valaki a Szovjetunióba ment, hiszen ott a magyar fizetés többszörösét tehette zsebre. Aztán a változás évei után már könnyebben lehetett külföldön munkát vállalni és az ott tanultak birtokában hazatérni. Az lett sikeres, aki céltudatosan viselkedett és folyamatosan tanult a kiküldetések alatt.
Érdekes, hogy az eminensek között ült egy olyan ember is, aki bevallása szerint közepesen teljesített az egyetemen, de jól teljesített a koleszban. Drajkó László, aki „már úgy született, hogy nevében ott a Dr.”, elmondta, hogy szerinte a kollégiumok Magyarország legjobb szoftszkill központjai, ahol meglehet tanulni a csapatmunkát, a szervezést, a kommunikációt, az érvelést és mindent, amit az egyetemeken egyáltalán nem tanítanak.
Várady Péter szerint azért jó ha valaki szakmai pályafutását külföldön kezdi, mert teljes látásmódbeli változáson megy keresztül és új emberként jön vissza. Az ember egy csomó plusz dolgot kap amikor új városokat, új kultúrákat és új embereket ismer meg, a szakmai újdonságokról nem is beszélve.
Kürti Sanyi bácsi, aki egyébként egy veszprémi ember, elmondta, hogy ő négyszer volt külföldön, eddig 2 munkahelye volt, a Százhalombattai Olajfinomító és persze a Kürt Zrt. 30 évesen ment a Szovjetunióba egy villamosmérnöki probléma kidolgozására és mivel volt konkrét célja, jól is érezte ott magát. Fizetése a hazai 20-szorasa volt, de ennek ellenére haza akarta jönni munkája végeztével. Aztán Angliába ment célszámítógépet programozni, ahol elmesélte, hogy kerékbilincset tettek a Ladájára, amit 60 fontért vettek volna le, de neki csak 200 magyar forintja volt, így végül fizetés nélkül elengedték, mivel a vízuma is lejárt. A legnagyobb élménye azonban Japán volt, ahol egy zseniálisan őrült kolléga elektronikus fityfirittyét akarták eladni, de elbukták, mert fogalmuk nem volt az ottani üzleti kommunikációról és protokollról. Legnagyobb szerelme mégis az USA lett, az alkotmány és az állandó újrakezdés lehetősége miatt.
Várady szerint nyugaton sokkal inkább projektekben és célorientáltabban gondolkodnak, mint idehaza. Itthon sokszor még a változtatást sem merik felvállalni, holott új technológiákat kellene külföldről behozni.
Ésik ehhez hozzátette, hogy az említett szoftszkillek tekintetében a magyar oktatási rendszer gyenge, bár szakmai szempontból nagyon erős embereket képzünk. A legnagyobb baj az, hogy nem tudunk kiállni a véleményünk mellett, s nem tudunk jól vitatkozni.
Drajkó szerint csakis öntevékeny körökben lehet az említett képességeket, készségeket fejleszteni. Azt megtanítja nekünk az egyetem, hogy hogyan tanuljunk, és hogyan oldjunk meg feladatokat, de a problémakezelést egyáltalán nem. Nyugaton első sorban olyan kérdésekre várnak választ a hallgatóktól, hogy „Milyen problémán akarsz dolgozni?” vagyis „Mivel akarod az emberiség helyzetét javítani?”, illetve „Hogyan akarod megváltoztatni a világot?”, míg itthon erre a szintre el sem jutunk, pedig ezek alap dolgok.
Vajta elmondta, hogy külföldön tesztelésre kerül az ember alkalmazkodó képessége és az, hogy képes-e jól eladni magát, vagy sem. Ilyenkor előjönnek a másodlagos, nem gyakorlott tulajdonságok, amelyeket elkezdünk használni. Azok, akik külföldről jönnek haza, magabiztosabbak. A kollégium is hasonló személyiségformáló, hiszen kiszakadunk az otthoni környezetből. És ami nagyon fontos, hogy azért is érdemes céltudatosan tanulni a nyelvet is külföldön, mert egy erős nyelvtudás egy második diplomának számít.
Kürti Sándor, aki saját bevallása szerint hosszú ideg verbálisan zárkózott volt és emiatt sokáig hátrányt szenvedett, elmesélte, hogy bár egyéniben az európai mérnökök jobbak, a japánok csapatban jobbak és ezen a területen van mit tanulnunk tőlük, főleg nekünk, ahol még az európai átlagnál is rosszabb a csapatban való együttműködés. Elmesélte azt is, hogy míg a Harvardon végzett szakemberek egyértelműen megfogalmazzák, hogy szeretnének maradandót alkotni, addig a magyar egyetemisták között ez egyáltalán nem életcél.
A vendégek rengeteg könyvet ajánlottak a hallgatóknak, amelyek a sikerről, üzletről és menedzsmentről szóltak, de én csak kettőt emelnék ki a hosszú listából. Vajta László Magyarország történelmét ajánlotta, mert szerinte elszomorító, hogy milyen gyengék a hallgatók hon- és történelem ismeretei. Ésik Róbert pedig egy ősi művet, A háború művészete című könyvet ajánlotta a jelenlévők figyelmébe.
Vajta azzal folytatta, hogy igazából több külföldi csereprogramot tudnak ajánlani, mint amit a hallgatók ténylegesen igénybe vesznek, s ez annak köszönhető, hogy kicsi a hallgatói mobilitás, tehát az marad itthon aki nem akar külföldre menni. Bizony nagy hiba kihagyni a külföldi lehetőségeket, hiszen tanulni csak a komfortzónánkon kívül vagyunk képesek.
Arra a vendégek közül többen figyelmeztették az egyetemistákat, hogy azzal a több ezer indiai és kínai szakemberrel, akik jelenleg szerzik PhD és doktori fokozataikat Amerika leghíresebb egyetemein, nagyon nehéz lesz versenyezni a jövőben és csak akkor leszünk képesek győzni, ha tudunk mást és maradandót alkotni, miközben jól el is tudjuk adni azokat.
Kürti megjegyezte, hogy Magyarországon elterjedt az a szemléletmód, hogy sok pénzt csak lopni lehet, pedig ez nem igaz. Sok pénzt csakis sok és jó minőségű munkával lehet keresni.
Drajkó elmesélte, hogy ő sok olyan emberrel találkozott, akik nagyon gazdag emberek, például sejkek nagyon okos gyerekei voltak és dolgoztak. Dolgoztak annak ellenére, hogy nem voltak rászorulva, de szerettek volna valami maradandót alkotni. Tudták, hogy mi a dolguk és hogy milyen út vezet oda.
Végül szóba jött a munka és a család összhangjának a kérdése, vagyis, hogy nem megy-e a munka családi élet rovására. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy azért még nem ment tönkre egy család sem, ha valaki sokat dolgozott és szerette amit csinált. Gond akkor van, ha valaki nem érzi jól magát a munkahelyén és feszültséget családi környezetben vezeti le.
Kürti szerint ha az ember nem esik pofára, nem is tud elérni sikereket. A ma vesztesei a holnap nyertesei, vagyis aki ma csődbe megy, holnap még lehet milliárdos. A legfontosabb azonban, hogy ne a közvetlen munkáltatókat tartsuk kenyéradónknak, hanem a partnereinket, vevőinket, hiszen ők biztosítják számunkra a biztos munkahelyet megrendeléseik által.
Az előadás során 12 oldalt jegyzeteltem, hiszen rengeteget lehetett tanulni az elhangzottakból. A lényeg, hogy érdemes külföldön munkatapasztalatot szerezni, majd egy teljesen új szemléletmód és erős nyelvtudás birtokában hazatérni, annak érdekében, hogy hozzájáruljunk hazánk fejlődéséhez. Természetesen ma már a fejlődésnél sokkal nagyobb a tét, hiszen nekünk hamarosan nemcsak a nyugati világgal, hanem Kínával és Indiával is kell versenyeznünk, erre pedig csak olyan szakemberek képesek, akik erős nyelvtudással rendelkeznek, céltudatosak, képesek saját és hazájuk érdekeit megvédeni, tudnak vitatkozni ha kell, és mindenek előtt képesek együtt dolgozni az elérendő sikerek érdekében.
The Weblog of Spiller The IT Headhunter 
Hozzászóláshoz be kell jelentkezni!